Katonai puccs Hondurasban

Hondurasban a katonaság vasárnap letartóztatta és külföldi száműzetésbe küldte Manuel Zelaya baloldali elnököt az alkotmánymódosításról tervezett népszavazás körül kirobbant vitában.

2009. június 28., 19:33

Az elnök magántitkára, Eduardo Reina közölte, hogy Zelayát helyi idő szerint reggel öt és hat óra között hurcolták el, és egy légitámaszpontra vitték a hadsereg katonái. Egy ideig nem lehetett tudni a sorsáról, de pár órával később Costa Rica kormánya bejelentette, hogy a hondurasi elnök az országba érkezett, és vendégként kezelik.

Zelaya azt nyilatkozta megérkezése után, hogy a hazája katonai vezetése elárulta, és brutálisan elrabolta őt. "Pizsamában tartóztattak le... az elnöki őrség tagjait megverték... fél órán át ellenálltak" - mondta a Costa Rica-i főváros, San José repülőterén adott interjújában. Közölte, hogy nem fogad el semmiféle kísérletet a leváltására, ki akarja tölteni 2010-ig szóló megbízatását. Feltette a kérdést, hogy vajon Washington áll-e a puccs mögött, s ennek tisztázására szólította fel Barack Obama amerikai elnököt.

Elmondta, hogy Nicaraguába akar utazni, és nem kér menedéket Costa Ricától. A hondurasi lakosságot békés ellenállásra bíztatta, arra, hogy ne ismerjenek el semmiféle, a hatalmat bitorló kormányzatot . A térség országait arra kérte, hogy álljanak ki a demokrácia és a törvényesség mellett Hondurasban, és külön felszólította erre az Egyesült Államokat.

Az előzményekhez tartozik, hogy Zelaya vasárnapra népszavazás írt ki arról, hogy hívjanak-e össze alkotmányozó nemzetgyűlést, amely az alkotmányt megváltozatva lehetővé tenné, hogy egy elnök ne csak egy cikluson át tölthesse be az államfői posztot. A népszavazást a parlament, a legfelsőbb bíróság és a legfelsőbb választási bíróság is előre érvénytelennek minősítette. Az ellenzék bohózatnak tartja az elképzelést, amelyet Zelaya saját párttársai sem mind támogattak - írta az MTI.

Az elnök emellett szerdán leváltotta Romeo Vásquez vezérkari főnököt, mert az nem állt mellé a kezdeményezésben, a legfelsőbb bíróság viszont érvénytelenítette az elnöki döntést, és arra kötelezte az államfőt, hogy helyezze vissza beosztásába a parancsnokot. Az elnököt a szavazóhelyiségek megnyitása előtt két órával tartóztatta le a hadsereg. A szavazás megkezdéséről nem érkezett hír.

Tegucigalpában, Honduras fővárosában több ezren gyűltek össze vasárnap az elnöki rezidencia körül, amelyet erős katonai alakulat őriz. A megmozdulás békésen zajlott, a résztvevők hétfőre általános sztrájkot hirdettek. Az emberi jogok hondurasi bizottságának helyszínen lévő elnöke, Andrés Pavón azt állította, hogy az országot militarizálják, és parancs van több társadalmi vezető letartóztatására.

A hadsereg a déli órákig még mindig nem adott ki nyilatkozatot, és nem tudni, hogy az elnököt a hatalomból és az országból eltávolító csoport mennyire tartja kézben a helyzetet az egész országban. A parlament rendkívüli ülést hirdetett abból a célból, hogy ideiglenes elnöki megbízatást adjanak Roberto Michelettinek, a törvényhozás elnökének.

Az Európai Unió elítélte Zelaya letartóztatását, és követelte az azonnali szabadon bocsátását, és az alkotmányos rend helyreállítását. Az Amerikai Államok Szervezetének főtitkára összehívta a szervezet állandó tanácsát a helyzet megvitatására. Barack Obama amerikai elnök felszólította a hondurasi belpolitikai vita összes szereplőjét a demokratikus normák betartására. A nicaraguai elnök a közép-amerikai államfők sürgős válságtanácskozására tett javaslatot.

Venezuela tegucigalpai nagykövete azt állította, hogy csuklyás hondurasi katonák bántalmazták őt, valamint Kuba és Nicaragua hondurasi nagykövetét a külügyminiszter rezidenciáján, amikor Patricia Rodas minisztert magukkal hurcolták.