Halálában is indulatokat gerjeszt Haider, a kocsmai dalnok

A halálos autóbaleset után a tényeket ismerők igyekeztek elkerülni minden, általuk feleslegesnek ítélt információt. Talán a család – az éppen 90. születésnapját ünneplő mama, a feleség és a két felnőtt lány – iránti kíméletből, de lehet, hogy egyszerűen csak nem akarták beindítani a sajtó botránymechanizmusát. Az első kiszivárogtatás ugyanattól a Stefan Petznertől származott, aki a halálhír bejelentésekor is kétértelmű megjegyzésekkel látta el a médiát, mellesleg igazi, egyértelmű könnyeket hullatva.

Azt már előzőleg is tudta a világ, hogy azon az éjszakán a családi születésnapra tartva a tartományfőnök és pártvezér 142 kilométeres sebességgel vezette szolgálati kocsiját egy olyan szakaszon, ahol 50 kilométeres korlátozás van. Néhány nap múlva Petzner ezt az államügyészségre hivatkozva azzal egészítette ki, hogy Haider véralkoholszintje 1,8 ezrelék volt – ám arról nem esett szó, hogy a szeszes italt hol fogyasztotta, hol töltötte a hivatalos programja utáni jó másfél órát, miért küldte el sofőrjét.

Az özvegy ezen a ponton megelégelte Petzner nyilatkozatait. Nem csoda, már az is irritálta, amikor a sajtószóvivő „élete férfiának” elvesztését fájlalta, s arról beszélt, hogy köztük egészen különleges kapcsolat volt. Ráadásul a 27 éves fiatalember szerint ez őt jogosítja fel Haider politikai utódlására. Claudia Haider nem hitte el az alkoholos befolyásoltságot. Nemcsak azért, mert tanúk igazolták, hogy az esti hivatalos rendezvényen Haider csak üdítőt ivott, hanem mert nem is szokott szeszt fogyasztani.

A hivatalos szertartás utánra halasztódott a hamvasztásos családi temetés, s olyan hírek terjedtek el, hogy az özvegy újabb vizsgálatot kér. Az államügyészség, amely szinte azonnal kizárta az idegenkezűséget vagy szabotázst, csak ezután ellenőrizte Haider mobiltelefonját.

Kiderült, hogy Haider közvetlenül a halála előtt fogadott egy hívást, majd egy SMS-t. A News című hetilap az autóroncs fotóján kinagyítás után egy patikában recept nélkül kapható ajzószert fedezett fel. Az is kiderült, hogy Haider a családi birtokra való indulás előtti órákat Klagenfurt ismert melegbárjában töltötte, ahol máskor is sokszor megfordult. Úgy tűnik, Petzner szinte végig vele volt. Ő tudná elmondani, mi történt. És azt is: mi volt ez a kapcsolat valójában.

Kocsmai dalnok

Kérdés: mi értelme a nagy leleplezéseknek? A karintiai tömeghisztéria – utcai mécsesekkel, virág- és levélerdővel, rajongó versekkel és zokogó emberekkel – akkor sem maradt volna el, ha előbb válnak ismertté bizonyos körülmények. Haidert a tartomány jótevőjeként bálványozták. Igazi népvezér volt, aki pontosan tudta, mikor, kihez, hogyan kell szólni. Minden helyi rendezvényen ott volt, mindenkivel parolázott, meghallgatta a panaszokat, képes volt bekapcsolódni a kocsmai éneklésbe.

Nem mellékesen sokak szívéhez szóltak jelszavai: ezen a tájon a német ajkú többség díjazta az elszánt harcot a kétnyelvű táblák felállítása ellen, tapsolt a vezérnek, amikor maga is ásót ragadott egy-egy ilyen „nemzeti érzületet sértő” felirat eltávolításakor. Célba talált a keresztes hadjárat az idegenek, a betolakodók, az osztrákokon élősködő menekültek ellen. Sokak kedvére volt, amikor Haider időnként megeresztett egy-egy a náci birodalmat dicsérő megjegyzést, vagy tisztelettel adózott a második világháború veteránjai – egykori Wehrmacht- és SS-katonák – előtt. Ausztriában sokan vannak, akik hozzá hasonlóan, egykori lelkes nácik gyermekeként nőttek fel.

