Kamasz rémálmok színháza

Melyek ezek a nyomasztó álmok? Mindenekelőtt a felnőtté válástól való félelem, az, hogy nem felelnek meg a felnőtt világ elvárásainak, hogy nem képesek kifejezni saját érzelmeiket. Aztán ott van a szülőkkel való kapcsolat: sokszor az a baj, hogy „nincsenek ott”, amikor szükség lenne rájuk, máskor viszont túlságosan is „jelen vannak”. Természetesen megjelennek az iskolai kudarcoktól való félelmek, de foglalkoztatja őket a halál, a betegség, az esetleges szembesülés szeretteik elvesztésével. És nem feledkezik el a darab az első szerelem zavaráról, az alkohol és a drog szinte kikerülhetetlen csábításáról. Mindezeket különböző fény és árnyjátékok közepette jelenítette meg három fiatal színész, Paola Calogero, Valerio Malorni és Maria Zamponi, akik még elég közel vannak a „bizonytalanság korához”, hogy beszélni tudjanak róla. A nevelő célzatú előadásairól ismert trasteverei színház bemutatóját komoly szociográfiai interjúk előzték meg. Fabrizio Pallara rendező és a színészek több iskolába is elmentek az előadás hitelessége végett. „Kezdetben féltünk, hogy falba ütközünk azzal, hogy megkérjük a diákokat: beszéljenek legintimebb félelmeikről, hogy meztelenítsék le lelküket idegenek előtt. Az eredmény azonban hihetetlen volt: rengeteget kaptunk tőlük és mi is sokat adtunk nekik a beszélgetésekkel” – mondta Pallara, aki az előadásba még a kamaszok színház-elképzeléseit is felhasználta. Az interjúkból kiderült, hogy e korosztály legnagyobb félelme, hogy nem hallgatják meg őket. „Mi éppen azért mentünk el hozzájuk, hogy meghallgassuk, amit el akarnak mondani. Innentől kezdve az előadás forgatókönyve szinte önmagától íródott” – tette hozzá a rendező. A Rémálmoknak volt egy másik fontos feladata is Pallara szerint: „A kamaszoknak alapvető igénye a tapasztalatszomj, a kalandvágy, az ismeretlen felfedezése. Az előadás elkísérte őket egy darabon ebben az erdőben és segített nekik, hogy szembenézzenek saját félelmeikkel”.