Minek itt szakmázni?

- Nem egy kormányt látott belülről. Bevett ügymenet, hogy egy azeri jelentőségű ügyben a kormányfő a miniszterei tanácsa ellenére dönt?

– Az azeri ügy közjogilag rendben lévő döntés, de tartalmát tekintve elfogadhatatlan.

- Beleillik a kormányzati működésbe: a miniszterelnök megy előre, bárki bármit tanácsol. Amikor akar, átnyúl a fejek fölött, olyan kérdésekben is, mint például az operaház vezetőjének kinevezése.

– A közoktatási törvények tavalyi hosszadalmas egyeztetése jutott eszembe. Azt a javaslatot többször visszadobta a kormányfő, a hírek szerint végül majdnem tollba mondta. Ebből is látszik, hogy a miniszterelnök álláspontja a kormány döntés-előkészítésében nem csatolódik vissza kellő időben. Lázár Jánost részben ezért is nevezték ki. Az indok persze az volt, hogy az apparátus eltávolodott a politikum igényeitől, és szakértgetett, miközben politikai kormányzásra van szükség. Az ilyen leegyszerűsítéseket tapasztalatom szerint mindig inkább személyi-hatalmi játszmának kell tekinteni. Orbán Viktor olyan kormányzati szerkezetet hozott létre 2010-ben, amelyből a szokásos belső ellensúlyokat és kontrollokat kiiktatta, s nem teremtette meg a belső egyeztetés területeit. A politikai párbeszéd felületei – jórészt az elnökség révén – még csak-csak megvannak a Fideszben, de a politikai döntések kormányzati igazgatásba való átfordítása nem működik jól.

- Pedig egyszer már kormányzott, akkor miért nem?

– A 2002-es bukásból azt szűrte le, hogy lehet itt szakmázni, de a lényeg a politikai akarat minél direktebb érvényesítése. Elhitte, hogy a legtöbb lényegi kérdés eldönthető egyetlen központból. És úgy véli, ha ez korábban nem ment, akkor annak csak technikai vagy kapacitásbeli, munkaszervezési okai lehettek. Ám a politikai megrendeléssel 2010 után sem volt összhangban az igazgatási szerkezet, nem adott a megfelelő politikai felhatalmazás, legalábbis Varga Mihály és Navracsics nem kapta meg. A miniszterelnök-helyettes ráadásul emberpróbálóan széles portfóliót vett a nyakába: igazságügyi miniszter, felügyeli a közigazgatást, plusz ellátja a korábbi Miniszterelnöki Hivatal koordinatív funkcióit is. A kormányalakítás után pár hónappal összefutottam vele egy temetésen, s akkor mondtam neki: politikától függetlenül én biztosan nem mennék kabinetfőnöknek abba a minisztériumba, amelynek már a statútumát végigolvasva elfáradok.

- A bizalmatlanságból tehát működési hibák fakadnak, így Orbán maga alatt is vágja a fát.

– Exkabinetfőnök kolléga szokta mondani: egy jól működő miniszterelnök mellett miniszterelnökséget vagy közigazgatást vezető miniszter, kabinetfőnök vagy államtitkár napi szinten követ el a hivatali hatalommal való visszaélést, például amikor egy szakterületi államtitkárt utasít. Unortodox helyzetek mindig adódnak. De olyan nincs, hogy mindig minden rendkívüli. Hogy a törvényeket házon kívül kodifikálják, hogy a szakapparátust nem kérdezik meg. Miközben Orbán, hallani, mond olyat is, ne jöjjenek mindennel hozzá, oldják meg. Az a legrosszabb, hogy már a közigazgatási apparátus új kinevezettjei sem tudják, mi az elvárás. A fejlesztési források kérdése jó példa. Szervezeti átalakítás okán egy évig befagyott az igazgatás.

A krízist – teljesen irracionálisan – úgy próbálják megoldani, hogy a Miniszterelnökség államtitkára létrehozott egy kormánybizottságot. Ilyen alapon holnap a kiflik görbületéről is dönthetne a kormányfő jobbkeze. Ha a 168 Óra elégedetlen lenne a nyomdájával, attól még nem kell nyomdát venni.

- A kiszámíthatatlanság miből fakad?