Eközben maga sem titkolta, hogy kellemes külsejű fiatalabb férfiak társaságában érzi magát a legjobban. Ha nagyon zavarták volna az állítólagos homoszexualitásáról fel-felröppenő hírek, akkor jobban vigyáz. Nem tette: Bécsben is sűrűn látogatta a férfipárok által kedvelt lokálokat. Ő maga nem beszélt a témáról, igaz, nem is kérdezte senki.

De hát fontos ez? Magánélete nem tartozik senkire, legfeljebb disszonánsnak tűnhet, hogy pártja – mint minden másságot – a homoszexualitást is hevesen támadta. Haider megítélésekor mégis más a szempont. Inkább az a kérdés, hogy ez a minden ellentmondásossága ellenére a második világháború utáni egyik legtehetségesebb osztrák politikus milyen változást hozott az ország életében, s mit hagyományoz Ausztriára.
A mérleg aligha lesz pozitív.

A Haider által fémjelzett múlt alig több mint két évtizedet fog át. Amikor a 36 éves fiatalember 1986-ban belső puccsal a magát liberálisként pozicionáló FPÖ élére került, a szociáldemokraták – akkor még szocialisták – velük, a Szabadságpárttal kormányoztak. A kancellárságot éppen megöröklő Vranitzky azonnal felmondta a koalíciót az új vezetésű FPÖ-vel, elhatárolódott a közismerten szélsőjobboldali Haidertől.

Ám az egyre magabiztosabb, viseletét, frizuráját, beszédmodorát mindig közönségéhez igazító Haider mind nagyobb figyelmet keltett. Tabutémákról kezdett beszélni, ádáz harcot hirdetett a két nagy párt uralma, a tisztségek, a jól jövedelmező állások egymás közötti elosztása ellen. Előtte senki sem mert volna hangot adni idegenellenes érzelmeknek: a második világháború után ezt Ausztriában ugyanúgy elfojtották, mint a szembenézést a náci múlttal. A Wehrmacht egykori tagjait sem volt szokás nyíltan dicsőíteni.

Haider szakított ezekkel a hagyományokkal, és ezzel megváltoztatta a légkört, ha nem is kedvező értelemben. Külön fejezet lehetne, milyen rossz hírét keltette (ismét) az országnak, amely kínkeservvel próbált szabadulni a náci múlttól, kilépve a Waldheim-botrány árnyékából. Még fontosabb a hazai hatás: Haider kiengedett egy gonosz szellemet a palackból, s az aligha tuszkolható vissza, különösen azért, mert a lakosság egyharmadának ez nem is áll szándékában.

Ez az egyharmad egyelőre két egymással rivalizáló tábor: egy váratlan lépésével maga Haider bontotta meg az egységet, amikor három éve leghűségesebb híveit kivezette az FPÖ-ből, s létrehozta a nem túl sikeres BZÖ-t. Utóbbi kicsit sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ám hogy Haider milyen tehetséges politikus volt, jelzi: elég volt pár héttel a szeptemberi választás előtt visszatérni a korábban leadott országos vezetői posztra, s a két éve a négyszázalékos küszöböt alig átvivő párt máris megháromszorozta eredményét.

Strache és pártja

Haider halála után igencsak kétséges a folytatás: nélküle a BZÖ nemigen létezik, nincsenek tehetséges politikusai, de még országos hálózata se nagyon. Kérdés, mi lesz a 11 százalékos szavazótáborral.

A Haider vezette párttal az eredeti nevet megtartó régi FPÖ élén álló Heinz Christian Strache nem akart újraegyesülni, vagy még kéreti magát. A lefejezett BZÖ már nem konkurencia számára, igazán csakis Haidertől tarthatott, korábbi példaképétől, akit lelkesen másol, akinek eszméivel és jelszavaival szépen gyarapítja táborát. Szavazóit azonban szívesen befogadná. Kérdés, kell-e ehhez egyesülni, vagy elég hátradőlve várni. Mert ha a BZÖ magától kimúlik, híveinek nem marad más a szélsőjobboldalon, mint Strache FPÖ-je. Vagy a nosztalgiázás.