Lopott sorok

Azt is kiderítették, hogy kampánybeszédeiben hol Neil Kinnockot, a brit Munkáspárt vezérét, hol a néhai Robert Kennedyt plagizálta. A történet vége az lett, hogy vissza kellett lépnie. Ilyen súlyos árat talán egyetlen politikus sem fizetett egy amúgy népszerű „sportág” műveléséért. Merthogy a szöveglopás a beszédírókként számon tartott, jobbára anonim lények kedvenc foglalatossága.

Egészen természetes, hogy a politikusok beszédírói olyan források között keresnek jó poénokat, bölcsességeket, amelyek nem forognak közszájon. Az olyan esetek, mint Magyarországon Orbán Viktoré, különlegességszámba mennek, hiszen a Fidesz-elnök évértékelő beszédének írói vagy ötletadói egy napilapban megjelent közgazdászi okfejtésből emeltek ki hosszú, még az átlagolvasó számára is könnyen felismerhető részleteket.

Az sem mondható el, hogy Roosevelt néhai amerikai elnök híres mondása a félelemről, amelyet Orbán egy másik helyen – ráadásul külföldi notabilitások előtt – „elővett”, ne csengett volna ismerősen kicsit is műveltek füleiben.Egészen természetes, hogy a politikusok beszédírói olyan források között keresnek jó poénokat, bölcsességeket, amelyek nem forognak közszájon. Az olyan esetek, mint Magyarországon Orbán Viktoré, különlegességszámba mennek

Amikor Joe Biden a brit munkáspárti vezért plagizálta, ő vagy kampánymenedzserei nyugodt lélekkel építhettek arra, hogy az amerikai újságírók nincsenek napi kapcsolatban az angol belpolitikával, következésképp senki nem fedezi fel a csalást. Ami a sajtót illeti, nem is kellett csalódniuk.

Visszaeső bűnös

A történelmi balszerencsék számlájára írható, hogy Michael Dukakis egyik tanácsadója, bizonyos John Sasso egészen véletlenül látta azt a politikai propagandafilmet, amelyet az 1987-es brit parlamenti választások előtt a hírneves Hugh Hudson, az Oscar-díjas Tűzszekerek rendezője készített munkáspárti megrendelésre Kinnockról. E film egyik „jelenetében” a pártvezér walesi munkáspárti aktivisták előtt arról mesélt, hogy „ezer nemzedék óta” ő az első Kinnock, akinek egy bányászcsalád sarjaként sikerült egyetemi végzettséget szereznie.

Nos, Bidennek alighanem annyira megtetszett ez a történet, hogy egyik kampánygyűlésén szabályosan behelyettesítette önnön nevét és családfáját a Kinnockéba. Ezt a hibát azonban már csak azért sem lett volna szabad elkövetnie, mert bizony őelőtte volt már Biden, aki egyetemre járt; bányász viszont egy sem! Legfeljebb egy dédapa, aki bányamérnök volt.

A rivális Dukakis embere, az imént említett Sasso e turpisságok kiderültével készíttetett egy videokazettát, ahol egymás mellé vágták a párhuzamos tartalmú Kinnock- és a Biden-szövegrészeket, majd a kész „művet” eljuttatták – egyebek között – a The New York Times és az NBC televíziós hálózat hírszerkesztőségébe. A botrány elkerülhetetlen volt, sőt súlyosbodott is azzal, hogy Bidenre ráütötték a „visszaeső bűnös” bélyegét. Volt ugyebár neki az az egyetemi plágiumügye, aztán kiderült az is, hogy nemcsak Kinnocktól, hanem az akkor már húsz éve halott Kennedy fivértől, Roberttól, valamint a tíz éve halott Hubert Humphrey volt alelnöktől is lopott hosszú mondatokat.

Napokkal később Joe Biden sértetten „kiszállt” a Demokrata Párt elnökjelölti versengéséből, ám tekintélyén nem esett jóvátehetetlen csorba. Idővel a szenátus külügyi bizottságának talán leghozzáértőbb tagjaként tevékenykedett az amerikai külpolitikában, bő két évtized múltán pedig Barack Obama alelnöknek vette maga mellé.

