Német államminiszter: „a sajtó le akarja járatni a magyar kormányt”
Eckart von Klaeden német államminiszter szerint a sajtó tudatos félreértésekkel le akarja járatni a magyar kormányt.
Angela Merkel kancellár államminisztere a magyarországi helyzettel kapcsolatban a berlini magyar nagykövetségen szerda este kijelentette: „meggyőződésem, hogy a sajtóban túlzásokkal és tudatos félreértésekkel a kormány rossz hírét akarják kelteni”.
A legutóbbi választáson szerzett kétharmados többség „egyértelmű felhatalmazás” a viszonyok átalakítására. A reformokat „türelemmel és körültekintően” kell végrehajtani – tette hozzá a kereszténydemokrata CDU politikusa a Német–Magyar Társaság által szervezett eseményen. Megjegyezte: magyar partnerekkel folytatott megbeszélései alapján úgy látja, a magyar kormány az európai úton kíván haladni előre.
A politikus a Német–Magyar Társaság Otto Schlecht-díjának átadásán mondott beszédet. Az elismerést Arndt Günter Kirchhoff, a 2004-ben alapított, Esztergomban gyárat üzemeltető autóipari beszállító Kirchhoff Hungária Kft. német anyavállalata, a Kirchhoff Automotive GmbH vezetője kapta meg.
Peter Spary, a társaság elnöke felidézte a 2003-ban elhunyt Otto Schlecht, a német gazdasági minisztérium egykori államtitkárának személyét. Mint mondta, Orbán Viktor sokat tanult tőle a szociális piacgazdaságról, most pedig „bátran és célzottan megvalósítja ezt a politikát”.
Az államminiszter a német kormányzati gyakorlatban a parlamenti államtitkárok közül kiválasztott, körülhatárolt feladattal megbízott, a kancellár vagy a külügyminiszter közvetlen irányítása alá rendelt politikusnak járó rang. A pozíció a tárca nélküli miniszteri beosztáshoz hasonlítható.
A német kormányzatban jelenleg öt államminiszter dolgozik, Eckart von Klaeden a kancellárhoz rendelt államminiszterként a kormányzati bürokrácia csökkentését és a jogalkotási tevékenység erősítését célzó törekvéseket hangolja össze. A politikus 2002 és 2005 között a Bundestag – a német törvényhozás alsóháza – német–magyar parlamenti csoportjának vezetője volt.