Milánó boszorkányai

Perük iratait a milánói püspöki Curia őrzi. A kivégzés helyszíne a szokásnak megfelelően a Piazza Vetra volt. A bíboros bizalmi ördögűzőjének Francesco Maria Guaccio atyát tekintette, aki európai szaktekintélynek számított – több országba kapott meghívást – 1608-ban, majd 1626-ban megjelent Compedium maleficarum című, az ördögűzés tárgyában írt műve után, amelyben nagy tárgyi tudásról tett tanúságot, többek között a boszorkányoknak az ördögökkel való szeretkezéséről. Milánóban főként a San Carmine templom sekrestyéjében űzte a mesterségét.

Boszorkányság témában a bíborosnak is lehettek alapos ismeretei, mivel ő is könyvvel gazdagította korát és az utókort. A Bulzoni kiadó ugyanis napjainkban jelentette meg a főpap De Cognitionibus quas habnet demones (Az ismeretek, amelyekkel a démonok rendelkeznek) című művét. Igen érdekes olvasmány, megtalálható benne a bíboros véleménye a pokoli lények hazugságairól és ravaszságairól, a ferde dolgok iránti vonzódásukról, sőt a szagokról is, amelyek jellemzik őket. Egy részlet, amely valószínűleg egy boszorkány vallomásából ered, így hangzik: „Az ételek nem voltak keserűek vagy különösen kellemetlen ízűek, olyanok voltak, mint azok, amelyeket mindennap eszünk. A végén azonban undort és hányingert keltettek”. Ez a boszorkány valószínűleg egy lakomán vett részt az ördöggel.

Milánónak megvoltak az áldozatai, de a várost nem fogta el úgy a boszorkányüldözés láza, mint Európa számos táját. A boszorkányok és démonok ezzel együtt foglalkoztatták az emberek képzeletét. A lombard fővárosban elterjedt például, hogy 1630. augusztus 16-án látták az ördögöt megérkezni hat fehér ló által húzott hintón és bemenni a Dómba a teológusokkal folytatandó vitára. Ez a badarság szintén egy dokumentumban szerepel, amelyet még németre is lefordítottak annak idején. A bíboros azonban, dicséretére legyen mondva, nem hitt a történetben, annak ellenére, hogy tanúk fizikailag is részletesen leírták a szóban forgó pokolbélit.