Olvasás határok nélkül

Lockenhaus – Léka – ideális helyszín, hiszen határ közeli település, ráadásul kastélya, az Esterházy Magánalapítvány jóvoltából széles körben ismert. Szinte magától értetődő tehát, hogy a környékbeli művészek, ebben az esetben az írók itt tartjűá első, határokon átnyúló közös rendezvényüket. Június 17-től a Grenzenlos lesen – határok nélküli olvasás – fesztivál várja az irodalom kedvelőit.

2016. június 14., 08:19

Szerző:

A Burgenland tartományhoz kötődő és a könyveket, a szövegeket különösen szerető, lelkes irodalombarátok fejében született meg az ötlet, hogy létrehozzanak egy olyan helyi fesztivált, amely lehetőséget ad a környékbeli országok íróinak együttműködésére. Így született meg a Grenzenlos lesen elnevezésű háromnapos nemzetközi irodalmi rendezvény. A fesztivál két helyszínén, a lockenhausi Bildungscampus épületében, illetve a valaha az Esterházyak kastélyhoz tartozó régi kolostorban a gyerekprogramok és a zenei matiné mellett felolvasások, könyvbemutatók és beszélgetések várják a látogatókat.
Az elnevezéshez híven osztrák írók mellett a környező országokból érkezett szerzők is bemutatkoznak, Magyarországot Péterfy Gergely képviseli. (Az eredeti programban Dragomán György is szerepel, ő azonban sajnos mégsem lesz ott Lékán, mivel éppen ebben az időben Londonban vesz részt A fehér király című regényéből készült film világpremierjén.)
A pénteki kezdőnapon a gyerek- és ifjúsági irodalom játssza a főszerepet, bábszínházzal, írásfejlesztő foglalkozásokkal, illetve új témák és műfajok megvitatásával. A szombati nap az olvasás ünnepe: a különböző országokat és műfajokat képviselő szerzőkkel Gabriele Madeja és Ernst A. Grandits – az osztrák televízió kulturális műsorainak két ismert moderátora – beszélget majd. 12:30-tól Részleteket hallhat a közönség Péterfy Gergely A kitömött barbár című regényéből (amelynek német kiadása szeptemberben jelenik majd meg), valamint a szlovén Drago Jancar, az osztrák Susanne Scholl, Cornelia Travnicek, Clemens Berger és Eva Menasse műveiből. Az este a krimi műfajáé lesz, 21 órától Roman Klementovic, Thomas Raab és Stefan Slupetzky izgalmas történeteinek feszültségét időről időre zene oldja majd. A programot vasárnap matiné zárja, eszmecserével, beszélgetéssel és sok muzsikával.

Részletes program i

tt.