Haláltánc

2014. április 7., 16:05

Amíg Nádas kollega a Belvedere Bécs–Berlin-kiállításán szívta magába a modern kultúrát (múlt heti számunkban be is számolt róla a reá jellemző, véget nem érő, indázó mondatokban), addig én az Orangerie-ben tettem tiszteletemet. Ezt jobb helyeken pálmaháznak fordítják, indokolatlanul. A XVII. századtól Európa uralkodói és vezető arisztokratái között elterjedt divat lett az egzotikus üvegházi növények, mint például a narancs vagy a tigris gyűjtése. Előbbiek mesterséges környezete mára jobbára kiállítóhellyé lépett elő (hátra), ám van ellenpélda is: Schönbrunnban például még ma is igazi narancsokban gyönyörködhet a látogató. De például a Belvederében múzeumi rész lett belőle – jó, hogy a derék Jenő herceg ezt már nem érte meg –, ahol jobbára formabontó, modern, kortárs művészeket mutatnak be, olyanokat mindazonáltal, akik így vagy úgy már nevet szereztek maguknak.

A mostani kiállítás azonban kivétel. Nem mintha Albin Egger-Lienz ne szerzett volna nevet magának (kettőt is, mint látjuk, méghozzá nagyon tudatosan: a Lienz ráadásul szűkebb pátriájára is utal). Ugyanakkor ezt a nevet a kiváló osztrák festő már több mint száz esztendeje szerezte, igaz, azóta, indokolatlanul bár, elhalványulni látszik e név. (Szülőhazáján kívül különösen.) Most, az első világháború centenáriumán, sok más tárlat, emlékezés, kiállítás sorában helyet kapott egy különös gyűjtemény is. Albin Egger-Lienz főműve kétségkívül a Haláltánc című sorozat, melyet eredetileg a tiroli szabadságharc századik évfordulójára festett, így tisztelegve uralkodója előtt. (Kinek elődje verte le e felkelést: az osztrák lélek bonyolultabb, mint gondolnók.) Hatalmas, rusztikus vásznakon öregedő, elszánt parasztok vonulnak, rossz flinták, kaszák, kapák a hátukon. Az „alapképet” a festő számtalan variációban megalkotta, néhol csak apró különbségekkel, néhol jelentősekkel: a legkiforrottabb változatokon a halál menetel az élen, és a többiek elszántan követik.

Az igazi haláltánc e képek együttes látványa itt: szívszorító tiltakozás minden háború ellen.

Jolsvai András

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.