– Legyünk méltányosak: csak a botrányokról hallunk, holott az ország – bizonyos szinten – működik, a közigazgatás teszi a dolgát. De ahhoz a dölyfhöz képest, amivel indultak, hogy itt végre jó kormányzás lesz, és az első Orbán-kormány által felállított sztenderdekhez viszonyítva is meglepően sok a rossz tapasztalat. A 2002-ig kormányzó Fidesz nem úgy volt néppárt, mint a mai. 2005-re belátták, hogy a néppártiságnak üzemeltetési következményei is vannak. Ezeket a kampányszervezés szintjén megtanulták, kormányzati oldalon viszont még nem voltak rá felkészülve. Ezért is a sok személyi változás. Nemrég a harmadik felsőoktatási helyettes államtitkárt nevezték ki. Mire a rektorok felének bemutatkozik, eltelik fél év.

- Egy Lakner Zoltánnal közös elemzésükben úgy fogalmaztak: Orbán saját omnipotenciája, mindenhatósága érdekében feláldozta a kormányzati kompetenciát. Mintha a választóknak mégsem a kompetencia lenne az elsődleges.

– Hatalompolitikailag, hogy kibújjon belőlem a Török Gábor, Orbán stratégiája sikeres lehet. Nem igaz, hogy egy kormányzat politikai sikeressége kizárólag a közigazgatási szakjogászelit véleményén lemérhető. Ugyanakkor az emberek megérzik, ha az igazgatás döcög. Ha nem tudja az iskolaigazgató, hogy a karbantartó Géza bácsit megkérheti-e, fesse ki újra a tornatermet. Merthogy őt a Klebelsberg-központ foglalkoztatja, Géza bácsit meg az önkormányzat. Innentől nem az ő Géza bácsija, és nem tudja neki kigazdálkodni a festéket.

- Az ilyen mértékű centralizáltság működhetne jól szakpolitikailag is, csak rossz emberek ülnek legfelül?

– Én ebben nem hiszek. Ha valaki két éven át napi tizenhat órát dolgozik, akkor vagy belehal, vagy otthagyja a felesége. Nem lehet mindent egy szűk központból vezérelni. Másik példa: a használatarányos útdíjról a kormány leírta, hogy 70 milliárdot hoz az első évben úgy, hogy félévkor vezetik be, csak kamionra, ráadásul a beruházás nincs betervezve kiadásként. Akik értenek hozzá, tudják: ebből legfeljebb 20-30 milliárd lesz, és akkor még nem beszéltünk a beruházási költségről. Nem kell a közlekedéstudományok kandidátusának lenni, minden szakértő, politikai oldaltól függetlenül ugyanezt mondja évek óta. És mégis, beleírták, hogy 70 milliárd. Ez már nettó szaktudáshiány. A szaktudás, persze tudjuk, bolsevik trükk.

- Egy szakembernek ilyenkor kellene leköszönnie.

– Volt rá példa. A környezetvédelmi szakállamtitkár asszony lemondott, pedig kormányokon átívelően töltötte be a posztot. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke is kiszállt, most az intézményt is felszámolják. De leginkább öncenzúra van. Az előző kormányzat olykor megfeneklett az apparátus ellenállásán. Lehet, kell is őket ösztönözni, de ez nem alapulhat személyi fenyegetésen, mert akkor jön az öncenzúra, a probléma meg marad.

- A korrekció esélytelen?

– Csak akkor lehet gyógyszert találni, ha van betegségtudat. Ha ez megvan, lehet korrigálni, de a legnagyobb probléma az, hogy az igazgatás politikától független gerincét a kormány megtörte.

- Tudatosan?

– Abban az értelemben nem, hogy azért rúgtak volna ki minden szakembert, hogy leromoljon a közigazgatás.

- Nem, abban az értelemben, hogy lojális igazgatást akartak.

– Így. Kicsi ez az ország ahhoz, hogy két ember cserélgesse egymást egy székben a kormány színétől függően. A mostani rezsim paranoiásan, gőgösen fogott a kormányzáshoz. Bizonyos területeken találtak jó szakembereket, másutt meg, hallani, visszatanácsadnak a kirúgott igazgatási szakértők. De az érem másik oldala is fontos. A Fidesz jól felismerte: nem igaz, hogy a politikum elvárásaival szemben mindig az úgynevezett szakmának kell érvényesülnie. Mert az sem mindegy, kinek mi a szakmai érdeke. Igenis lehet politikai elvárásokat támasztani, de nem jó, ha az inga túlzottan kileng egyik vagy másik irányba. Jelenleg a politika mindenekfölöttiségét, szakmákat felülírni akaró kudarcát látjuk.