Merkel belefáradt a kellemetlen Orbánba

A Public Sevice Europe brit portálon az ELTE egyik külföldi oktatója arról ír, hogy véget érhet a Németország és Magyarország közti románc, pedig Merkel volt az egyetlen oka annak, hogy Orbán Viktort eddig az EU-fősodor részeként kezelték.

2013. június 6., 09:42

Dariusz Kalan szerint bár a tankos kijelentés olyan benyomást kelt, mintha a magyar kormány – a nyugati világ fele után – újabb ellenséget talált volna, ám erről szó sincs. Amikor Orbán úgy állította be, mintha haragudna a németekre, az mindig a szélsőjobbos választók megnyerését szolgálta. A külpolitikában viszont az orbáni irányvonal több mint baráti, amit a gazdasági összefüggések tökéletesen megmagyaráznak.

A rossz gazdasági helyzet miatt megrendült Magyarországnak pénzre van szüksége, hogy talpra tudjon állni. A miniszterelnök ezen túl azt is remélte, hogy ha elősegíti a befektetéseket, akkor ily módon különleges partnerség alakulhat ki a kétoldalú diplomáciai kapcsolatokban. Ugyanakkor tény, hogy Németország kifogásolta a magyar belső változásokat, de rendszerint csakis bizalmas csatornákon.

Úgy tűnik, hogy titkos megállapodás van érvényben Budapest és Berlin között: a Merkel-kabinet nem bírálja nyilvánosan Orbán politikai törekvéseit, a magyarok viszont nem ellenzik az EU gazdasági irányítására vonatkozó német javaslatokat. A paktum idáig többé-kevésbé hatékonyan működött. Ugyancsak fontos, hogy Németország támogatta a magyar kormányfőt az Európai Néppártban, enélkül már alighanem lettek volna lépések a Fidesz kizárására.

Ám a jelek szerint Merkel is egyre jobban belefárad a kellemetlen Orbánba. Mindazonáltal bizonyos, hogy az őszi német választásokig Berlin nem lép fel komolyan Magyarország ellen. De ha a CDU–CSU győz, még az sem garantál nyugodt álmot a magyar vezetőknek. A kapcsolat ugyanis egyre inkább emlékeztet egy tönkrement románcra, és idővel a német konzervatívok is elveszthetik türelmüket.

Amikor Orbán Hitlerhez hasonlította legfőbb uniós szövetségesét, akkor vagy teljesen elveszítette politikai ösztöneit, vagy naiv módon még mindig azt hiszi, hogy Merkel örökké védelmezni fogja.

(Forrás: Galamus)