Magyarok az Egyesült Királyságban – mi lesz velük, ha a britek kilépnek?

A brit statisztikai hivatal adatai szerint 2014 év végén 8,3 millió más országban született ember élt az Egyesült Királyságban. Közülük hárommillió érkezett az Európai Unió országaiból (2014-ben 184 ezer), azon belül 1,2 millió Kelet-Európából. A Kelet-Európából érkező bevándorlás 2004-ben vált jelentőssé, amikor tíz kelet-európai ország, köztük Magyarország, csatlakozott az Európai Unióhoz, és állampolgárai szabadon vállalhattak munkát az Egyesült Királyságban. 2014-ben pedig lejárt a románok és bolgárok hétéves munkavállalási moratóriuma is.

Az adatok szerint 2013 végén körülbelül 77 ezer magyar élt és dolgozott hosszú távon az Egyesült Királyságban. Más becslések százezer fölé teszik a számukat, de ez a szám magában foglalja az egy évnél rövidebb ideig ott-tartózkodókat és azokat is, akik igényeltek társadalombiztosítási számot, de már elhagyták az országot, vagy inaktívak.

Amikor Nagy-Britanniában a kelet-európai bevándorlásról beszélnek, nem esik szó konkrétan a magyarokról. Legnagyobb számban a lengyelek vannak. 2014-ben hétszázezer fővel általában is ők alkották a legnagyobb bevándorlócsoportot – utánuk jöttek az indiaiak, az írek, a pakisztániak, majd a románok. A lengyelekhez kapcsolódik az olcsó munkaerő sztereotípiája, ráadásul ők az egész országban, a legkisebb településeken is jelen vannak, míg a magyarok csaknem fele Londonban él. A másik kelet-európai klisé a bolgár és román „koldusmaffia”. A magyarokról nem él sztereotípia. De ki is az a bevándorló, akit a britek nem szeretnének?

Műveltebb ember megpróbálja a bevándorlóellenességét intelligensen hangzó érvekbe csomagolni. Az egyik ilyen érv a kulturális közelség kérdése. Végtelen sok önfeledt vitára ad lehetőséget, hogy akkor ki van közelebb kulturálisan az angolokhoz: az európaiak vagy a volt gyarmatbirodalom lakói, akiknek gyakran anyanyelvük az angol? A bevándorlásellenesek egyébként gyakran kifogásolják, hogy néhány bevándorló nem beszéli a nyelvet – ezzel el lehet oszlatni például azt a lappangó gyanút, hogy az illető rasszista lenne. De a nyelvtudás hiánya csak egy marginális kisebbségre igaz, és ezt a problémát amúgy sem lehet az Európai Unióból való kilépéssel orvosolni.

A kulturális integrációra és nyelvre vonatkozó kifogások azonban többnyire megmaradnak a személyes előítéletek és az anekdoták szintjén. A valódi félelmeket és bizonytalanságot inkább a gazdaság gerjeszti. Az éves nettó bevándorlás az Egyesült Királyságba az egész világból 2014-ben 300 ezer körül alakult – szemben David Cameron miniszterelnök 2010-es ígéretével, hogy leviszi százezer alá. A gazdasági bizonytalanság idején ez főképp a munkahelyek és a jóléti szolgáltatások igénybevétele miatt lehet ijesztő.

A munkaerőpiac nem állandó méretű, az a gazdasági helyzettől függ. Ez az érv azonban nyilván nincs hatással arra, aki éppen munkát keres. Az, hogy a bevándorlók lenyomnák a béreket, csak az alacsony képzettséget igénylő, szolgáltató és építőipari szektorban igaz a Bank of England adatai szerint – és ott is csak kis mértékben. A szektorban dolgozók számának hatalmas, 10 százalékos növekedése csupán 1,88 százaléknyi átlagos bércsökkenéssel járna. Az építőiparban ráadásul tipikusan Európán kívüli bevándorlók dolgoznak.

Az európai bevándorlók munkavállalásának feltételei nem változnak, ha az Egyesült Királyság a bennmaradás mellett dönt. A jóléti szolgáltatások igénybevételének feltételei viszont igen.

