Huszonegy évre ítélték a barátnőjét meggyilkoló volt egyetemi tanárt Kolozsváron

Huszonegy év és három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden a Kolozs megyei törvényszék Boné Ferenc volt kolozsvári egyetemi tanárt, mert meggyilkolta barátnőjét, Molnár Beátát.

2023. július 11., 19:37

Szerző:

A tavaly májusban történt gyilkosság az erdélyi magyar és a magyarországi közvéleményt is megrázta, és a nők elleni erőszakra irányította a figyelmet. Az elsőfokú ítéletet kedden délután, a bíróságok portálján tették közzé.

A Kolozs megyei törvényszék halmazati büntetést hozott:

eleget téve a vád kérésének a legtöbb, 20 évi letöltendő börtönbüntetést szabott ki a vádlottra, és elrendelte, hogy a korábbi bántalmazási ügyben hozott, de felfüggesztett 1 év és három hónapi büntetést is le kell töltenie.

Emellett több mint 11 ezer lej (864 ezer forint) anyagi és 150 ezer euró erkölcsi kártérítést is kell fizetnie az áldozat apjának, és a perköltségeket is állnia kell. Az ítélet nem jogerős, tíz napon belül megfellebbezhető.

A gyilkosság áldozata, a 30 éves Molnár Beáta óraadó tanár volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári filmművészet, fotóművészet és média szakán, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Iskola Alapítványának könyvkiadását és az egyik múltidéző projektjét irányította.

Tavaly május 21-én egynapos kirándulásra indult 43 éves barátjával az Erdélyi Szigethegységbe, ahonnan nem tért haza, és Boné Ferencnek is nyoma veszett. A nő holttestét – amelyen erőszakra utaló nyomokat találtak – pár napra rá, május 25-én a Király-hágó térségében találta meg a rendőrség egy bozótosban.

Boné Ferencet egy napra rá fogták el Nagyváradon, ahol a vasútállomás közelében egy tehervagonban bújt meg. A tavaly ősszel elkezdődött büntetőperben a Krónika című lap beszámolója szerint azzal védekezett, hogy tette elkövetésekor depresszióban szenvedett, előtte lelkileg összeomlott. A kétszer is elvégzett elmeorvosi szakértői vizsgálat megállapította, hogy beszámítható.

Az erdélyi és a romániai országos sajtó azért foglalkozott sokat az üggyel, mert Bonéra előélete miatt rögtön rávetődött a gyilkosság gyanúja.

A volt egyetemi oktató akkor került a figyelem középpontjába, amikor 2020-ban nyolc percen át a nyílt utcán különös kegyetlenséggel ütlegelte és rugdosta akkori barátnőjét. A Kolozsvár belvárosában éjszaka történt bántalmazást térfigyelő kamerák rögzítették. A férfit az eset után felmondásra szólította fel a Sapientia EMTE, amit ő haladéktalanul meg is tett. Egyetemi óráit későbbi áldozata vette át.

Az akkori bántalmazás ügyében a kolozsvári bíróság 2021 márciusában egy év három hónapi börtönre ítélte Boné Ferencet, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. Az elsőfokú ítélet ellen nem fellebbeztek a felek, ezért az jogerőre emelkedett.

A gyilkosság idején számtalan írás látott napvilágot arról, hogy megfelelő ítélet született-e a gyanúsított korábbi bántalmazási ügyében, és hogy helyesen járt-e el a kolozsvári közösség, amikor szemet hunyt az ügy fölött, és megértően viszonyult az elkövetőhöz.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Fotó: police.hu)