Blair és a dosszié

A Bidenénél nem cifrább, de annál magasabb szinteket érintő ügy kerekedett Nagy-Britanniában hét évvel ezelőtt, az Irak elleni támadás előestéjén. Tony Blair kormánya közreadott és diplomatái közvetítésével öt kontinensen népszerűsített egy úgynevezett „Irak-dossziét” (egyik példánya máig a birtokomban van), mely egyebek között aprólékos gondossággal leírta, miként működnek a Szaddám Huszein által létrehozott és tulajdon fia, a később az amerikaiak által tűzharcban megölt Kuszaj Huszein által irányított állambiztonsági, hírszerző és elhárító szolgálatok.

Kevés időnek kellett azonban eltelnie ahhoz, hogy valaki ráleljen több lélegzetelállító azonosságra a brit kormány által (forrás megjelölése nélkül) propagált tények és egy friss diplomás kaliforniai egyetemista doktori disszertációjának sorai között! Az illető, bizonyos Ibrahim al-Marashi a „doktoriját” a kaliforniai állami egyetemen (CSU Monterey Beach) készítette el, és nem tudni, hogyan jutottak hozzá a britek. De persze, mint minden arcpirító plágium, ez is lelepleződött. Hogy is ne lepleződött volna le, amikor az „Irak-dossziét” a brit kormány sok százezer példányban nyomatta ki, s közülük egy biztosan elkerült a kaliforniai egyetem könyvtárába.

A szerző fizetett

Felelősségre vonás azonban nem történt, mert ebben a plágiumban történetesen semmilyen hazugság nem volt, pontosabban: a dosszié tele volt az Irak elleni háborút „indokolttá tevő” hazugságokkal (például Irak tömegpusztító fegyvereiről).

Mindazonáltal a legpofátlanabb plágiumok soha nem a politika, hanem a kultúra és a szellem világában estek meg. Kevesen tudják talán, hogy az afroamerikai irodalom legnagyobb alakjaként elkönyvelt Alex Haley, a Gyökerek című családfakutató könyv és a belőle készült, hihetetlenül sikeres, Magyarországon is vetített (Kunta Kinte) tévésorozat szerzője honfitársa, Harold Courlander Az afrikai (The African) című regényéből nem kevesebb mint nyolcvan (!) passzust másolt át.

De ha csak ezt tette volna... A Gyökerek egész koncepciója, helyzetei, jellemei, konfliktusai, nyelvi fordulatai szinte pontos másolatai az övénél kilenc évvel korábban megjelent Az afrikainak. Mellesleg a plágiumper peren kívüli egyezséggel ért véget: Haley kifizetett hatszázezer dollárt Courlandernek, csekély töredékét sem annak, amit ő a Gyökerekkel megkeresett. És csak azután fizetett, hogy rábizonyították: hazudott, amikor azt mondta, nem is látta Courlander művét. Jelentkezett az az ember, aki odaadta neki a könyvet. Haley csak erre a vallomásra hátrált meg.

A klassz srác és az Úr

S végül némi rockzene. Az én korosztályomnak ikonikus dala volt az ex-Beatles George Harrison My sweet Lord (Én édes Istenem) című szerzeménye, amely már első (amerikai) hallásra is félelmetes hasonlóságot mutatott a négy fekete hölgyből álló Chiffons együttes nyolc évvel korábban született He’s so fine (A srác annyira klassz) című nótájával. A Chiffons sikerrel perelte be Harrisont, akiről még annyit, hogy idővel nemcsak a fekete lányokat, hanem még önmagát is plagizálta: egy régebbi Beatles-nótából, amelyet ő szerzett, „átemelte” az első akkordot utolsó együttese, a Traveling Wilburys egyik dalába.

Manapság a plágiumok felderítésére szakemberek (általában bölcsészek) egész hadserege szakosodott. Annyi a per, hogy szakértőként remekül megélnek a tudásukból. És általában kíméletlenek: dr. Martin Luther Kingről, a fekete polgárjogi mozgalom egykori, ma szentként tisztelt vezéréről is kiderítették, hogy nemcsak plágiumok alkalmazásával lett doktor, hanem híres beszédének, a „Van egy álmom”-nak sok részletét is másoktól tulajdonította el...