Kilenc hónap letöltendő a miniszter rasszista gyalázásért

Kilenc hónap letöltendő szabadságvesztésre és 50 ezer euró pénzbírsága ítélte egy francia-guyanai bíróság a szélsőjobboldali Nemzeti Front egy korábbi politikusát, aki majomhoz hasonlította Christiane Taubira fekete bőrű francia igazságügy-minisztert. Jogvédő szervezetek üdvözölték a kivételesen példás büntetést, a francia sajtó megosztott annak hatásait illetően.

2014. július 17., 12:03

Anne-Sophie Leclere-t a börtönbüntetésen kívül öt évre eltiltották attól, hogy választásokon jelöltként indulhasson.

A bíróság a Nemzeti Frontot is elmarasztalta. A szélsőjobboldali pártnak annak ellenére is 30 ezer euró bírságot kell fizetnie, hogy tavaly decemberben kizárta soraiból Leclere-t.

A 34 éves nő a botrány előtt egy észak-franciaországi kisvárosban, Rethelben, önkormányzati jelöltje volt a Nemzeti Frontnak a 2014-es helyhatósági választásokon.

A Facebookon olyan fotómontázst tett közzé a kormány francia-guyanai születésű tagjáról, amelyen egy majom mellett a miniszter látható. Az előző alatt az volt olvasható, hogy „18 hónaposan”, míg a politikus fotója alá az került, hogy „most”.

A közszolgálati televíziónak adott interjúban még azt is megjegyezte, hogy „szívesebben látná Taubirát egy fán, semmint a kormányban”. A rasszizmus vádját tagadta, és azt hangoztatta, hogy nem azért hasonlította majomhoz a Taubirát, mert fekete bőrű, hanem azért, mert a miniszter „vadállat”.

Az interjút követően Marine Le Pen pártelnök kizárta Leclere-t a Nemzeti Frontból, a fotómontázs pedig lekerült a Facebookról.

A nő ellen a tengerentúli francia megyében az igazságügyi miniszter által alapított Walwari mozgalom tett feljelentést.

Leclere nem volt jelen az ítélethirdetésen. Azóta már jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen. „Nem találtam Cayenne-ben egyetlen ügyvédet sem, aki képviselt volna. A repülőjegyre pedig nem volt pénzem” – mondta.

A Nemzeti Front nem vitatta a kizárt tagja elítélését, de jelezte, hogy fellebbezni fog az ítélet „groteszk módon túlzó mértéke” ellen. A párt szerint ennek egyértelműen politikai okai vannak.

A cayenne-i bíróság döntéséről a miniszter csak annyit mondott, hogy azt a büntetőjog, nem pedig a bíró fantáziája diktálta. „Az elmúlt két évben soha egyetlen bírósági döntést nem kommentáltam. Most sem teszek kivételt” – fogalmazott Taubira kamerák kereszttűzében.

Jogi szakértők szerint a döntés szokatlan más, hasonló jellegű ügyekben hozott ítéletekhez képest. Letöltendő börtönbüntetést ugyanis nagyon ritkán szabnak ki rasszista kijelentés miatt. De arra is emlékeztetettek a szakértők, hogy a büntetőjog erre lehetőséget biztosít.

A francia lapokat is megosztotta az ítéltet mértéke.

„Az identitási pestissel megfertőzött társadalomban nem árt emlékeztetni arra, hogy a rasszizmus nem vélemény, hanem bűncselekmény” – hívta fel a figyelmet szerkesztőségi írásában a Libération, amely a jogvédő szervezetekhez hasonlóan üdvözölte „a példás döntést”.

A baloldali lap ugyanakkor nincs arról meggyőződve, hogy a büntetés a legjobb fegyver a rasszizmus ellen. Az Atalantico.fr jobboldali és a rue89.fr baloldali véleményportál is attól tart, hogy a szigorú ítélet még népszerűbbé teheti az európai parlamenti választásokon Franciaországban győzelmet aratott szélsőjobboldalt.