Első visszhangok Németországból

Esti híradójában mindkét német közszolgálati adó vezető helyen – és kritikusan foglalkozott az Orbán Viktor vezette Fidesz választási győzelmével.

2014. április 6., 21:09

„Abból indulhatunk ki, hogy Orbán Viktor a választás eredményét eddigi politikája igazolásának fogja tekinteni s folytatja azt – az Európai Unióval szemben is ”- tudósított az ARD.

„Megfigyelők mindenekelőtt a magángazdaságba való további állami beavatkozásokkal számolnak. Meglátjuk, milyen magatartást tanúsít majd a Jobbik, amely antiszemita megnyilvánulásokkal, a romák elleni kirohanásokkal sokkolta a közvéleményt.”

Az elmúlt hétvége megmutatta, hangzott el a riportban, milyen jól tudja Orbán mozgósítani a tömegeket: a felvonulásnak csaknem félmillió részvevője volt. „Az EU bírálata a sajtószabadság, a jogrend kérdéseiben a jelek szerint nem ártott a jobboldali-populista miniszterelnöknek: támogatói előtt tekintélyt szerzett a brüsszeli bürokraták elleni harcával.”

A tudósító beszámolt arról, hogy Orbán a magánszolgáltatókat a rezsiköltségek csökkentésére kényszerítette – s azok kötelesek számláikon feltüntetni a megtakarítás mértékét. A Kossuth tér hosszú átépítése, mint más nagy projekteké, éppen a választások előtt fejeződött be – ez is egy ok volt arra, hogy Orbán Viktornak ne kelljen félnie kormányváltástól.

A riport idézett egy járókelőt, aki szerint Orbán, az előző kormányokkal ellentétben, sokat épített az országban s emelte a nyugdíjakat, míg egy másik budapesti szerint a várható eredmény mögött az is áll, hogy a kormányfőnek nem volt igazi ellenzéke. Azt a tudósító is hangsúlyozta, hogy "a baloldali ellenzék érezhetően nem tudta még magát összeszedni 2010-es választási veresége után.

„A jobboldali-populista Orbán Viktor a maga igényeihez hajlította a jogot s egyre sértegette kollégáit az EU-ban ” – mutatott rá ugyancsak helyszíni tudósításában a ZDF. "A választások toronymagas favoritja vas keménységgel kormányoz. Megváltoztatta az alkotmányt, keresztülhajtotta az igazságszolgáltatásra és a médiára vonatkozó vitatott törvényeket, s a választási rendszert úgy módosította, hogy az egyértelműen az ő pártja számára előnyös.

Európában ezen felindulnak, Magyarországon kevésbé. A nemzeti-konzervatív politikus sikeres azzal az állításával, hogy megvédi az országot a külföldi beavatkozástól. Mesterházy Attila, a ellenzék listavezetője színtelen maradt a választási kampányban, míg a Jobbik – meglepetésre -mérsékeltnek mutatkozott -hangzott el a ZDF esti hiradójában.