„Ez fejlövés volt” – Theresa May kormányt alakíthat, de a fejét akarják
Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök péntek délután a londoni Buckingham-palotában megkapta a kormányalakítási megbízást II. Erzsébet királynőtől annak ellenére, hogy a Konzervatív Párt az előző napi előrehozott választásokon elveszítette eddigi abszolút többségét az alsóházban. Kora délután be is jelentette: ő alakít kormányt.
Ehhez a koalíciós partnerül a legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) szegődik a konzervatívok mellé. Downing Street-i források szerint May délelőtt egyeztetett a DUP vezető politikusaival, és abban a tudatban járult az uralkodó elé, hogy a DUP támogatni fogja a Konzervatív Pártot. Látogatása a Buckingham-palotában mindössze 15 percig tartott, ami feltűnően kevesebb, mint amennyi időt II. Erzsébet hagyományosan a kormányalakítási megbízásra áldoz.
Theresa May a királynőhöz indul
Fotó: MTI/AP/Tim Ireland
A csaknem végleges adatok szerint a csütörtöki parlamenti választásokon a Konzervatív Párt a szavazatok 42 százalékát szerezte meg, és ezzel a legnagyobb létszámú frakciója lesz. Az egyéni voksok megoszlása alapján azonban a konzervatívok az abszolút többséghez minimálisan szükséges 326 képviselői helynél kevesebbet, 318-at szereztek a 650 fős alsóházban. A konzervatívokat hagyományosan támogató DUP azonban tíz mandátumot szerzett, így a két pártcsoport együttes frakciólétszáma már meghaladja az abszolút többséghez szükséges minimumot.
Ráadásul kedvező a konzervatívok számára, hogy valójában nem is kell 326 fő az abszolút többséghez, mivel biztos, hogy a legnagyobb britellenes észak-írországi katolikus párt, a Sinn Féin – amely a választásokon hét mandátumot szerzett – a korábbi gyakorlatnak megfelelően most sem küldi el képviselőit a londoni alsóházba. A Sinn Féin politikai célkitűzése Észak-Írország elszakadása az Egyesült Királyságtól, és egyesülése Írországgal. A párt – jóllehet a választásokon részt vesz – hagyományosan bojkottálja a brit parlamentet, mert nem hajlandó felesküdni a brit korona szolgálatára.
May április 18-án jelentette be, hogy a szigetországban előrehozott választásokat tartanak. A konzervatívok akkor még fölényesen vezették a népszerűségi listákat, de hogy a megméretés mekkora öngól lett, azt ékesszólóan jelzi, hogy May pártjának az előző parlamentben még 17 fős többsége volt.
A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt a választásokon jelentősen, a véglegeshez közeli adatok alapján 32 fővel 262-re növelte frakciójának létszámát, a párt vezetője, Jeremy Corbyn pedig pénteken célzott is arra, hogy készen áll a kormányalakítási tárgyalásokra. A Munkáspárt kormányalakítási lehetőségeit azonban korlátozná, hogy az egyik potenciális szövetséges, a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) jelentős veszteségeket szenvedett: eddigi 56 tagú frakciója 35 fősre olvadt. Kiesett a londoni alsóházból Alex Salmond volt skót miniszterelnök és Angus Robertson, az SNP alsóházi frakciójának eddigi vezetője. A Liberális Demokrata Párt 10-ről 12 főre tornázta fel a a parlamenti képviselői létszámát, a törvényhozásba pedig bejutott a zöldek egyik politikusa is.
Ebből nem lesz öt év
A választás igazi nyertesének számító Corbyn lemondásra szólította fel Mayt, mondván, a miniszterelnök az elvesztett abszolút többséggel együtt elvesztette a közbizalmat is, és ha ez nem lenne elég, a konzervatívok között is sokan zúgolódnak. Egyikük Nicky Morgan volt egészségügyi miniszter szerint May most maradjon miniszterelnök, de ne ő legyen az, akivel a konzervatívok nekifutnak a következő parlamenti választásoknak. Hasonlóan nyilatkozott az előző konzervatív miniszterelnök, David Cameron pénzügyminisztere, George Osborne is, egy parlamenti képviselő, Nigel Evans pedig a BBC Radio 5-nak adott interjújában csak annyit mondott: „Nem arról van szó, hogy lábon lőttük magunkat. Ez fejlövés volt.” Heidi Allen dél-cambridgeshire-i képviselő az LBC kérdésére azt mondta, May-nek legkésőbb fél év múlva távoznia kellene a hatalomból.
A királynőnél tett látogatás utáni sajtótájékoztatóján May ezekre a bírálatokra úgy reagált, hogy „elgondolkodik” a pártja választási szereplésén, és sajnál minden konzervatív képviselőt, aki elveszítette a helyét az új parlamentben. Ezen kívül említést sem tett a konzervatívok vereséggel felérő győzelméről. Kissé remegő hangon, de „bizonyosságot” ígért a briteknek, hozzátéve, hogy késedelem nélkül, 10 nap múlva megkezdi a tárgyalásokat az Európai Unió képviselőivel a szigetország népszavazáson szentesített kiválásáról, a Brexitről. A kérdésre, hogy kitölti-e az ötéves mandátumát, May elkerülte a választ. Mint mondta, most csak egy olyan kormány megalakítása a célja, amely képes irányítani a Brexit-tárgyalásokat. Korábban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is jelezte, bízik abban, hogy a brit parlamenti választások eredménye nem lesz hatással erre. „Az Európai Bizottság készen áll. Felőlem kezdhetjük a tárgyalásokat holnap reggel fél tízkor is” – mondta Juncker.
Ami a Brexitet illeti, Corbyn a pénteki BBC-interjúban kijelentette: a Munkáspárt kész megkezdeni a tárgyalásokat az Európai Unióval, és első gesztusként azt szeretné, ha a brit parlament törvényt alkotna a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok tartózkodási jogosultságainak garantálásáról.
Egy szimbolikus győzelem
A széljárás változását kiválóan érzékelteti, hogy a Munkáspárt megnyerte a péntek este utolsóként eredményt hirdető választókerületet is. London előkelő negyedében, a hagyományosan konzervatív Kensingtonban először győzött munkáspárti jelölt, a dicsőség pedig azé az Emma Dent Coadé lett, aki mindössze 20 vokssal szerzett többet a kormánypárti riválisánál, Victoria Borwicknél. Kensington azért végzett utolsóként, mert kétszer is újraszámolták a szavazatokat, annyira kevésen múlott a megméretés.
Ez egyébként egész Nagy-Britannia leggazdagabb választókerülete. Az itt élők évi átlagfizetése 148 ezer font, átszámítva csaknem 52 millió forint.
May-t annyira meggyengítették a választások, hogy a korábbi elképzelésekkel szemben a kormányát sem alakítja át. A Downing Street 10. késő délutáni közleménye szerint a kulcspozíciók tulajdonosai, Peter Hammond pénzügyminiszter, Amber Rudd belügyminiszter, Boris Johnson külügyminiszter és Michael Fallon védelmi miniszter egyaránt megőrzi a helyét.