Kilopták az anyagot az iskolából, ezért omlott a diákokra

A kínai kormány által a szecsuáni földrengés színhelyére küldött építészek és mérnökök jelentése bonyolultan és nehezen érthető szaknyelven fogalmaz, de következtetése egyszerű: az iskolák azért omlottak össze könnyebben, mint a kormányépületek, mert rosszabbul építették meg őket -- olvasható az MTI tudósításában.

2009. június 8., 10:32

Ez a politikailag érzékeny kérdést érintő megállapítás ellentétes azokkal a hivatalos nyilatkozatokkal, amelyek szerint az iskolák pusztulása egyszerűen a 90 ezer ember halálát okozó földmozgás rendkívüli erejének (7,9 fokozat a Richter-skálán) a következménye volt. A 653 oldalas felmérés könyv formájában októberben 2500 példányban jelent meg, és eddig a legilletékesebb értékelésnek tekinthető a 2008. május 12-i tragédiáról, amelynek során több ezer iskolaépület omlott össze, miközben a szomszédos épületek megmaradtak.

A pekingi elit Cinghua (Tsinghua) műszaki egyetem szakértőinek egyik felmérése például megállapította, hogy a megerősített vasbeton elemekből emelt épületek - így a kormányépületek - kiállták a földlökéseket, ám a kevésbé ellenálló téglaépületek erősen megrongálódtak. Az iskolák és a gyárépületek jobbára az utóbbi technológiával készültek.

A csoport által a földrengés körzetében megvizsgált 44 iskola közül 15-öt azonnal le kellett rombolni a jelentés szerint, és csak nyolc maradt használható. Az 54 kormányépületből viszont csak kettőt kellett lebontani, 24-et fenn lehetett tartani. A kínai gazdasági hetilap, amelyet a Zsenmin Zsipao, kínai pártlap kiadója jelentet meg, májusban szokatlanul kritikus cikket jelentetett meg e jelentés alapján. A cikk azóta eltűnt a hetilap portáljáról.

A hatóságok teljes körű vizsgálatot ígértek a romba dőlt iskolák ügyében, de mindmáig semmit sem tettek közzé eredményéről, és senkit nem vontak felelősségre. A nemrég közzétett hivatalos adatok szerint az iskolák romjai alatt 5335 diák és tanerő lelte halálát, a szülők úgy gondolják, hogy ennél sokkal nagyobb a tényleges szám.

Az áldozatok szülei és különböző szakértők közül sokan a korrupciót és a laza biztonsági előírásokat tartották felelősnek az iskolai áldozatok magas számáért. A hatóságok a felelősségre vonást követelők közül nem egyet letartóztattak vagy megfenyegettek. Csou Le-kang (Zho Lekang) szerint, akinek 16 éves fia meghalt iskolája beomlásakor, nem valószínű, hogy a jelentés nyomán a kormányzat felelősségre vonja a rossz kivitelezésű iskolák építőit. Csout, aki egyike a tiltakozóknak, a földrengés évfordulója előtt házi őrizetbe helyezték, és csak annak elmúltával oldották fel az intézkedést. "Továbbra is igazságot követelünk gyermekeinknek, de semmit sem tehetünk" - mondta az AP amerikai hírügynökségnek a férfi.

Feng Peng, aki részt vett a Cinghua egyetem mérnökeinek felmérésében, és egy másik csoport jelentéséhez is hozzájárult, nem kívánt válaszolni az AP bővebb részletek iránt érdeklődő kérdésére. A részvételével készült jelentések egyike szerint számos épület - köztük iskola - tervezése hibás volt.

Az építési minisztérium által kiadott mű 75 tanulmányt és több száz fekete-fehér képet közölt a május 12-i földrengésről. David Bandurski média-szakértő szerint a könyv megjelenése jól tükrözi, hogy a kínai médiában milyen zűrzavar honol. A cenzúra jellege teljesen átalakult, már nem akarja teljesen kigyomlálni az összes "ilyen történetet".

A könyv közben lassanként teljesen elfogy a polcokról.