A reptéren támadták meg az új jemeni kormányt

Két robbanás történt és lövéseket adtak le lőfegyverekből szerdán a jemeni Áden repülőterén éppen akkor, amikor az újonnan megalakult kormány tagjai repülőgéppel megérkeztek oda - közölték biztonsági tisztségviselők. Kórházi források szerint tíz ember halt meg, egy kormányszóvivő viszont úgy tájékoztatta az al-Hadasz televíziót, hogy a támadásnak legkevesebb 27 halálos áldozata van, és több tucatnyian megsebesültek.

2020. december 30., 14:27

Szerző:

Egy biztonsági illetékes az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy a sebesültek között nincsenek miniszterek. Egy kormányilletékes a dpa német hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a kormány tagjai sértetlenül szállították az ádeni elnöki palotába. Hozzátette, hogy a detonációnak ismeretlen számú áldozata van a repülőtéri dolgozók között.

A jemeni média úgy tudja, hogy a robbanásban öt polgári személy halt meg.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy ki lőtt, és mi robbant. A halottakat és a sebesülteket a repülőtér különböző pontjain látták nevük elhallgatását kérő nyilatkozók.

Mohtar er-Rabbi, a jemeni tájékoztatási minisztérium tanácsadója a déli szakadárokat, maga a miniszter, Moammar el-Erijani pedig a húszi lázadókat vádolta a robbantás elkövetésével.

A nemzetközileg elismert kormány Maín Abdulmalik Szaíd miniszterelnök vezetésével érkezett meg az ideiglenes jemeni fővárosba, miután a múlt héten a déli lázadókkal megkötött megállapodás után letette az esküt. A kormány eddig a polgárháború miatt száműzetésben a szaúdi fővárosban működött.    

A szintén Rijádban tartózkodó Abed Rabbo Manszúr Hádi jemeni elnök a hónap elején jelentette be, hogy átalakítja a kormányt a déli lázadókkal történő megállapodás alapján.

Az új, 24 tagú kormány december 18-án alakult meg, Szaúd-Arábia közvetítésével, tagjai között a nemzetközileg elismert kormányt támogató, illetve a 2017-ben megalakult szakadár Déli Átmeneti Tanácsot képviselő miniszterekkel. A déli országrészben a hatalomért versengő két tábor elvileg szövetséges volt az elmúlt fél évben az Irán által támogatott, az ország északi felének nagy részét, így a fővárost, Szanaát is megszállva tartó húszi lázadók elleni harcban.

Szaúd-Arábia egy éve közvetített a hatalommegosztás és a nemzeti egységkormány felállítása érdekében a déli országrészben, hogy fennmaradjon a szövetség a húszikkal szemben.

Az Arab-félsziget legszegényebb országát, Jement a háború az ENSZ szerint a legsúlyosabb humanitárius katasztrófába sodorta, lakossága az éhínség szélén áll és járványok fenyegetik.