Emmanuel Macron februárban személyesen ad át fegyverszállítmányt Ukrajnának

Emmanuel Macron francia államfő kedd este bejelentette, hogy februárban Ukrajnába utazik, és negyven új SCALP nagy hatótávolságú rakétát és több száz bombát ad át a kijevi kormánynak.

2024. január 17., 08:17

Szerző:

Emmanuel Macron francia államfő kedd este bejelentette, hogy februárban Ukrajnába utazik, és fegyverszállítmányt ad át a kijevi kormánynak.

„Jómagam februárban Ukrajnába utazom”, és „újabb fegyverszállítmányt fogunk átadni: mintegy negyven SCALP rakétát és több száz bombát”

– mondta a köztársasági elnök a párizsi hivatalában mintegy négyszáz újságíró előtt, az országos televíziók által élőben közvetített nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Macron jelezte, hogy Franciaország „egy biztonsági megállapodás véglegesítésén dolgozik” Kijevvel, amely hasonló ahhoz, amelyet pénteken kötött az Egyesült Királyság és Ukrajna tízéves időtartamra. Hozzátette, hogy Franciaországnak és az Európai Uniónak „az elkövetkező hetekben és hónapokban újabb döntéseket kell hoznia azért, hogy ne engedjék Oroszországot győzni”.

„Nem hagyhatjuk, hogy Oroszország győzzön, és nem is szabad engednünk, mert akkor Európa és Oroszország egész szomszédságának biztonsága megkérdőjeleződne” 

– hangsúlyozta.

(Kiemelt kép: Emmanuel Macron francia elnök A New Orleans Museum of Art-ban 2022 december 2-án. Fotó: Ludovic MARIN / AFP)