Hillary, a szupersztár

Annyi mindenben volt már első, hogy pontosan életrajzírói sem számolják. Egyetemén ő volt az első diákszónok diplomaosztón, ő volt a tekintélyes Legal Services Corporation igazgatótanácsának első női elnöke, az első First Lady, aki posztgraduális képzettséggel, doktori címmel lépte át a Fehér Ház küszöbét, mellesleg: aki munkájával több pénzt keresett addig, mint az elnök...
Hát persze hogy az 1947-ben született Hillary Diane Rodham osztályelsőként végzett a középiskolában. Édesapja, a mélyen vallásos, konzervatív vállalkozó Hugh Rodham számára az is természetes volt, hogy lánya a republikánus ifjúsági szervezet lelkes aktivistája. Még az ultrajobboldali Barry Goldwater kampányában is önkénteskedett 1964-ben. Hugh tradicionalista világképén csupán egy lyuk tátongott: nem tudta elképzelni ragyogó tehetségű lányát a főzőkanál mellett. Úgy gondolta, hogy érvényesülnie kell – bár nőnek született.
Hillary pedig nem okozott csalódást. A Wellesley Egyetemen már elsős politológushallgatóként a fiatal republikánusok elnöke lett. Minden erejével arra törekedett, hogy édesapjának eszméit összeegyeztesse azzal, amit édesanyjától és a metodista ifjúsági szervezet lelkészétől hallott: az elesettek felemelkedéséért kell küzdenie. Hát megpróbálta, bár a hatvanas évek második felének diákmozgalmai meggyőző erővel mutattak rá az amerikai társadalom igazságtalanságaira. „Az eszemmel konzervatív vagyok, a szívemmel liberális” – vallotta meg lelkészének egy levélben.
1968-ban ő volt az egyetemi diákönkormányzat elnöke, és bebizonyította, hogy a kompromisszumok embere. Az egyetemisták nyilatkozatban fejezték ki egyetértésüket a diákmozgalmak követeléseivel, a zavargásokból viszont kimaradtak. Az új idők jele volt, hogy a Wellesley College hallgatói kikövetelték: az egyetem történetében először a diplomaosztón diák is beszélhessen. Persze Hillary lett a választott, aki hevesen bírálta az előtte szóló republikánus szenátor szavait, nemzedékének nevében elmondta, hogy a fiatalok mélyen kiábrándultak a felnőttek világából, s kikelt a vietnami háború ellen. Társai hét percen át felállva tapsoltak neki. Ennél azonban több is történt: írt róla a Life magazin, diákpolitikusként országos tévéműsorokba hívták, napilapok idézték újra és újra. A 22 esztendős Hillary Rodham letette névjegyét.
Tanulmányait a Yale Egyetemen folytatta, ahol egy jóképű, kissé torzonborz fiatalember kezdte ostromolni. Inkább nézett ki beatzenésznek, mint Oxfordot is megjárt leendő jogtudósnak. Pedig Bill Clinton az volt – a tanáraik mindkettejüket a legjobbak között emlegették. Bill megkérte Hillary kezét. Hillary azt mondta Billnek, hogy szereti, de nem biztos abban, hogy egész életében vele akar élni. Tehát nemet mondott.
Évekig ment ez a játék, és amikor Clinton visszament saját államába, Arkansasba jogot tanítani, úgy nézett ki: pályájuk elszakíthatja őket egymástól. Hillaryt ugyanis Washingtonba hívták, hogy vegyen részt a Nixon elnök elleni impeachment előkészítésében. Ilyen ajánlatra fiatal jogász nem mondhatott nemet. Ráadásul egy neves kampányguru, Betsy Wright Texasból csak azért költözött Washingtonba, hogy Hillaryt rábeszélje: lépjen politikai pályára. Belőle minden lehet. Szenátor vagy külügyminiszter. Akár elnök is, csak ne menjen egy férfi kedvéért a világ végére, Arkansasba. Hillary Rodham egyszerre futott neki a washingtoni és az arkansasi ügyvédi szakvizsgának. Washingtont elbukta, Arkansasban bejegyezték.
