Kommunista ellenálló emléke
Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter a napokban ünnepségen méltatta Ilse Stöbe érdemeit a német ellenállásban. Az újságírónő a háború alatt a Külügyminisztériumban dolgozva a szovjet hírszerzést tájékoztatta a nácik terveiről, ám leleplezték és kivégezték. Mint „kém” eddig nem kerülhetett fel a tárca mártírjainak listájára.
Steinmeier „szégyenletesnek” nevezte, hogy ilyen soká kellett várni Ilse Stöbe elismerésére, hogy a Gestapo áldozatát a háború után is „árulónak” tekintette a tárca sok munkatársa. „A Külügyminisztériumnak sokáig nehezére esett feldolgoznia múltját. Általános vélemény volt, hogy a Harmadik Birodalomban a diplomaták többé-kevésbé tiszták maradtak s a bűnösöket, akik például a zsidó osztályon tevékeny részesei voltak az európai zsidók meggyilkolásának, kívülről hozták oda. Azóta tudjuk, hogy ez nem volt ilyen egyszerű, hogy sok diplomata is részese volt az agresszív német háborúknak és a Holokausztnak”- hangoztatta a külügyminiszter.
Ilse Stöbe tehetséges fiatal berlini újságírónő volt, aki többek között a Neue Zürcher Zeitungnak és más svájci lapoknak dolgozott, Varsóból. 1940-ben vették fel a hitleri Külügyminisztériumba, ahol a rendszerről szóló propaganda-cikkek megírása volt a feladata s tagja lett a náci pártnak is. Egyes források szerint – berlini barátai révén – már régen titkos tagja volt a Német Kommunista Pártnak, de Steinmeier szerint ez valószínűleg nem felel meg a valóságnak: Stöbe és főnöke,a sajtó-propaganda osztály vezetője, a porosz tiszti családból származó Rudolf von Scheliha, azt tartották feladatuknak, hogy tájékoztassák a nácik lengyelországi rémtetteiről, a Holokauszt előkészületeiről a Nyugatot, illetve a Szovjetunió ellen készülő támadásról Moszkvát. (A több forrásból is érkező figyelmeztetést Sztálin ismeretesen figyelmen kívül hagyta). Tevékenységük részletei, miután a megfelelő szovjet-orosz levéltári anyagok máig nem kutathatók, mindmáig nem voltak tisztázhatók.
Feltehető, hogy Stöbe és társai a szovjet katonai hírszerzés a GRU európai hálózatának adtak tájékoztatást. (Annak vezetője, Svájcban, a magyar Radó Sándor volt). Von Scheliha a megszállás előtt sokáig a varsói német követségen dolgozott és széles körű kapcsolatai voltak. 1940-től e barátaitól értesült arról, mi történik a leigázott Lengyelországban, az ő közreműködésével jutott el mikrofilmen 1942-ben Londonba a lengyel ellenállók részletes összeállítása a helyzetről, a kibontakozó Holokausztról.
A Gestapo náci-kritikus felfogása miatt már régen figyelte a diplomatát s amikor 1942 őszén lelepleződtek a „Rote Kapelle”, a szovjet kémhálózat német munkatársai, hozzá is eljutottak. Mind őt, mind Ilse Stöbet decemberben hazaárulás miatt, 31 évesen, kivégezték. Stöbe anyja koncentrációs táborban pusztult el, fivére, aki ugyancsak ellenálló volt, 1943-ben került a Gestapo kezére és szintén bitón végezte.
Von Schelihat a német történetírás 1986-ig nem mint ellenállót, hanem mint szovjet kémet tartotta nyilván – megítélése a Gestapo irattárában fennmaradt kihallgatási aktáin nyugodott, amihez volt náci bírák is hozzájárultak. Miután feldolgozták a Rote Kapelle történetét, felülvizsgálták a diplomata tevékenységét is és 1995-ben mondta ki az illetékes bíróság: Rudolf von Schelihat nem kémkedésért, hanem a nácizmussal szembeni ellenállásért ítélték halálra. Ekkor került fel a Külügyminisztérium mártírjainak emléktáblájára az ő neve – majd most, csaknem egy évtizeddel később, munkatársának, Ilse Stöbenek a neve is.