A Brexit-vitában jelentős szerepe van a jóléti populizmusnak, bár inkább érzelmi, mint gazdasági alapon. Nehéz elhinni, de a jóléti juttatásokra fordított összeg sem egy állandó méretű torta, hanem annak a mértéke is függ a bevándorlástól. És épp ellenkező előjellel, mint ahogy a kilépéspártiak hiszik. A bevándorlók kisebb valószínűséggel vesznek igénybe jóléti szolgáltatásokat, ezért éves szinten többet fizetnek be a jóléti kasszába (mintegy hétmilliárd fontot), mint amennyit kivesznek (2,4 milliárd fontot), de erről nem lehet meggyőzni azokat, akik láttak vagy hallottak kirívó túlkapásokról. A bulvárlapok az igazságot sem kímélve, rendszeresen számolnak be hajmeresztően arcátlan élősködésről, tucatnyi gyereket egyedül nevelő nőkről, és bevándorlókról, akik olyan ügyesen használják ki a segélyeket, hogy többet visznek haza, mint mások munkával.

A Brexit-pártiak az EU diszkriminációellenes szabályozását hibáztatják azért, hogy ezt meg lehet tenni, ez azonban két probléma összemosása. A brit jóléti modell valóban teret enged a túlkapásoknak, de ez a brit állampolgárokra is igaz. A kilencvenes években is ugyanezekről írtak a bulvárlapok, csak akkor még élősködő brit családokról volt szó.

A brit kormány nagyon nem örülne a kilépésnek – és annak sem, ha vissza kéne küldeni a kelet-európai bevándorlókat. 2011-ben az OECD adatai szerint a Nagy-Britanniába bevándorlók 45 százaléka volt diplomás, szemben az ott születettek 28 százalékával. Nem lehet tudni, mi történne az Angliában élő és dolgozó, illetve oda kívánkozó magyarokkal, ha a népszavazáson a kilépéspártiak kerülnének többségbe. Elképzelhető az engedélyhez kötött munkavállalás, de a képzettség szerinti kvóta sem kizárt. Igaz, ezekről egyelőre terveket sem lehet hallani.

Az viszont tudható, mi történik, ha maradnak. Cameron és az Európai Bizottság között 2016. február 19-én született megegyezés az Egyesült Királyságnak járó engedményekről, amelyek akkor lépnek életbe, ha az Egyesült Királyság marad az Európai Unióban. A munkavállaláshoz kötött jóléti juttatásokkal (mint az alacsony keresetűek adójóváírása) kapcsolatban a miniszterelnök elérte, hogy ne azonnal járjanak, hanem négy év alatt, apránként jussanak hozzá az új európai uniós munkavállalók. Ezenkívül az országnak joga lesz hétéves „vészféket”, azaz moratóriumot kérni az EU-tól az új bevándorlóknak járó juttatások kifizetésére, amennyiben az aránytalanul megterhelné a munkaerőpiacot vagy a közszolgáltatásokat. Ez bevándorlócsaládonként 6000 font (2,4 millió forint) lenne évente. (Cameron eredetileg olyan megoldást kért, hogy semmilyen segély ne járjon az új EU-s bevándorlóknak, ha pedig hat hónap alatt nem találnak munkát, ki lehessen őket utasítani – de ez a kelet-európai országok ellenállásán elbukott.)

A Brexit-vitában előkerült a külföldön nevelt gyerekek után felvett segélyek kérdése. A brit adóhivatal szerint ez 20 ezer családban mintegy 34 ezer gyereket jelent – évi 30 millió font (12 milliárd forint) kiadással jár. Igaz, ebben már a vegyes házasságokban született gyerekek is szerepelnek. Ha az Egyesült Királyság marad az EU-ban, az új bevándorlók gyerekei után is jár majd ez a segély – de csak az adott ország megélhetési költségeihez igazítva. Az indexálást 2020-ig a már ott élő bevándorlók gyerekeire is kiterjesztik.

A Brexit-pártiak ennél többet szeretnének – bár nem egyértelmű, hogy mit. Ha ugyanis az Egyesült Királyság a kilépés után szeretne továbbra is hozzáférni az EU közös piacához, engednie kell a polgárok szabad mozgását is. Mindez majd az esetleges kilépést követő tárgyalásoktól függ.