„Felszabadító” helyett túl-óvatos konzervatív
Ormos Mária, a kiváló történész, kuratóriumi elnöke az Egy Emberibb Világért Alapítványnak, amelynek konferenciáin a külpolitika időszerű kérdéseit elemzik. Legutóbb 1989, a rendszerváltások éve volt tanácskozás tárgya. Borhi Lászlónak, a Történettudományi Intézet főmunkatársának, az Indiana Egyetem Fulbright-vendégprofesszoránek előadása az idősebb George Bush elnök szerepével foglalkozott, ebből közlünk részleteket.
George Bush elnök a fordulat idején nyilvánosan bombasztikus kijelentéseket tett a szabadság és az európai egység előretöréséről – a bizalmas megbeszéléseken azonban engedményeket tett a kormányzó kommunista pártoknak és a Szovjetunió biztonsági igényeinek, továbbra is elfogadva a kelet-európai szovjet érdekszférát.
1989-es politikája arra utal, hogy fő célja a stabilitás megóvása volt - akár a kelet-európai átalakulás mélységének és sebességének rovására. Nyugat-Európát aggasztották a kelet-európai elszakadási tendenciák. Francois Mitterrand francia elnök közölte Bush-sal: a Varsói Szerződésnek a jövő évszázadig fenn kell maradnia - s az amerikai elnök egyetértett a spanyol kormányfővel, hogy a Varsói Szerződésre még 4-5 évig szükség lesz.
Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár Bush tudtára adta, hogy tiszteletben tartja az USA nyugat-európai elkötelezettségét, de cserében ugyanilyen megértést vár Washington részéről Moszkva kelet-európai helyzete iránt s a Varsói Szerződést a stabilitás feltételének tekinti.
Gorbacsov hatalmon tartása volt Bush külpolitikájának prioritása s kelet-európai politikáját ennek rendelte alá a is. Az elnök többször szólt arról, hogy tart az 1956-os magyarországi forgatókönyv megismétlődésétől. Feltételezhető, hogy őszinte aggodalma mellett eltúlozta a szovjet beavatkozás veszélyét, ezzel palástolva politikájának sokak szerint túlzott óvatosságát.
Mark Palmer, az akkori budapesti amerikai nagykövet szerint mindenekelőtt Gorbacsovot akarták hatalmon tartani, amit fontosabbnak tartottak, mint Kelet-Európa felszabadítását. Brent Scowcroft, Bush nemzetbiztonsági tanácsadója szerint Washington „nem akart káoszt, hanem fokozatos, fenntartható változást”, a „Varsói Szerződés feloszlatása nem volt elsődleges szempont…nagyon tartottunk a Szovjetuniótól”, olvasható emlékirataiban.
1989 februárjában az elnök még elzárkózott egy lengyel úttól arra hivatkozva, hogy nem akarja kiélezni a belpolitikai helyzetet. Végül májusban döntöttek az elnök kelet-európai útjáról. Ahromejev szovjet vezérkari főnökkel mindenesetre megüzente Gorbacsovnak, látogatásával nem akart bajt okozni a Szovjetuniónak. Ezt hangsúlyozta Budapesten és Varsóban is
Ellentétben elődeivel, akik szovjet bábokat láttak minden kelet-európai kommunista vezetőben, Bush árnyaltabb képet alakított ki róluk. Úgy vélte, Kádár népszerű Magyarországon, nagyra tartotta Jaruzelski szerepét a lengyel demokratikus átalakulásban és kormányzati szerepet szánt a reform-kommunistáknak a demokratikus átalakulás után is. Bush azonban ismét óvatosságra intett: nem titkolta, hogy „nem akar nagy horderejű kezdeményezéssel előállni és csak szerény mértékű összeget szán Lengyelország és Magyarország megsegítésére.” Az elnök elmondta Kohl német kancellárnak, hogy bár a kongresszus több pénzt akar adni, „ő nem kíván pénzt önteni a lefolyóba.