Az esküvőjük 1975 októberében volt. Hillary közölte: nem veszi fel Clinton nevét, ő Rodham volt és marad mindörökké. Az anyák csalódottak voltak, Bill csak nevetett. Neki ez a nő kellett, mit bánta ő, hogyan hívják.
A választók másképpen gondolták. Amikor Bill első kormányzói periódusa után megbukott, a hibákat elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy Amerikában nem tesz jót egy férfi hírének, ha a felesége elutasítja a nevét. Így hát az újabb kampányban Bill Clinton mellett már Hillary Clinton jelent meg. Sőt mély levegővel időnként Mrs. Bill Clintonként mutatkozott be. A névváltoztatást elfogadta az állam gazdaságának és politikai életének egyik bástyája, a Rose ügyédi iroda, ahol Hillary már partner volt, és a szegények jogi védelméről gondoskodó szövetségi szervezet, a Legal Services Corporation is, amelynek igazgatósági elnökévé Jimmy Carter elnök nevezte ki.
Bill ismét nyert, aztán ismét. „Egyet fizet, kettőt kap” – tréfálkozott már elnökválasztási kampányában Bill Clinton, hivatkozva arra is, hogy felesége milyen eredményesen hajtotta végre Arkansas állam oktatási reformját. A republikánusok ezután már csak Billary-kampányról beszéltek, cikkek tucatjai hasonlították Hillaryt Lady Macbeth-hez. Rideg törtetőként emlegették, amikor az új elnök rábízta az egészségügyi reform ügyét. Hillary golyóálló mellényben sorolta ugyanazokat az érveket a reform mellett, amelyek alapján Obama később bevezette saját reformját, de az ország nem hitt neki. Két év múlva a demokraták 53 helyet veszítettek a képviselőházban, 7-et a szenátusban, recsegett-ropogott a szék Bill Clinton alatt. A sors fintora, hogy Hillarynek csak a Lewinsky-ügy nyomán bocsátottak meg a választók. Korábban 35 százalékos népszerűségi indexe 70 százalék fölé szökött. Amit ésszel, tehetséggel nem ért el, azt meghozta a szomorú méltóság, amellyel Bill hűtlenségére reagált. Lám, ő is csak egy megalázott asszony, aki könnyeit nyelve is kiáll férje mellett – ezt a történetet ismerjük otthonról vagy a szomszédból, mondhatták az amerikaiak, beikszelve, hogy szeretik.
Hillary Rodham Clinton 2000-ben New York állam első női szenátora lett. Új oldaláról mutatkozott be: higgadt hídépítőként. A szenátus reggeli imakörének rendszeres látogatójaként elsősorban republikánusokkal találkozhatott, akik számos, elsősorban világpolitikai kérdésben szövetségesre találtak benne. Nem felejtette el édesapja kérését, aki arra vágyott, hogy a lánya bebizonyítsa: a liberális politikai filozófia híve is lehet a puritán elvek elkötelezettje. Hillaryt korábbi ellenfelei is szeretni kezdték. Ezt bizonyította, hogy külügyminiszteri megbízatásakor demokraták és republikánusok együtt voksoltak, a 100 tagú szenátusban pedig mindössze ketten ellenezték kinevezését.
A külügyminisztérium élén megmutatta, hogyan lehet többet kihozni a korábbinál szűkösebb lehetőségekből – írta egyik méltatója. Hillary Clinton villámsebességgel szervezte át a tárcát, a felépítését a kitűzött feladatokhoz szabva. Ehhez a forrásokat a Pentagon költségvetésének mélyéről ásatta ki, hiszen az elnök is egyetértett vele: Amerikának eztán nem a fegyverek, hanem a diplomácia nyelvén kell megszólalnia. A „soft power”, a lágy hatalomgyakorlás lett a vezérelv. A gazdasági együttműködés, az éhezők megsegítése, a technológiaexport, a női és általában az emberi jogok képviselete most nagyobb hangsúlyt kap a katonai erőnél. Hillary szerint a demokrácia egyik legfontosabb fegyvere az internet: nem véletlen, hogy a szíriai ellenzék olyan technológiát kapott, amely lehetetlenné teszi az információforrás felkutatását, a líbiai lázadók pedig Tripolit elkerülő optikai kábeleken kommunikáltak egymással.
