Giorgia Meloni drasztikus rendelettel lép fel a bevándorlók ellen

Giorgia Meloni kormánya feltehetően még a mai napon elfogadja az a biztonsági rendeletet, aminek értelmében kiutasítják azokat a külföldieket, akik hamisan nyilatkoznak az életkorukról, hogy bekerülhessenek az Olaszországba kísérő nélkül érkező kiskorúaknak fenntartott védőrendszerbe.

 

2023. szeptember 27., 19:59

Szerző:

A Meloni által szorgalmazott rendelettervezet értelmében ráadásul azokat az Olaszországban legálisan élő külföldieket is kitoloncolhatják, akikről úgy vélik: veszélyeztetik a közrendet vagy a nemzetbiztonságot.

Meloni, aki miniszterelnökké választása előtt tengeri blokádot szorgalmazott a Földközi-tengeren, a múlt héten elismerte, hogy remélte, „jobb lesz” a helyzet a bevándorlás terén, miután az Olaszországba érkező menekültek száma idén meghaladta a 133 ezret, ami több mint kétszerese az előző év azonos időszaki adatának – idézi a Guardian cikkét a 444.hu.

Az eddigi gyakorlat szerint a szülő vagy törvényes gyám nélkül Olaszországba érkező gyerekek bekerülhettek a 2017-ben bevezetett különleges védelmi rendszerbe, ami a kiskorúság vélelme alapján történt. A tervezett rendelet azonban felhatalmazza a rendőrséget, hogy testmérések és röntgenfelvételek segítségével megbecsülje az életkorokat.

A rendelettervezet azt is tartalmazza, hogy a 16 éven felüli gyerekeket a felnőttek számára fenntartott befogadóállomásokon lehetne elhelyezni. Ezeken az áldatlan állapotokat tükröző gyűjtőhelyeken így kétszer annyi embert tudnának fogadni.

A múlt héten Meloni kormánya aláírta azokat az intézkedéseket, amik felhatalmazzák a hatóságokat arra, hogy kitoloncolás előtt legfeljebb 18 hónapig tartsák az embereket a táborokban. A kormány azt is kimondta, hogy a menedékkérelmük elbírálására váró személyeknek kauciót kell fizetniük 5000 euró értékben, hogy elkerüljék a fogva tartást.

(Kiemelt kép: az Ansa olasz ügynökség 2023. szeptember 17-én készített és közzétett képen az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen (balra) és Giorgia Meloni miniszterelnök (jobbra) látható az olaszországi Lampedusa szigetén tartott sajtótájékoztatón. Lampedusa szigetére érkezett Olaszország miniszterelnöke és az Európai Bizottság elnöke, mivel az illegális bevándorlók száma miatt megnövekedett száma miatt nő a feszültség. Fotó:  / ANSA / AFP)

 

Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze hétfőn elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több vezetőjével szemben.

2024. május 20., 07:31

Joe Biden azonnali tűzszünetet sürgetett a Gázai övezetben, Izraelt ennek végrehajtására szólította fel, valamint a kétállami megoldást említette az egyetlen járható útként a szembenállás megszüntetésére vasárnap Georgia államban egy főiskolai diplomaosztón.