„Magyar” jelölt is indul az amerikai elnökválasztáson

George Pataki volt New York-i kormányzó bejelentette, hogy indul az amerikai elnökválasztáson.

2015. május 28., 15:19

Pataki 2007-ig volt New York-i kormányzó, a magyar–olasz–ír származású amerikai politikus a republikánus párt tagja. Korábbi elnökválasztásokon is felmerült már, hogy elindulhat, de most először teszi meg.

Bár jelöltségét hivatalosan csütörtökön jelentette be, a New York Postnak adott interjújában már korábban megszellőztette a tervét.

A Wikipédia szerint George Pataki apai nagyapja, Pataki János (1883–1971) 1908-ban vándorolt ki Magyarországról, Aranyosapátiból az Amerikai Egyesült Államokba, és egy kalapgyárban dolgozott, későbbi felesége, Erzsébet (1887–1975) pedig 1904-ben vándorolt ki.

2008. november 12-én Sólyom László magyar államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal adományozta George Patakinak – írja az Index.