Köszöntőféle Göncz Árpádhoz

Örömmel készültem hozzá. És amikor készülődtem, jöttek elő sorra a vele kapcsolatos régi szép emlékeim. Kerestem közöttük azt, amit szép pátosszal el lehetne mesélni. Lett is volna sok ilyen, csak nekem mégsem a pátoszos történetek maradtak meg. Göncz Árpád attól lett nagy ember, hogy soha nem akart Nagyemberré válni. Tette a dolgát alázattal, és igyekezett mindig megőrizni jókedvét, emberségét.

Valami történet azonban csak kell ide. És egy régi kedves emlék jutott eszembe róla. 92-ben történt, ha jól emlékszem a dátumra, de az majdnem mindegy. Az asszonynak dolgozni kellett menni, én maradtam otthon az óvodaszünetes fiammal. De kaptam egy sürgős telefont, be kellett mennem a Parlamentbe Tölgyessy Péterhez. A gyerek arra számított, hogy állatkertbe megyünk, de a közbejött dolog bedöntötte azt a programot. Érthető módon ettől a gyerek rendesen hülye volt és tombolva hisztizett.

Ebben a remek hangulatban értünk be a Parlamentbe, ahol bömbölt és ordibált tovább. A hisztit hirtelen azzal fokozta, hogy a földhöz vágta magát. Nagyon gáz volt, ezért ráüvöltöttem, felkapartam a földről az ordító gyereket és húztam magam után.

Nem kevesen nézték a bemutatónkat. Hirtelen az egyik kanyarból Árpi lépett ki. Mit csinálsz te ezzel a szegény gyerekkel? - kérdezte megütközve. Mire szóhoz juthattam volna, a kezét nyújtotta a vad ellenállás mellett elkötelezett gyereknek és kérdezte jössz velem? Vigyorogtam, azt vártam, hogy a gyerek határozott nemet mond neki is.... de nem. Tomikám egyik percről a másikra vigyorogni kezdett és nyújtotta a kezét Árpinak, és integetett nekem, hogy pápá apa! Döbbenten álltam. Árpi rám mosolygott és azt mondta az irodájában lesznek, majd jöjjek ha végeztem.

Amikor visszatértem, ott ültek bent, Árpád ölében a fiam. Árpi mesét mondott neki, az meg boldogan rajzolgatott a legnagyobb nyugalomban. Meglátott boldogan felugrott, adott két puszit és úgy köszöntött, mintha előtte nem háborúztunk volna egymással. Apró poén még a történethez, hogy a fiam valami hivatalos papírra rajzolgatott, ezért azt újra kellett készíteni. Nem értem miért, szerintem egy törvényjavaslat vagy ilyesmi, sokkal jobban nézett volna ki egy gyerek rajzával ábrázolva.

Apróság, de számomra fontos emlék. Göncz Árpád személyiségének varázsa. Ő szerethető, jó ember és ezt egy egész ország érezte. Megbíztunk és megbízunk benne. Még megbékélni is képesek vagyunk a kedvéért és kérésére.

Mindig azt mondtam, nézzétek a szemét. A jóság csillog benne. És a kedves csibészségé. A tiszta ember derűje. Göncz a legmagasabb méltóságként is közvetlen és természetes tudott maradni. Isten adta képesség ez, keveseknek adatik meg.

Még egy emlék. 1992 október 23. Ott vagyok a Kossuth téren mert meg akarom hallgatni Árpád beszédét. Ott vagyok a Kossuth téren, kilép Árpi , elkezdene beszélni, de nem sokkal előtte teherautóval még tréningruhában hozott, majd feketébe átöltöztetett alakok fütyüléssel fojtják belé a szót. Én indulnék felhevülve, hogy pofán verjem őket, mások lefognak. Pattanásig feszült hangulat. Várjuk mi lesz. Azt várom, ordítani fog rájuk, hogy "Gazemberek, szégyelljétek magatokat!". Azt várom, ezek után fogja magát és bemegy. Várom,... de semmi. Áll a mikrofon előtt. Áll és nem szól semmit. A tömeget nézi. Fütyül a felbérelt csürhe és ordibál. Már akkor is vélhetőleg hatalmi rendelésre. Ott áll ez a kis ember velük szemben és csak áll. Egy szó ugrott be: MÉLTÓSÁG. Azt hiszem akkor új értelmet kapott nálam ez a fogalom. Örökre belém ivódott ez a kép, ahogy Árpád ott áll méltóságteljesen. És halkul a fütty. Voltak közöttük, a parancsra fütyülök között, akik tán szintén megérezték a méltóságot és elszégyellve magukat ettől befejezték a cirkuszt. A kis ember, ott a némaságával és szótlanságával legyőzte az őrjöngőket. Ő a hallgatásaival is képes győzni. Ehhez is EMBER kell.

Szerettem olvasni drámáit. Rácsok. Méltatlanul elfeledett remekmű. Zseniálisak voltak fordításai. Gyűrűk Ura. Az valami csoda. / Picit mintha ő is hobbit lenne. :-) / Fordításai is mind egyediek. Mindegyikbe belopta észrevétlenül önmagát és tökéletesebbé tudta tenni a tökéletest is. Varázsló ő, a Fehér Mágus. Az Ember, akitől könnyű tanulni, akivel jó az is, hogy ücsörgünk egy kertben és csendben elvagyunk. Kevés ilyen jó embert ismerek tényleg mint őt.

Göncz Árpád elkötelezett antifasiszta és antikommunista volt egész életében. A barna és a vörös terror ellen is fellépett, életét kockáztatta. Egyike a nagyon kevés tényleges antifasiszta ellenállónak, akik tettek is a náci megszállás ellen. És természetes volt, hogy szembeszállt a vörös rémmel is, amiért 56-ban csaknem halálra ítélték, igaz végül "csak" életfogytot kapott. Aktívan, cselekvően lépett fel szabadulása után is a kádárista rezsimmel szemben.

Bátorsága és tisztessége ma is példát kell adjon minden demokrata számára, hogy amikor tenni kell, cinkos aki néma. A háború után kisgazda lett a párt betiltásáig ott is politizált. A kádárista önkény ellen a Demokratikus Ellenzék tagjai közé állt, alapítója volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd az SZDSZ-nek is. A legkövetkezetesebb liberálisok egyike, akit volt szerencsém ismerni. Ma is szabad demokratának vallja magát.

Bárki legyen is hivatalosan a köztársaság elnöke, az én köztársaságom elnöke a szívemben örökre Göncz Árpád marad.

Aki február 10-én 90 éves. Isten éltesse!

Rózsa Mihály