Mások a Trump-műsor töredékébe belebuktak

A televíziós viták a 60-as évek óta számtalan kellemetlen pillanattal szolgáltak az elnökjelöltek számára. De semmi nem volt olyan kínos, mint Gerald Ford szereplése Jimmy Carter ellen az 1976-os vitán. Ford, Agnew lemondása után lett alelnök, majd Nixon lemondása után egyetlen szavazat megnyerése nélkül az USA elnöke.  Népszerűtlensége olyan nagy volt, hogy majdnem elvesztette a republikánus előválasztást Reagan ellen. Politikai karrierjének koporsójába az elnöki vitán verte az utolsó szöget. Ott ugyanis ezt a kijelentést tette a már két éve hatalmon levő elnök: „Nincsen szovjet dominancia Kelet-Európában. S a Ford adminisztráció alatt nem is lesz soha.”

Gerald Ford
Forrás: Wikipedia

Mike Dukakis szereplése az 1988-as vitán ma már szinte legendás. A demokrata jelölt halvérű válaszának köszönhette, hogy elvesztette a választást a Reagan népszerűségének hullámán lovagló, amúgy szürke ésjellegtelen idősebb George Bush ellen. A CNN újságírója, Bernard Shaw, ezt a provokatív  kérdést szegezte a jelöltnek: „Ha Kitty Dukakis-t (a jelölt felesége)  brutálisan meggyilkolnák és megerőszakolnák, akkor sem támogatná a halálbüntetést a gyilkosa számára? „Nem, nem támogatnám Bernard, tudja, hogy egész életemben elleneztem a halálbüntetést. Nem látok semmilyen bizonyítékot arra, hogy szükséges lenne, és azt gondolom, van jobb és alkalmasabb módja annak, hogy visszafogjuk az erőszakos bűncselekményeket.” Dukakis évekkel később is azt nyilatkozta nem érti mi baj volt a válaszával.

A mindig forgó kamerák a 2000-es évek jelöltjei számára újabb kihívást jelentettek. 2007-ben még minden politikai elemező Joe Bident tartotta a demokrata előválasztás esélyesének. Azon a napon azonban, amikor leadta az induláshoz szükséges papírokat, egy kamera felvette, ahogy a tanácsadóinak ezt mondja: „Úgy értem, itt az első mainstream fekete, aki közérthető, okos, tiszta és még jól is néz ki. Hát ez öregem, mesekönyvbe való.” Ezzel az elszólással a kampánya megbukott mielőtt elkezdődött volna. A demokrata politikus viszonylag jól járt, mert ugyan az elnöki reményei elúsztak, de Obama alelnökeként mégis bejutott a Fehér Házba. Biden egyébként híres a félreszólásairól, a 2012-es kampány során például azzal verte ki a biztosítékot, hogy kamu indiai akcentussal tartott beszédet gyári munkásoknak.

Egy kiszivárgott videó pecsételte meg a republikánus Mitt Romney sorsát is a 2012-es választásokon. Kampány alatti távolságtartása a „néptől” sokak szerint az elnökségbe került. A jól fésült mormon túl elit volt és túl száraz, ahhoz, hogy megnyerje az amerikai szavazók többségét. Egy gazdag támogatóknak tartott vacsorán felvett, majd nyilvánosságra került  videóban arról beszélt, hogy nem akar az átlagember elnöke lenni. „Az emberek 47 százaléka az elnökre fog szavazni, bármi is történik. Rendben, van 47 százalék, aki vele van, akik függnek a kormánytól, akik úgy hiszik ők áldozatok, és azt gondolják a kormánynak kell gondoskodni róluk… Ezek erre az elnökre fognak szavazni bármi is történik. Ezek az emberek nem fizetnek jövedelemadót. Az én dolgom, hogy ne foglalkozzak ezekkel az emberekkel.”

Mindezek fényében szinte hihetetlen, hogy Donald Trump számtalan elszólása nem volt hatással a szavazókra. Korábban más politikusok, ha olyanokat mertek volna mondani, mint a milliárdos üzletember, valószínűleg hamar kiestek volna a versenyből. Trump a kezdetektől fogva kiondta, ami elsőnek eszébe jutott (vagy éppen tudatosan keltette ezt a látszatot), s az emberek talán éppen azért voltak elfogadóbbak vele, mert nem ígérte azt, hogy diplomatikus lesz. Az amerikaiak belefáradtak a végetlen politikai korrektségbe, ami az Obama adminisztráció alatt jött divatba. Így a milliárdos szokatlanul őszinte, gyakran szinte durva megfogalmazása zene volt füleiknek.

Nem verte ki a biztosítékot, mikor az egyik vitán a demokrata Hillary Clinton a fejéhez vágta, hogy nem fizetett jövedelemadót az elmúlt húsz évben, mire Trump így válaszolt: „Ez mutatja milyen okos vagyok.”

Az sem zavart senkit, mikor egy babát kiküldetett a gyűléséről, mert zavarta a sírás. „Vigyétek ki azt a babát innen! Azt hiszem az a nő (a gyerek anyja) azt gondolta, szeretem, ha egy gyerek ordít, miközben én beszélek.”

Trump a republikánus jelölési folyamat alatt állandóan támadta legnagyobb ellenfelét, Ted Cruz texas-i szenátort. Csúfolta feleségének kinézetét és a Hazudós Ted becenevet adta neki. A legabszurdabb vádja Cruz ellen az volt, hogy annak apja részt vett a Kennedy gyilkosságban. Egy televíziós interjúban a következőt vezette le: „Az apja Lee Harvey Oswalddal volt, mielőtt Oswaldot lelőtték. Az egész nevetséges. Mi az, hogy pont a lelövése előtt vele volt, s soha senki nem hozza ezt fel? Senki nem is beszél róla!” Ted Cruz végül úgy tűnik, megbocsájtott a milliárdosnak, mert még kampányolt is neki.

A 2016-os kampány talán legbizarrabb pillanata az egyik republikánus vitán történt. Trump élő adásban biztosította az amerikai népet, hogy férfiassága keze mérete ellenére rendben van. „A kezemre utalt (Marco Rubio), hogy kicsik. Szóval másnak is kicsinek kell lennie. Garantálom, hogy nem így van. Garantálom.”

Talán ő maga is megdöbbent a szavazók vele kapcsolatos engedékenységéről, mikor ezt mondta: „Ha kiállnék az Ötödik Sugárútra és lelőnék valakit, akkor sem veszítenék egy szavazót sem. Ez hihetetlen.” S valóban, ennek a megjegyzésnek sem lett következménye.

Trump népszerűségének része volt ez az ordenáré őszinteség. A megnyert választás óta egy sokkal visszafogottabb Trump-ot láthattunk. A retorikája változhat, az amerikaiak reménykedhetnek, hogy az a Trump, akit a kampány alatt hallhattak, sokkal elnökösebb lesz, aki tisztában van azzal, hogy a szavai következtében országok omolhatnak össze.