Megkésett söprés
Forgószél söpört végig a lengyel kormányon. Ewa Kopacz miniszterelnök nem kevesebb mint hat miniszter, illetve miniszterhelyettes lemondását fogadta el, és velük együtt távozott a lengyel politika két, nemrég még óriási befolyással bíró alakja, Sikorski volt külügyminiszter és parlamenti elnök, illetve Rostowski volt pénzügyminiszter. Mindez az „utóirata” volt a tavaly kirobbant, úgynevezett lehallgatási ügynek, ahol is kormánytagok és üzletemberek éttermi magánbeszélgetéseiről készítettek ismeretlenek magnófelvételeket, és juttatták el a szalagokat a Wprost nevű magazin szerkesztőségébe. Néhány napja az ügyben folyó ügyészségi vizsgálat hatalmas, kétezer dokumentumot tartalmazó iratanyaga is nyilvánosságra került. Másról se beszél fél Lengyelország. A kétszer választást nyert Polgári Platform (PO) tekintélye a mélypontra süllyedt, ami valószínűtlenné teszi, hogy a választók harmadszor is hatalomra segítik.
A titkos magnófelvételeket egészen bizonyosan pincérek készítették üzletemberek és alkalmasint a lehallgatott hivatali méltóságok politikai ellenfeleinek megbízásából. Mivel az ilyen típusú információszerzés bűncselekménynek minősül, az ügyészek a tetteseket és megbízóikat keresik, ám ezek csak „kis halak” az ügyben. Az ország nem a lehallgatók miatt háborog, hanem az éttermi találkák részvevőinek személye és durva, obszcén kiszólásai miatt. Az ügyészeket pedig nyilvánvalóan érdeklik maguk az ügyek is, amelyeket a haza nagyjai rendre üzletemberekkel, a gazdasági élet főszereplőivel bonyolítottak le, nyilván nem véletlenül irodán, hivatalon kívül, hanem egy népszerű étteremben (Sowa és barátai), amelynek az volt az előnye, hogy az úgynevezett VIP-helyiségeket nem a főbejárat felől, hanem hátulról, titokban lehetett megközelíteni. Így avatatlanok nem érzékelhették, hogy például egy miniszterelnök-helyettes a korrupcióellenes központi hivatal főnökével, az ottani KEHI vezetője a leggazdagabb lengyellel, egy vesztegető pénzügyminiszter-helyettes egy vezető üzletemberrel, a volt közlekedési miniszter pedig egy volt pénzügyminiszter-helyettessel és az ottani terrorelhárítás (GROM) volt parancsnokával találkozik.
Ami ez utóbbit illeti, az olvasók nyilván az ujjukat nyalogatták, amikor azzal szembesültek, hogy a volt miniszter (Sławomir Nowak) a még mindig befolyásos és kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező kollégáktól kér segítséget ahhoz, hogy felesége pénzügyeinek vizsgálata ne terjedjen ki az ő „számláira” is. Megkapta.
Ez a segélykérés azonban apróság volt ahhoz képest, amikor Bartłomiej Sienkiewicz, a mindenható belügyminiszter fehér asztal mellett beszélte meg Marek Bělkával, a lengyel nemzeti bank (NBP) elnökével, hogy az a választást (2015. október) megelőző nehéz években segíti (törvényellenesen) a kormányt a költségvetés deficitjének leszorításában. Bělka azzal a feltétellel ment bele az alkuba, hogy cserébe megkapja az állandóan kellemetlenkedő Rostowski pénzügyminiszter fejét és a szejm módosítja az NBP-ről szóló törvényt. Úgy is lett. Rostowski múlt novemberben elvesztette az állását, idén májusban pedig már a kormány elé is került a törvénymódosítás tervezete.
Maga Sienkiewicz ugyanezen a beszélgetésen nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel illette saját pártját, Belka meg arra panaszkodott, hogy hiába figyelmeztette idejében Donald Tusk miniszterelnököt az Amber Gold névre hallgató gdański pénzügyi vállalkozás tizenegyezer embert megkárosító piramismanővereire, hónapokig semmi sem történt.
Társalgási fordulat
Sikorski külügyminiszter a maga részéről azzal keltett feltűnést, hogy Rostowskival társalogva „értéktelennek” nevezte az amerikai–lengyel kapcsolatokat, és hozzáfűzte – a társalgási nyelvben bevett fordulatot használva –, hogy a lengyelek orális szexet folytatnak az amerikaiakkal.
Itt jegyezzük meg, hogy mindezek az ínyencségek 2013/2014-ben, jócskán az időközben Brüsszelbe, az Európai Tanács élére átköltözött Donald Tusk kormányfői idejében hangzottak el, de maga Tusk, amíg hivatalban volt, óvakodott a személyi konzekvenciák levonásától. Maga Sikorski is csak aznap mondott le, illetve vette át az alsóház (szejm) elnöki tisztét, amikor főnöke is távozott, s adta át a kormányrudat Ewa Kopacznak.
