Németország elismeri és bocsánatot kér a namíbiai népirtásért

Németország hivatalosan is népirtásként ismeri el a 20. század elején Délnyugat-Afrikában, a jelenlegi Namíbia területén elkövetett vérengzéseket.

2021. május 28., 12:02

Szerző:

Heiko Maas külügyminiszter közleménye szerint eredményre vezetett az egykori Német Császárság csapatai által 1904 és 1908 között végzett műveletek közös megítéléséről a namíbiai kormánnyal 2014-ben kezdett tárgyalás. A megállapodás szerint Németország népirtásnak tekinti a történteket, és bocsánatot kér a bűncselekményekért.

A németek által okozott "mérhetetlen szenvedés" elismerésének jeleként elindítanak egy 1,1 milliárd eurós (385 milliárd forint) újjáépítési és fejlesztési programot. A program "kialakításában és végrehajtásában döntő szerepe lesz a népirtásban érintett közösségeknek". A programból "nem lehet levezetni kártérítési követeléseket" - áll a közleményben. Namíbia területe 1884-től 1915-ig volt német gyarmat. A megszálló alakulatok a Német Délnyugat-Afrika elnevezésű gyarmaton az idegen uralom elleni felkelések elfojtását célzó műveletekben csaknem teljesen kiirtottak több népcsoportot, köztük a nama és a herero törzset.

A német-namíbiai kormányközi tárgyalás a német és a namíbiai parlament kezdeményezésére indult. A német kormány kezdettől azt az álláspontot képviselte, hogy a népirtás nemzetközi jogi fogalmát megalkotó ENSZ-egyezmény alapján nemcsak az egyezmény életbe lépése - 1951 - után történt népirtásokat lehet népirtásnak nevezni, hanem korábbiakat is, de ezekben az esetekben a minősítés nem jár jogi következményekkel, például jóvátételi, kárpótlási kötelezettséggel.

Így azzal a tervvel kezdték el a tárgyalást 2014-ben, hogy Németország hivatalosan bocsánatot kér majd, a namíbiai fél pedig elfogadja a bocsánatkérést, kártérítést viszont nem fizetnek, de növelik az afrikai országnak juttatott támogatást. A pénteken ismertetett megállapodás szerint az 1,1 milliárd eurós alapból a namíbiai fél kérésére mezőgazdasági, infrastruktúrafejlesztési és képzési programokat finanszíroznak majd, legfőképpen a nama és a herero törzs szállásvidékén. Az új program nem felváltja, hanem kiegészíti a fejlesztési együttműködési projekteket.

(Kiemelt kép: A Herero törzs tagjai az 1900-as évek elején. Fotó: Harlingue/Roger-Viollet/AFP)