Ligeti György után török zeneszerző Dortmundban

A „Zeitinsel”, azaz Idő-sziget nevű zenei fesztivál-sorozatot évente rendezik meg Dortmundban. 2008-ban a magyar Ligeti György alkotásai állottak a hangversenyek középpontjában, idén a fiatalon nagy nevet szerzett török zongoraművész és komponista, Fazil Say.

2010. február 13., 17:11

Say négy éve a Konzerthaus intendánsának meghívására költözött szűkebb hazájából, Isztambulból Dortmundba, hogy betöltse a régió vendég-zeneszerzőjének posztját s azóta is nagy sikerrel szerepel nem csak Németországban, hanem világszerte. Say különlegessége, hogy a muzsikus, aki nem csak a klasszikus zene, hanem a jazz művelője is, egyfajta összekötő a nyugat és a kelet zenei világa között.
Isztambul idén történetesen épp úgy Európa egyik kulturális fővárosa, mint a Ruhr-vidék. E programba illeszkedik márciusban Fazil Say Isztambul-szimfóniájának dortmundi ősbemutatója. A művet a Konzerthaus és a WDR felkérésére komponálta s a WDR szimfonikus zenekara mutatja be. A hét részből álló mű tételei a hét dombot jelképezik, amelyeken a 16 milliós metropolisz áll.
A Say-nak szentelt koncertsorozaton elhangzik Ezeregyéjszaka a háremben című hegedűversenye, Patricia Kopacsinszkaja előadásában. A fiatal, Moldáviából származó művésznő 2005-ben mutatkozott be sikerrel Budapesten.
Magdolna Wiebe, Dortmund