Hónapokig Kopacz se „lépett”, csak most „alakította át kormányát”, amikor nem a magnószalagok, hanem az ügyészségi vizsgálat dokumentumai is hozzáférhetők lettek, éspedig egy Zbigniew Stonoga nevű, magát „üzletembernek és bloggernek” nevező úr jóvoltából.
Nagytakarítás a pártban
Az ügyészség alighanem egy polip karjaiba ütközött. Tudniillik azok a miniszterek (egészségügy, kincstár, sport) és miniszterhelyettesek, akik távoztak a kormányból, a magnószalagokon voltaképp alig szerepelnek, és nemhogy a nemzetközi, de a lengyel közvélemény előtt sem különösebben ismertek. Egyet tudni róluk: valamennyijük rendszeres vendég volt a Sowa és barátai vendéglőben és valamennyijük kapcsolatban állt az üzleti élet legnevesebb szereplőivel. Az viszont joggal és alappal feltételezhető, hogy az ügyészség által meghallgatott tanúk vallomásaiban fel-felbukkant a nevük, mert ha nem, akkor Kopacz nem velük kezdi a pártmentésnek szánt nagytakarítást.
Sikorskit és Rostowskit senki nem váltotta le. Mindkettejüknek volt egy beszélgetése a miniszterelnök asszonnyal, s mindketten ennek utána mondtak le tisztükről. A nagyon tehetséges, Nyugat-szerte tisztelt Sikorski immár nem a szejm marsallja, Rostowski pedig, akit pénzügyminiszterként fél Európa irigyelt, immár nem Kopacz főtanácsadója.
Vannak, akik pánikot emlegetnek a söprés után, mert a kormányátalakítás nyilvánvalóan későn jött. Októberben lesznek a választások, és valószínűtlen, hogy egy új csapat visszaszerezze azt a bizalmat, amit a PO amúgy is elveszített. A gonoszabbja azt mondja, Tusk idejében menekült el, hogy ne neki kelljen szembenéznie az elkerülhetetlennel. Nevezetesen azzal, hogy a nacionalista-populista Jog és Igazságosság (PiS), Jarosław Kaczyński pártja visszaszerzi a nyolc évvel ezelőtt elveszített hatalmat. Tusk már távozóban volt – múlt decemberben lépett hivatalba Brüsszelben –, amikor a PiS befogta a kormányzó pártot, mostanra pedig meg is előzte a közvélemény-kutatásokban. A nagyobb csapás azonban az elnökválasztás elveszítése volt májusban, amikor a biztos befutónak gondolt Bronisław Komorowskit (PO) két fordulóban is megverte a PiS jelölte, Andrzej Duda.
Az Oderától keletre
A lehallgatási botrány alighanem tovább „amortizálta” a Polgári Platformot. Normális körülmények között nyolc év amúgy is elegendő ahhoz, hogy valakire ráunjanak, de – sajnos – azt kell mondanom, a tragédia nem a PO, hanem Lengyelország tragédiája.
Jó okom van ezt mondani, mert Duda, akit középerős államfőként majd augusztusban iktatnak be, máris előhúzta a kalapból a szmolenszki repülőgép-szerencsétlenséget, amelyet – szembemenve az összes szakértői véleménnyel – Kaczyńskiék mindenáron az oroszok nyakába akarnak varrni. Ha a PiS közismert oroszfóbiája netán újból társulna a 2005–2007 között megismert németfóbiával, s ehhez társul majd egy konfliktus Cameron brit miniszterelnökkel is a brit földön dolgozó vagy oda igyekvő lengyelek juttatásainak tervezett megkurtítása miatt, akkor Lengyelország nyugodtan lemondhat arról, hogy hangadó legyen az Európai Unióban, s az „első csapatban focizzon”, ahogyan az Kelet-Közép-Európa legnagyobb gazdaságához illene. Mellesleg, nem lévén eurójuk, a lengyelek már mai állapotukban sem férnek bele abba a „magunióba”, amelynek a létrejöttét a minap a német és a francia gazdasági miniszter együttesen szorgalmazta. Maradna neki a periféria, ahol ugyan jobb a helyezése, mint szinte mindenki másnak a Lajtától, illetve az Oderától keletre, de a neonacionalista, euroszkeptikus politika feltámadása minden illúziót el fog söpörni.
A Wall Street Journal azt jósolja, hogy ha a PiS újból hatalomra kerül, lényegében ugyanazzal a politikával próbálkozik majd, mint Orbán Viktor Magyarországon. Leszámítva egyet – de ez nem a lap, hanem az én véleményem. Oroszellenességben bizonyosan nem támasztható fel a rokonság, végtére Jarosław Kaczyński éppen annak Putyin-barátsága miatt zárkózott el attól, hogy szóba álljon Orbánnal. Minden más stimmelhet.
