Meg akarta késelni a brit miniszterelnököt, bíróság elé állítják a húszéves férfit

2017. december 6., 13:36

Szerző:

Bíróság elé állítják azt a férfit, akik a vád szerint meg akarta gyilkolni a brit miniszterelnököt.

A BBC értesülései szerint a húszéves, észak-londoni Naa’imur Zakariyah Rahman bombát akart robbantani a Downing Street biztonsági ellenőrző pontjánál, majd késsel támadt volna Theresa Mayre – írja a HVG.hu.

Fotó: Twitter/Theresa May

Egy másik férfit, a 21 éves birminghami Mohammed Aqib Imrant terrorcselekmény előkészítésével vádolják. Őt is november 28-án tartóztatták le Rahmannal együtt.

Andrew Parker, a belső elhárítás (MI5) vezetője kedden közölte a brit kormánnyal, hogy az elmúlt egy évben kilenc terrortámadási terv végrehajtását sikerült meghiúsítani Nagy-Britanniában.

Az Iszlám Államra Irakban és Szíriában mért jelentős katonai csapások nem jelentik a terrorveszély elmúltát. A fenyegetés más területekre helyeződik át, a terrorszervezetek például egyre szélesebb körben terjesztik propagandájukat a közösségi médiafelületeken, megpróbálva ezzel a módszerrel is merényleteket szervezni Nagy-Britanniában és más országokban.