Fejbe lőtték az iskolabuszon: a Nobel-díjas lány könyve

Malala Juszafzai küzdelmét az elmúlt években számos nemzetközi díjjal ismerték el, megkapta többek között az Európai Parlament Szaharov-díját (2013-ban). A diáklány családjával jelenleg az Egyesült Királyságban él, iskolába jár és politikusnak készül, bár hazájába egyelőre nem térhetnek haza.

Az ENSZ adatai szerint az elmúlt években több, mint ezer alkalommal támadtak iskolákra tálib csoportok. A nemzetközi szervezet a napokban

megállapodást írt aláa pakisztáni kormánnyal arról, hogy az iskolákat és környezetüket „békés zónáknak” kell tekinteni és azok biztonságát garantálni szükséges. A megállapodás értelmében az iskolát fémkeresőkkel és egyéb modern eszközökkel felszerelt biztonsági őrök fogják védeni, az épületeket biztonsági fallal és szögesdróttal veszik körül.

Malala könyvet írt az életéről egy népszerű és Pakisztánt jól ismerő brit tudósító, Christina Lamb segítségével. A

kötet magyar nyelvű változatánakmegjelenése alkalmából még tavaly decemberben az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete szervezett beszélgetést ”Szaharov-díj: Nők az oktatásért” címmel, melyen részt vett az “Én vagyok Malala” című könyv társszerzője Christina Lamb is, aki a 168 Órának a pakisztáni iskolákról és Malal rendkívüli bátorságról beszélt.

Hogyan jött az ötlet, hogy közösen írják meg a könyvet?

21 éves korom óta rendszeresen járok Pakisztánba, ez volt az első hely ahonnan tudósítottam a pályafutásom elején, s többször is dolgoztam ott. 2007-ben is itt voltam, azután, hogy a tálibok bevonultak a Swat-völgybe (innen származik Malala is). Interjút készítettem egy béke-aktivistával, aki egy iskola igazgatója is volt. Mint később megtudtam, Malala édesapja volt ez az ember, de ekkor a lányról még nem hallottam. Megírtam az anyagot és nem hallottam a családról egészen két évvel ezelőttig, amikor Malalát meglőtték.

Ez után nem sokkal keresett meg Malala ügynöke, hogy keresnek valakit, aki segítene neki megírni a könyvet. Ekkor még mindig nem tudtam, hogy ő annak a pakisztáni iskolaigazgatónak a lánya, akivel évekkel korábban interjút készítettem. Az édesapja emlékezett rám. Olyasvalakit kerestek – lehetőleg egy nőt – aki jól ismeri az országukat.

Malala a lányok oktatásáért, iskolába járásáért harcol. Ez különösen nagy feladat abban országban, ahol teljes országrészeket uralnak a tálibok, akiknek egyik kedvenc “kampányeszköze” az iskolák felrobbantása.
Ő maga milyen iskolába járt ott?

Rendkívüli ember az édesepja (Ziauddin Juszafzai ), nagyrészt neki köszönhető, hogy Malala ilyen rendkívüli lány lett. Ziaddin egy nagyon távoli kis faluban nőtt fel a Swat-völgyben (Pakisztán észak-nyugati részén), ahol még iskolaépület sem volt, mosdók sem, a gyerekek kint ültek sáros takarókon, úgy tanultak. Ezért lett az oktatásügy olyan fontos számára, mindenképp szeretett volna egy saját iskolát létrehozni. Egyetemre járt, s aztán alapított egy kis iskolát, ahova idővel ezer diák járt. Malala is itt tanult. Ez egy magániskola volt, de egyáltalán nem volt drága (havi harminc dollár körüli összegbe került havonta). Pakisztánban aki tehette magániskolába küldte a gyerekét, az állami iskolák, ahol vannak, nagyon szegények és rosszul felszereltek.

A tálibok hogyan szereztek érvényt annak az elvüknek, hogy ellenzik a lányok oktatását?

Amikor a Swat-völgyet is elfoglalták, elkezdtek rádió adásokat sugározni arról, hogy a lányok ne járjanak iskolába. Aztán egy idő után neveket is soroltak: követendő jó példaként neveztek meg lányokat, akik abbahagyták az iskolát. Majd elkezdték azok nevét beolvasni, akik a figyelmeztetés ellenére is tovább jártak iskolába. Egy napon pedig bejelentették, hogy attól kezdve lányoknak tilos az iskola, s a lányiskolákat bezárják (2007-ben).

Malala nagyon felháborodott ezen és elkezdett a tálib döntés ellen kampányolni: TV műsorokban is szerepelt, majd 2009-ben a BBC nemzetközi adásának urdu nyelvű weboldalán álnéven

blogot indított az iskoláslányok mindennapjairól . Internet-hozzáférésük ekkor nem volt, telefonon keresztül diktálta be a szöveget a BBC tudósítójának.

Elképesztően veszélyes volt így kiállni akkoriban. Sokan egyetértettek vele, de a nagy többség, és Pakisztán politikai vezetése csöndben hagyta hogy a tálibok átvegyék az uralmat az országrészben. Szinte senki nem vállalta a véleményét a nyilvánosság előtt, hogy a lányoknak is iskolában lenne a helyük.

Malala tisztában volt azzal, hogy az életét kockáztatja azzal, hogy kampányol?

Nagyon fiatal volt akkor, és eleinte azt lehetett gondolni, hogy kislányokat nem fognak megtámadni. Aztán konkrét fenyegetéseket kapott. Anyaként én is megkérdeztem az édesapjától, hogyan engedhette, hogy a lánya a nyilvánosság előtt, a tévében beszéljen ilyesmiről. Ő erre azt mondta: nem lehetett lebeszélni a lányát. Ő is azt feltételezte, hogy egy gyereket nem támadnának meg. (A Nobel-díj átadásának másnapján a tálibok felrobbantottak egy kabuli iskolát, ahol 132 gyerek és 13 felnőtt vesztette az életét.)

Amikor Malalát megtámadták, kimondottan ő volt a célpont?

Igen. A fegyveresek leállították buszt, és Malalát keresték. A gyerekek nem szólaltak meg, de mindeni Malala felé fordult, ráadásul ő volt az egyetlen, aki nem takarta el az arcát kendővel.
Kész csoda hogy nem sikerült megölniük.