Dráma 50 éve a Checkpoint Charlien
A Checkpoint Charlie a berlini fal megépítését követően a legfontosabb „határállomás” volt Kelet – és Nyugat-Berlin között. A Szovjetunió évekig próbálkozott, hogy kiszorítsa háborús szövetségeseit a város nyugati részéből, 1961 október 26 -án már amerikai és szovjet harckocsik vonultak fel a zónahatár két oldalán. Mindkét félnek tűzparancsa volt, ha az ellenfél megindulna. A beláthatatlan következményekkel fenyegető szembenállásból Moszkva végül kihátrált
Akárcsak az egy évvel későbbi kubai válságnál, ezen a napon Berlinben kellett attól tartani, hogy kitör a harmadik világháború. Az ügy előzményei korábbra nyúltak vissza, amikor Nyikita Hruscsov, a kiszámíthatatlan, kalandor szovjet párt-főtitkár 1958 novemberében moszkvai beszédében kijelentette: tekintettel arra, hogy Nyugat-Németországban erősödik a militarizmus, folyik az atom-felfegyverkezés, ideje véget vetni a négyhatalmi megszállás rendszerének Berlinben és „normalizálni” a helyzetet „az NDK fővárosában” (amely természetesen csak a város keleti, szovjet megszállási övezetét jelentette). Hruscsov azt követelte, hogy az amerikai, brit és francia csapatok hagyják el Nyugat-Berlint, az legyen önálló, demilitarizált „szabad város.” Moszkva azt is igényelte, hogy az NSZK ismerje el a másik német államot s azok lépjenek államszövetségre. A követelés mögött többek között az állott, hogy Berlinen át, ahol szabad volt a mozgás, az NDK lakóinak tömegei jutottak a szabad életet és sokkal jobb anyagi körülményeket jelentő Nyugatra. 1945 és 1961, a berlini fal megépítése között, kereken 3.5 millió kelet-német ment Nyugatra, mellettük sok lengyel, cseh, magyar is Berlinen át jutott a szabad világba.
Ultimátum Moszkvából
Hruscsov, miután követeléseit visszautasították, azt javasolta: kezdjenek tárgyalásokat a németekkel kötendő békeszerződésről. A Moszkva által javasolt konferenciára, amelyen részt vettek volna a Németországgal hadat viselt 29 ország képviselői, nem került ugyan sor, de 1959 nyarán hónapokig tanácskoztak a német kérdésről Genfben a négy nagyhatalom külügyminiszterei, az NSZK és az NDK megfigyelőinek részvételével.
Hruscsov igényét a nyugati hatalmak és az NSZK ismételten határozottan visszautasították, mire a szovjet vezető immár azzal fenyegetett: ha követeléseit hat hónapon belül nem teljesítik, egyoldalú lépéseket tesz és hadműveletektől sem riad vissza. Az ultimátum lejárt, de eredményt éppúgy nem hozott, mint Hruscsov és Kennedy amerikai elnök 1961 júniusi bécsi találkozója. A pártfőtitkár ismét ultimátummal próbálkozott, mire Kennedy újólag leszögezte: az USA ragaszkodik a három nyugati hatalom és a nyugat-berliniek jogaihoz – nemkülönben a nyugati fegyveres erők szabad mozgásához Berlin teljes területén. Ilyen előzmények után döntött az NDK vezetése – szovjet jóváhagyással – a berlini fel megépítéséről s kezdte azt meg 1961 augusztus 13-án.
A fal felhúzása után az NDK hatóságai kísérletet tettek arra, hogy (a szovjet hatóságok helyett) immár maguk ellenőrizzék az övezet-határt a falnál átlépő, Kelet-Berlinben szabad mozgásra jogosult amerikai, brit és francia katonákat. Az utóbbiak az igazoltatást, a háború után közösen hozott és változatlanul érvényes négyhatalmi döntésekre hivatkozva elutasították. Miután pedig az NDK határőrei nem tágítottak, az amerikai mozgósítottak: a helyszínre, a Checkpoint Charlie-hoz harckocsik vonultak fel. Azokkal szemben azután hamarosan szovjet tankok álltak, a másik oldalon… A szembenállás napokig tartott s utóbb kiderült: mindkét harckocsi-egység vezetőjének tűzparancsa volt arra az esetre, ha a másik mozdulna, vagy tüzet nyitna.
Erre – a berliniek és a világ szerencséjére – nem került sor. Az NDK-hatóságok – nyilván szovjet utasításra – meghátráltak és immár nem próbálták ellenőrizni a nyugatiak katonai járműveit. Washingtonban azonban még sokáig aggódtak, mire készül Moszkva. Novemberben kétszáznál több harci repülőt telepítettek az Egyesült Államokból Franciaországba, hogy szükség esetén bevethessék azokat. Azután már az 1962-es kubai válság fenyegetett világháborúval.
