„DU” – avagy a Német Diplomások Egyesülete
Megszámlálhatatlan, hány magyar fiatal végzett német egyetemen a századok során. Azok közül, akik az elmúlt évtizedekben, 1.200-an tagjai a Német Diplomások Egyesületének. A DU valódi civil szervezet, amely függetlenül, önerőből fáradozik a német-magyar kapcsolatok ápolásán, fejlesztésén s őrzi a német diákhagyományokat. A minap a Konrad Adenauer Alapítvánnyal együttműködésben szervezett konferenciával emlékeztek meg fennállásuk 20. évfordulójáról, ahol megtudhattuk: küzdeniük kell a német nyelv pozícióinak megőrzéséért – lévén, hogy Közép-Kelet-Európában a német cégek is előszeretettel alkalmaznak angolul tudó munkatársakat...
Mint a Magdeburgban végzett Bornemissza Tamástól, a DU elnökétől megtudtuk, természetesen egyesületük előtt is voltak a Németországban tanult diákoknak baráti közösségei. A tán tegismertebb egykori tag Teller Ede volt, aki 1927-ben végzett Lipcsében. A két évtizede alakult mai egyesület mintegy 1.200 tagot számlál. Többségük még az NDK egyetemein, főiskoláin végzett. Javarészt műszaki tudományokat tanultak ott, ami régi magyar hagyomány, de vannak a végzettek között germanisták, orvosok, közgazdászok, jogászok, lelkészek, képzőművészek – két vezető művészeti intézmény élén áll napjainkban a jeles lipcsei Grafikai és Művészeti Főiskola diplomása. Sajátos örökségük a kettős kulturális kötődés, s a két ország kapcsolatait kívánják ápolni a német nyelv, kultúra adta lelki többlettel, amelyet magukkal hoztak.
A kérdésre, mi lett a német diplomásokkal a rendszerváltás után s milyen a mai helyzet, Bornemissza elmondta: voltak, akik már a váltás előtt, vagy éppen utána elmentek – s vannak olyanok is, aki hazatelepülnek. A mai nemzedékeknél más a helyzet. Míg korábban csak kiváló diákok kerülhettek külföldi egyetemre, most a mobilitás korában sok fiatal tölt rövid időt, egy szemesztert német egyetemen. Ami természetesen hasznos, de a kötődéshez nem elég: az akkor alakul ki, ha a fiatal teljes egyetemi tanulmányait ott végzi, négy-hat évet tölt az adott környezetben,
Sajnálatos, mondja az elnök, hogy a magyar politika 25 éven át nem ismerte fel, mekkora tartalékok rejlenek abban, ha figyelemmel kísérik, hová kerültek, mit csinálnak a külföldön végzettek. Bulgáriában például, ahol ez egy, az NDK-ban végzett államtitkár szívügye, a feladatot megoldották. A magyar civil szervezet nem kér és nem is kap támogatást német forrásokból. „ Azt viszont elvárjuk, hogy illetékesek segítsenek megóvni a német nyelv hadállásait a térségben, ahol az a jellemző, hogy német cégeknél is általános angolul beszélőket alkalmaznak...”
A tolmácsolás magas művészete
A jubileumi (természetesen német nyelvű) konferencia témája az élet különböző szinterein jelentkező konfliktusok kezelése, azok megoldási lehetőségei voltak. Sokoldalú, élvezetes, a diplomásokhoz illő előadásokat hallhattunk. Az esztergomi középiskolában tanító német Anett Tubik a német, a magyar és az osztrák fiatalok viselkedés-mintáit hasonlította össze tanulságosan. Wilhelm Droste, az ELTE-n oktató ismert germanista és műfordító Ady és Rilke között vont izgalmas párhuzamot, míg Korencsy Ottó, a kiváló EU-tolmács a szakma buktatóiról értekezett szórakoztatóan. Mint megtudhattuk, a jó tolmács nem pusztán fordító, hanem gyakran a jó modort, avagy a szükséges ismereteket nélkülöző megbízójának egyfajta mentőangyala. Amikor nem fordít otrombaságokat, vagy gondolat híján rögtönöz. Borítsa a feledés fátyla a Vatikánba látogatót, aki a „Jó napot, pápa úr” szavakkal kívánta üdvözölni magas vendéglátóját. S a másikat, aki Hailé Szelassziét Ferihegyről bekísérve azt tudatta volna büszkén a császárral, miszerint „tudja, hány király van ma Budapesten?...” Éppen ott volt u.i. két afrikai törpeállam uralkodója is. A legkedvesebb történet Hévízről szólt: a magyar vendéglátó arra akarta (drasztikusan) figyelmeztetni a magas külföldi vendéget, hogy ha túl soká ül a tó meleg vizében, férfiúi képességei korlátozódásával kell számolnia. Mit fordít ilyenkor a tolmács: „Uram, ha túl soká fürdik itt, estére elfáradhat...”