NATO hírszerzési kiképzőközpont nyílt Nagyváradon
Megkezdte működését kedden Romániában a NATO hírszerzési kiképzőközpontja, amely az ország elnöke, Trian Basescu szerint segíthet a szövetségnek szembenézni az "új globális kihívásokkal".
A HUMINT, azaz humán intelligencia névre keresztelt romániai NATO-kiképzőközpont Nagyváradon működik. A román belügyminisztérium szerint azzal a céllal, hogy hírszerzési adatokat szolgáltasson a szakértők számára, főként a különböző hadműveletek veszélyeit tekintve - írja az MTI.
A HUMINT romániai NATO-kiképzőközpont 80 fős katonai személyzettel működik majd, hogy "több száz, illetve több ezer hírszerzési tisztet képezzenek ki, a tagállamok szükségleteinek megfelelően". Románia 2004 óta a NATO tagja. A bukaresti vezetés szerint a román hadsereg csapatai a koszovói, boszniai, iraki és afganisztáni küldetéseik során megfelelő tapasztalatokat szerezve rászolgáltak a kiképzőközpont működtetésére.