Kirakták az öreg diktátort közszemlére

Sztálint ábrázoló óriásportrékat jelentetett meg a dél-oroszországi Voronyezs főutcáin a helyi kommunista pártszervezet, amely így akarja megünnepelni a néhai szovjet diktátor születésének 130. évfordulóját - írta szerdai számában a Nyezaviszimaja Gazeta című moszkvai lap.

2009. június 24., 17:42

A városi hatóságok - alighanem az országos figyelem hatására - úgy döntöttek, hogy legkésőbb vasárnapig eltávolíttatják a plakátokat. Felmerült az is, hogy a cégektől, amelyekhez az érintett reklámtablók tartoznak, megvonják a működési engedélyt, erről azonban még nincs végleges döntés, jogi konzultációk folynak a kérdésben.

Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) - a duma második legerősebb pártja - nevében Ivan Melnyikov, a pártelnök első helyettese és egyben a duma alelnöke támogatásáról biztosította a voronyezsi kommunisták kezdeményezését és azt, hogy decemberben emlékezzenek meg a vezér születésének évfordulójáról. Mint mondta, nem érti, mi a korszerűtlen Sztálin emlékében, hiszen például a múlt század harmincas éveiben, az akkori gazdasági válságban ipari üzemeket és egész városokat építtetett.

Voronyezsben tíz, egyenként háromszor hat méteres Sztálin-kép látható néhány napja. Sztálin generalisszimuszi egyenruháját viseli, magabiztosan néz a jövőbe, a háttérben vörös, sarló-kalapácsos zászlóval és a Szovjetunió elleni német támadáskor kiadott jelszóval: "A győzelem a miénk lesz".

A helyi pártszervezetnek nem volt könnyű elhelyeznie a városban a plakátokat, mert a legtöbb reklámcég elutasította a megrendelést – írta az MTI.

Sztálinra, a szovjet szuperhatalom megalapítójára, a győzedelmes Oroszország jelképére egyre gyakrabban hivatkoznak az orosz politikai retorikában. 2008 végén egy tv-sorozatban Sztálin volt a szavazatok alapján a legesélyesebb Oroszország dicsőségének szimbolizálására. Végül azonban a 3. helyet szerezte meg Alekszandr Nyevszkij herceg, a teuton lovagok legyőzője és Pjotr Sztolipin, II. Miklós cár 1911-ben meggyilkolt reformer miniszterelnöke után, de ha a szerkesztők be nem avatkoznak, első helyre került volna.

Egy 2007-ben kiadott iskolai történelemkönyv Sztálint "a Szovjetunió egyik leghatékonyabb vezetőjeként" mutatta be. A könyv azért is kiváltotta történészek tiltakozását, mert igazolni próbálta a sztálini tisztogatásokat.