Orbán meglovagolja a turult
Haza és turul – Orbán Viktor „vér és rög”-beszéddel igyekszik pontokat szerezni a szélsőjobbon – ezzel a címmel közöl írást a Süddeutsche Zeitung a miniszterelnök ópusztaszeri szerepléséről. A lap szerint Orbán a szélsőjobboldalon próbálja kompenzálni, hogy középről folyamatosan vesznek el a szavazatok.
Hajcihő: Orbán útja természetes irány. Soha nem kívánta szolgálni nemzetét, hanem uralkodni akart rajta. Miután a józanokat a liberális baloldalon, majd bal-, később jobbközépen is elveszítette, mára nincs más számára, mint a szélsőjobb. Ott azonban saját magának állított tankcsapdát: a Jobbikot. Az elsöpörhetőnek gondolt pszeudoakadály párttá erősödött, és mert Orbán az ideológiáját próbálja meg kisajátítani, így ellenfélből ellenséggé vált. Orbán beszorult a saját csapdájába. A szélsőjobb már régen levált róla, és önálló erővé vált, a jobbközépet most veszítette el. Sikerült magát és a pártját marginalizálnia. Mára egy csontvázat mozgat, de úgy hiszi, még mindig nyerhet.
netuddki: A turul szó török eredetű (a csagatáj togrul vagy turgul vadászsólymot jelent). Ősi magyar népmesénk hőse egy „isteni madár”, amely kiszabadítja a Napot, feleséget is szerez magának, és a mese végén király lesz. Az eurázsiai sámánok hite szerint az első sámán asszony egy sastól szülte világra az első sámán férfit, ami meglepő hasonlóságot mutat Emese álma című legendánkkal. A sámánikus hit maradékát őrző eurázsiai népek gyakran állítanak a mai napig madaras oszlopokat, amelyek a világfát szimbolizálják. Koreában ezek az oszlopok védik a falvakat. Az altáji törököknél ezeket a sasos oszlopokat turunak nevezik, amely alakjában közel áll a turul szavunkhoz. Most már magyarázza el valaki: mi köze van ennek a nagy magyar keresztény értékekhez, amelyeket Orbán oly vehemensen védelmezett az EU-ban?
nanana: A balliberális lapok naponta gyalázzák, megszentségtelenítik nemzeti szimbólumainkat. A turul mítosza a magyarság számára olyan régi és alapvető kulturális kapocs, amellyel egy magyar nem viccelődhet. Csak az ő mítoszaik sérthetetlenek, a máséba beletörölhetik a lábukat?
Ewing: Tévedsz, nanana, a baloldali sajtó csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy újjáéledőben van az 1920-as évek turulmozgalma. A 20. században végzetesen – vérrel is – beszennyezték a turult és az árpádsávos zászlót. A 21. századra sikerült a MIÉP-nek beszennyezni a – régen református papok által viselt – fekete bocskait, majd a 2002-es kampányban a Fidesznek a nemzeti kokárdánkat. A pártpolitikai célokra használt, bemocskolt nemzeti jelképeket már nem tudja jó szívvel használni az egész nemzet.
fót: Gondolom, nem vagyok egyedül, akinek nem kulturális kapocs bármiféle összetartozásomhoz a turul. A turul mítosza nélkül éltem le az életemet. Baj? A vörös csillag sem befolyásolta az életemet. Baj? Vannak, akik képesek szimbólumok mentén értelmezni az életet. Baj? Igen, baj. Az összetartozás, a szolidaritás, a hazaszeretet, a barátság, a testvériség, a család nem a szimbólumokon múlik, főleg nem az államilag kijelölteken. Az ország felvirágoztatása azon múlik, hogy egymás nézeteit tisztelő emberek együtt mire képesek egymásért és magukért. A mítoszoknak és a múltnak megvan a maguk helye. Nem az aktuálpolitikában, nem a hétköznapokban, és nem az ország szándékolt megosztásában.
laszlo01: Én már akkor zavarban voltam, amikor egy sámán kért vagy osztott áldást a Szent Koronára, körbetáncolva, -dobolva keresztény nemzeti ereklyénket, az ezeréves nyugatias magyar államiság jelképét.
paja: Attilától Géza fejedelem idejéig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye. „Etele király címerén is, melyet tulajdon pajzsán szokott hordani, koronás fejű madár volt ábrázolva, melyet magyarul turulnak hívnak.” Most akkor a madárral vagy Orbánnal van a gond? Sajnos nem tudtam kivenni a szólásokból.
öreg innovátor: Helyes-e egyszerre Szent Istvánt és Koppányt dicsőíteni? Helyes-e Európát szidni, és fölényesen a közelgő bukását jövendölni, s eközben kolduló markot tartani, remegve a kohéziós pénzek esetleges csökkenésétől? Helyes-e a magyar választókat félázsiai népségnek nevezni, akik még nem érettek a demokráciára, és eközben éppen az ő szavazataikra hivatkozva erőből felrúgni a demokrácia alapértékeit és intézményeit? Vannak, akik szerint a válasz háromszor „igen”. Szerintem inkább háromszor „nem”.
azazello: Orbánt a legkevésbé sem érdekli a turul. A butamagyarok kedvéért röpteti, akik itt is próbálják magyarázni történelmi eredetét, jelentőségét. Ilyen erővel a horgászcsali történelmi hátterét is lehetne pátoszosan, könnyező szemmel méltatni. A nemzeti táltos pedig röhög a markába, miközben a pénztárcája hízik. A sok ostoba istenként tekint rá, elhiszi összes hazugságát. Hívők! Imádatotok tárgya napi szinten ver át benneteket is. Ha már nem lesz mit ennetek, a turulból nem lehet pörköltet főzni. Rágós. Vannak, akik nehezen fogják fel: nem a szimbólumokkal van a baj, hanem azzal, ki és mire használja őket. Orbán egyszerű jelképek és jelszavak segítségével próbálja a népet manipulálni, saját hatalmi ambíciói érdekében. Ennek része az is, hogy igyekszik elhitetni a tömegekkel: különleges, misztikus, ködös múltjából pátoszos nagyság ered.
DaMaltha: Ha Orbán kimegy jobbszélre, akkor Vonáék nem beolvadnak csendesen, hanem még szélebbre mennek. Pogromok, terrorizmus, nyílt megfélemlítés. Ne legyenek illúzióink, Vona és bandája nem kultúrnácik, akiknek tetszik ugyan az uszítás, de a következményektől visszariadva nem lépnek át egy bizonyos határon. Átlépik. A magyarság, a magyar nemzet nevében! Orbán turulos marhaságával nem az a bajom, hogy nevetséges, hanem az, hogy a Jobbikot rákényszeríti: ha fenn akar maradni, mutasson is valami radikalizmust, ne csak beszéljen róla. Orbán most beriszált rendesen a szélsőjobbnak. Jobbikos kollégám mondta, hogy végre Orbánnak is kezd megjönni az esze. Szerintem épp ellenkezőleg...
Shon168: Üzenet a szélsőjobbnak: kedves nagymagyarok, mielőtt bedőltök a Vezér titokzatos hívó szavának, töprengjetek el azon, hogy pár éve még azt mondta rólatok, hogy pár pofon után majd haza lesztek zavarva. Eltelt pár év, most a kezét nyújtja. Pofon rég elfelejtve. Kellettek neki egy iksz erejéig. Kell neki a sok biorobot.