G-7 csúcs Schloss Elmauban
Június elején a bajor Alpokban találkoznak a világ vezető országainak politikusai. A házigazda, Angela Merkel kancellár, festői helyszínt választott: Schloss Elmaut, az írók, filozófusok egykori találkozóhelyén működő ötcsillagos luxus-szállodát.
A pompás épület ezer méter magasan, az Alpok lábánál, Garmisch, az egykori téli olimpiai színhely közelében fekszik és normális körülmények között a helyi gazdák állatai legelik le a dús füvet a kastély körötti réteken. Erre most nincs lehetőség: szaporán folyik az aszfaltozás, hogy könnyen eljuthasson a helyszínre az óriási személyzet s a média hada – s leszállhassanak az oly fontos személyeket szállító helikopterek.
A dísz – és a kevésbé dísz vendégek alkalmasint csodálkozni fognak, mivel a műemléki védelem alatt álló Schloss Elmau valóban igen szép látvány.
Pedig nem is olyan régi: az első világháború idején építtette Johannes Müller író, filozófus és protestáns teológus, egy tehetős grófnő anyagi támogatásával. Müller tanítványainak az egyenlőséget hirdette s a keresztyén hit mellett a német tánccal, reform-étkezéssel és kamara-hangversenyekkel kívánta számukra „a szabadság helyszínét” biztosítani. A helyszínhez fiatal nők is tartoztak, akik önkéntesen, fizetés nélkül szolgálták ki a kastély vendégeit – azután nem kevesen férjet is találtak azok között. Müller, aki a húszas években külföldön, köztük Magyarországon is hirdette eszméit, 1933-tól azután Hitler hívéve szegődött s a Führert az isteni akarat közvetítőjének minősítette. Schloss Elmauban a háború alatt a Wehrmacht sebesültjeit ápolták, 1945-ben az épületet elkobozták, az amerikai hadsereg foglalta le két évre. Ezt követően a bajor állam hontalanokat, volt deportáltakat helyezett el ott – Johannes Müllert pedig igazoló-bizottság elé állították, ahol elismerte, hogy „tévedett” a nácik megítélésében. Nemsokára azután meg is halt és gyermekei (11-en voltak) 1951-ben visszakapták a kastélyt.
Két Müller-utód azt szállodává alakította, amely évtizedekig értelmiségiek,köztük muzsikusok kedvelt találkozóhelye volt. Egy Müller-unoka 1997-ben ötcsillagos luxus-szállodává építette át Schloss Elmaut, ahol azóta a szellemi élet nagyjai helyett főként tehetős pénzemberek múlatják az időt,bár komolyzenei és jazz-hangversenyei ennél szélesebb közönséget vonzanak. 2005-ben pusztító tűz, majd az oltásnál használt víz lakhatatlanná tette Schloss Elmau két szárnyát és a szobák két harmadát. Erre is tekintettel a csúcstalálkozó előtt különös gondot fordítanak a tűzvédelemre, építenek új utakat, vízvezetékeket s az alpesi réteken immár mindenütt elérhető lesz a szélessávú Internet. Csak rendőrből mintegy 15.000 áll majd készenlétben s a rendezők,mindenre gondolva, a találkozó idejére még az ellenőrzést is bevezetik a közeli osztrák határon.
A csúcstalálkozó részvevőinek alighanem kevés idejük lesz gyönyörködni az alpesi tájban. Az előzetes napirend szerint ugyanis foglalkozniuk kell a kül – , a biztonság – és a fejlesztéspolitika időszerű kérdéseivel, a klímavédelemmel, az Ebola és más járványok problémakörével, világkereskedelmi szabványokkal, a nők helyzetével és az energiabiztonsággal. Mindezt kevesebb, mint két rövid nap alatt.