Német reakció Orbán szavaira: a diplomáciában egy gőzkalapáccsal ér fel

Figyelemre méltó, hogy milyen élesen reagált a német külügyminiszter Orbán legújabb provokációjára – írja a Der piegel. A magyar kormányfő szavai felháborodást váltottak ki Németországban, miután párhuzamot vont a kancellárnak a lovasságról tett kijelentése és Magyarország náci megszállása között.

2013. május 21., 10:11

A tudósítás egyben idézi Kerék-Bárczy Szabolcsot, aki az ATV-ben kijelentette, hogy a németek szembenéztek rettenetes múltjukkal, és feldolgozták azt. Orbán viszont nem riad vissza attól, hogy magas állami kitüntetéseket adjon magyar rasszistáknak. A folyóirat honlapjának egy másik cikke szerint a német politika egységbe tömörült a magyar kormányfő megnyilatkozása hallatán. Westerwelle állásfoglalása kapcsán az összefoglaló kiemeli, hogy a politikus mindig gondosan megfontolja, mit mond a nyilvánosság előtt, egészen odáig, hogy időnként teljesen felhígítja mondandóját. Ezért most annál figyelemreméltóbb, hogy milyen élesen reagált Orbán legújabb provokációjára, amely a diplomáciai gyakorlatban egy gőzkalapáccsal ér fel. Pedig Merkel gyaníthatta volna, hogy a magyar vezető örömmel értelmezi félre a Steinbrücknek szánt ironikus szúrást, illetve a Magyarországhoz intézett puha figyelmeztetést. Az utóbbi időben gyorsan romlott a viszony Budapest és Európa nagy része között. Főként a nyugati politikusok számára túl sokat markol Orbán, amikor átalakítja az alkotmányt, illetve amikor a magyar kormány rendszeresen nacionalista hangokat hallat. Ám a jelek szerint mindez semmiképpen nem árt a politikusnak és a Fidesznek. A párt jól áll a közvélemény-kutatásokban, nyilvánvalóan el tudja adni odahaza, hogy Magyarország a gonosz Nyugattal áll szemben. Merkel idáig visszafogta a nyilvános bírálatot, sőt az Európai Néppárt képviselői rendszeresen védelmükbe veszik a magyar testvérpártot. Ám most szót kért Ruprecht Polenz, a Bundestag Külpolitikai Bizottságának vezetője, aki aggodalmát fejezte ki, mivel a magyar vezető szavai fokozottan megterhelik a hagyományosan jó kétoldalú kapcsolatokat

Az EP elnöke úgy fogalmazott, hogy populista hajlamai még attól sem tartják vissza Orbánt, hogy konzervatív társát, Merkelt támadja. Ezt Schulz megtoldotta azzal, hogy a fejleményt remélhetőleg megvitatja az ENP. Az Európai Néppárt számára az ügy kényes, mert nem szeretné elveszteni a Fidesz képviselőit Strasbourgban. Ezért nem lehet várni, hogy töréspontra jut a kapcsolat a fiatal demokratákkal. Ám úgy hallani, hogy Orbán Viktor elővigyázatosságból már tett bizonyos lépéseket: állítólag azt igyekezett kipuhatolni, hogy mely másik frakcióhoz csatlakozhatnának az EP-ben a párt emberei.