Kellett egy kis segítség Handó Tündétől, de Gulyás Gergely bátyja végül feljebb léphetett a bírói ranglétrán
Handó Tünde OBH-elnök segítsége kellett, hogy Gulyás Gézát, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bátyját kinevezzék a Székesfehérvári Törvényszék bírájává – írja eheti számában a HVG.
Magyarországon egy bírónak ma pályáznia kell, hogy feljebb lépjen a ranglétrán. Ha egy pozícióra többen jelentkeznek, a jelöltek rangsorát az eddig elvégzett munkájuk, illetve az érintett bírói tanács véleménye alapján állapítják meg, és bár Gulyás Gergely – aki 2010. június 1. a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája volt – többször is pályázott, nem járt sikerrel. Aki segített, Handó Tünde volt, egyrészt azzal, hogy október 1-től határozatlan időre beosztotta a kancelláriaminiszter bátyját az Országos Bírósági Hivatalban, másrészt azzal, hogy a Székesfehérvári Törvényszéken megemelte az engedélyezett létszámot.
Az OBH-s kitérőre azért volt szükség, hogy Gulyás Gézának ne kelljen pályáznia, a törvény ugyanis úgy szól, hogy a hivatali beosztás megszűnését követően a bírót tényleges bírói álláshelyre, indokolt esetben pályázat nélkül tanácselnöki munkakörbe kell beosztani. A kancelláriaminiszter bátyja így két hónapot vészelt át az az OBH-ban, mielőtt Székesfehérvári Törvényszéken elnyerhette volna a hőn áhított tisztséget. A testület tagjaként másodfokon járó ügyek tartoznak a hatáskörébe.