Amikor az Egyesült Államok külügyminisztere 2011. október 11-én Tripoliban kiszállt a Globemaster katonai szállítógépből, nem várta piros szőnyeg vagy rezesbanda. Összevissza öltözött lázadók sorfala üdvözölte, akik AK–47-es géppisztolyukat magasra tartva, dzsipek oldalán lógva kísérték konvoját az üres és szemetes utcákon. Két nap múlva megérkezett a hír Moammer Kadhafi amúgy jogellenes kivégzéséről, tárgyalópartnerei pedig becsszóra ígérték, hogy lesznek szabad választások. Nos, ilyen az amerikai külpolitika diadala a 21. század elején. Ez a pillanat koronázta meg ugyanis a „soft power” megteremtésére tett erőfeszítést.
Megértve az arab tavasz üzenetét, Hillary Clinton úgy kötelezte el magát Kadhafi rezsimjének megdöntésére, hogy elutasította szárazföldi erők bevetését. Ehhez koalíciót kellett építenie az arab országok között a katari emír körül: segítsék, és ne engedjék egymás ellen fordulni a lázadókat. A következő lépés az volt, hogy arab országok támogatására hivatkozva meggyőzze Moszkvát: legalább ne vétózza meg az ENSZ-szankciókat. És teljesítenie kellett az emír nehéz kérését.
2011. szeptember 22-én 17.30-kor Hillary Clinton rezidenciáján, a New York-i Waldorf Astoria Szálló 34. emeletén Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország nagykövetei együtt várták a katari, a jordán és máig meg nem nevezett arab országok küldötteit. A régiek fogadták az új szövetségeseket. Kadhafinak befellegzett, mert működött Hillary koncepciója: Amerika képes olyan koalíciókat építeni, amelyek erősebbek a deszantegységeknél.
Herkulesi munkabírása van – írták róla, aki minden idők külügyminiszteri rekordjait megdöntve négy év alatt 112 országban járt. Amikor Líbiából Délkelet-Ázsiába utazott, egy héten át 18 órás munkanapokat tartott, a repülőgépen bóbiskolva kicsit. Tanácsadói csak felváltva bírták mellette a munkát. 2009-ben eltörte a jobb könyökét, amikor elesett a külügyminisztérium garázsában. Néhány nap múlva már felkötött karral, összedrótozott-szegecselt csontokkal utazott Indiába. Tavaly rosszabbul járt: egy vírusos gyomorfertőzés után elájult, agyrázkódást szenvedett, és sérülése miatt vérrög keletkezett a koponyájában.
Pihennie kell kicsit – mondják tanácsadói.
Hát pihenjen kicsit, aztán induljon az elnökválasztáson 2016-ban – mondja számos demokrata korifeus. Különben visszajönnek a republikánusok, és az Obama-évek minden vívmányát elsöprik. Az ellenfél várható nagyágyúja Jeb Bush, George W. Bush elnök öccse. Ez újabb érv Hillary mellett: meg lehet kérdezni az amerikaiakat, hogy a fellendülés újabb clintoni éveit akarják-e, vagy a Bush-féle vonszolódást. A republikánusok jobbszárnyán Newt Gingrich is elismeri: pártjának nincs Hillary Clintonhoz méltó politikusa. Obama elnökválasztási ellenfele, John McCain már egyenesen a külügyminiszter asszony elkötelezett híve. De manapság ki nem az?
Hillary – minden más országos politikust megelőző – 70 százalék körüli népszerűségi indexe végre személyes teljesítményét igazolja vissza. Ki tudja, indul-e az elnökségért 69 évesen. Egy azonban tény: megvalósította, amire édesapja vágyott. Pályájával bizonyította, hogy a liberális politikai filozófia összefér a puritánok szigorú elveivel.