Látogatása előtt Bush arról beszélt, hogy a kontinens egyesítése megvalósítható cél lett. Budapesten és Varsóban viszont hangsúlyozta, hogy elismeri a szovjet szövetségi rendszert és támogatni akarja a reform-kommunista erők hatalmon maradását. Megnyugtatta Jaruzelskit: „nem azért érkezett, hogy feszültséget okozzon a szovjet szövetségi rendszerben.”. Azzal számolt, hatalmi egyensúly jön létre az ellenzék és az uralkodó párt között, így hivatalos washingtoni látogatásra hívta meg Jaruzelskit.
Scowcroft úgy emlékszik, Budapesten - hogy felgyorsítsák a reformokat - sokkal merészebbek voltak, mint Varsóban. Bush támogatta a szovjet csapatok kivonását és történelmi lehetőséget látott a kontinens egyesítésére. Zárt ajtók mögött azonban óvatosabbnak mutatkozott, inkább a fennálló nagyhatalmi struktúra fenntartására, semmint megváltoztatására buzdított. Németh Miklóst biztosította, hogy az Egyesült Államok semmi esetre sem akarja „Magyarországra erőltetni értékrendjét, s a beavatkozás látszatát is kerülni akarja”. Hangsúlyozta: nem szándékozik „problémát okozni sem Gorbacsovnak, sem a magyar vezetésnek, nem akarja megzavarni Magyarország és szövetségesei viszonyát”.
Bush az ellenzékkel is találkozott, de kedvezőbb benyomást tett rá az MSZMP reformokért elkötelezett vezetése. A megbeszéléseket követően a budapesti nagyköveti rezidencián Bush és Baker kijelentette Palmernek, hogy „a barátai (mármint az ellenzék) sohasem fogják irányítani ezt az országot…”
Scowcroft szerint hogy rossz benyomást keltettek az ellenzékiek, akikkel találkoztak, „a múlt embereinek tűntek”… „az energia a párt ’ifjútörökjeiben’ volt”. Bush már korábban azt a véleményt alakította ki, hogy a reform-folyamatok mögött az állampárt áll, amely önszántából átértékelte politikai szerepét..
Németh Miklós igyekezett meggyőzni Busht, hogy „a Brezsnyev doktrína halott.” Palmer nagykövet röviddel az elnöki látogatást követően egy moszkvai előadásában mégis arról beszélt, hogy az Egyesült Államok nem kívánja leválasztani Magyarországot a Szovjetunióról, Washington kiszámítható, békés és fokozatos átmenetben érdekelt.
Nyugat-Európát mégis aggodalommal töltötte el Bush látványos akciója. Mitterrand kifejtette az elnöknek, hogy „a szovjetek néhány napon belül Franciaországban lehetnek..” Az amerikai elnök megnyugtatta Kohl kancellárt – aki maga is a magyar átalakulás fékezésének híve volt –, hogy „a liberális demokraták nyomásának ellenére” nem folytat „gátlástalan” politikát Kelet-Európában. Félreérthetetlenül fogalmazott Robert Blackwill, a Nemzetbiztonsági Tanács osztályvezetője, aki megmondta Somogyi Ferenc külügyi államtitkárnak, hogy az „Egyesült Államok nem tartja időszerűnek Magyarország semlegességét.”
Bush nem „szabadította fel” Kelet-Európát. Kétséges, hogy amennyiben óvatosságra intő tanácsait megfogadják, lett volna-e demokratikus rendszerváltás. Az elnök szabad kezet adott Gorbacsovnak Kelet-Európában, miközben hangoztatta, hogy Európának a demokratikus értékrend alapján egyesülnie kell. Arról már nem szólt, hogy ez a vízió miként egyeztethető össze a Varsói Szerződéssel és a szovjetek által hangoztatott szocialista értékrenddel vagy azzal, hogy Bush a stabilitás jegyében támogatta a reform-kommunisták hatalmon tartását. Kétségtelen, hogy „óvatosságát” szövetségesei is támogatták. Ugyanakkor feltehető: mérsékelt irányvonala megkönnyítette a szovjet vezetésnek, hogy elfogadja a kelet-európai érdekszféra elvesztését. George Bush tehát legalábbis közvetve hozzájárult a rendszerváltáshoz.
