Hogy mi van?

Bolgár György sorozata

Azt állítja Orbán Viktor
(teheráni hivatalos látogatásán), hogy „a tisztelet kultúrájának nevében érkeztünk”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy egy fenét. A remélt üzlet nevében. Nem véletlen, hogy a külgazdasági és külügyminiszter mellett ott van Orbán kíséretében a nemzetgazdasági, a nemzeti fejlesztési, valamint az emberierőforrás-miniszter is, akik egy sor megállapodást is aláírtak az irániakkal. Lehet, hogy jól tették, de azért csendesen emlékeztetnék arra, hogy az ENSZ szankciói még érvényben vannak Iránnal szemben. Mégpedig nem a tisztelet jegyében.

Azt állítja a miniszterelnök
(az Európai Unió és Törökország vezetőinek brüsszeli csúcsértekezlete után), hogy a magyar szempontokat sikerült érvényesíteni, mert az elfogadott zárónyilatkozat világos garanciát ad Magyarország számára, hogy nem kell kötelező jelleggel befogadnia migránsokat.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a zárónyilatkozatban egyetlen szó sincs a menekültek befogadásáról, arról meg pláne nincs, hogy a tagállamok hogyan osszák szét egymás között a menedékkérőket. Ettől persze még lehet, hogy nem küldenek hozzánk senkit, vagy akit mégis, azt visszaküldjük a feladónak, de a kvótákkal a csúcstalálkozó nem foglalkozott. Mint ahogy a magyar szempontokkal se.

Azt állítja Kovács Zoltán, a kormány szóvivője
(egy komlói fórumon), hogy Európában hirtelen másod-, harmadrangú problémává vált a 10-12 milliós cigányság ügye, és senki nem beszél manapság az ő gondjaikról. „Az Európai Unióban egyetlen ember sincs ma, aki felelősen a cigányság ügyével foglalkozna.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy több is van. Frans Timmermans, a bizottság alapjogokért felelős alelnöke, Marianne Thyssen, a foglalkoztatásért és a szociális kérdésekért felelős biztos, aztán Věra Jourová igazságügyi biztos, és ne felejtkezzünk el Navracsics Tiborról, aki az ifjúságpolitikáért és az oktatásért felel egyebek között, vagyis neki is sok teendője lehet romaügyekben. Úgyhogy például megkérdezhetnék tőle, miért nem törődik a romákkal, ha már Farkas Flóriántól nem kérdezik meg, mi lett az uniós támogatási pénzekkel.

Azt is állítja a kormányszóvivő
(ugyanott), hogy „Brüsszel lassan nem Európa (...) van egy olyan negyede, Molenbeek, ahol 80 százalékban bevándorlók élnek, saját törvényeik vannak”. Azt állítja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (sajtótájékoztatóján), hogy „amennyiben az uniós alapszerződés hetes cikkelyének megfelelő, vagyis a szavazati jog megvonásáról szóló döntés születne az Európai Unióban Magyarország ellen, az csak Brüsszel bosszújaként lenne értelmezhető a sikeres magyar bevándorláspolitika miatt”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a szavazati jog megvonását egyelőre csak egy civilszervezet szeretné napirendre vetetni az unióban, és az Európai Bizottság úgynevezett biztosi kollégiuma csupán az aláírásgyűjtéshez adott jóváhagyást. A civilszervezet pedig (valamint számos európai szocialista, liberális és zöld politikus) nem a bevándorlásellenes magyar politika, hanem a demokratikus jogállamot szétverő orbáni kurzus ellen tiltakozott és tiltakozik. Ami meg a szavazati jog megvonását illeti, arról még Szijjártó is tudja, hogy nem megy az olyan könnyen, hiszen arról a tagállamok vezetői döntenének az Európai Tanácsban, nem pedig Juncker és az általa vezetett Európai Bizottság. Mindegy. Orbán az egész világ bosszúja ellen sikerrel veszi fel a harcot.

Ezzel szemben a tény az,
hogy Brüsszel még mindig Európa. Bár lakóinak körülbelül 25 százaléka valóban muszlim, Molenbeekben viszont nem él 80 százaléknyi bevándorló, csupán a 95 ezer lakosú kerület egyik részében. Megnyugtatásul: Molenbeekben a muszlimoknak nincsenek saját törvényeik, és a városrész polgármestere sem muzulmán, sőt nő, Françoise Schepmansnak hívják. Nem hord kendőt.

Azt állítja továbbá Kovács Zoltán
(szintén Komlón), hogy „Magyarország még szeptemberben sikeresen vágta el a hagyományos Balkán-útvonalat, amely Szerbiából Magyarországon át vezetett Németországba. Gondolják el, milyen ribillió lehet abból, amikor (...) egy 16 milliárd dolláros üzletet a magyar kormány egyik pillanatról a másikra elzár.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy nem zárta el, ugyanis a menekültek kicsit odébb mentek, és Horvátországon, illetve Szlovénián keresztül jutnak el Ausztriába és Németországba. A balkáni útvonal tehát nyitva maradt. A nagy kerítésünk és a még nagyobb szánk ellenére.