Donald Tusk nem tartja szerencsésnek Orbán szavait

Donald Tusk lengyel miniszterelnök keddi, Ukrajnával foglalkozó varsói sajtóértekezletén kitért Orbán Viktor kormányfő szombati parlamenti beiktatási beszédében elhangzott, a határokon túl élő magyarok autonómiájáról szóló kijelentésére, és azt „nem szerencsésnek” minősítette.

2014. május 13., 20:27

A magyar miniszterelnök beiktatási beszédében egyebek között kijelentette, hogy a Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, a közösségi jogok és az autonómia. Mint mondta, mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő 200 ezres magyar közösség helyzete.

A lengyel miniszterelnök szerint Orbán Viktor szavai nem a megfelelő helyen és nem a megfelelő időben hangzottak el – írja az MTI.

Tusk közölte, hogy hamarosan találkozik Orbánnal Pozsonyban, a globális biztonsági konferencián, ahol ezt a véleményét nyíltan is el fogja mondani, ha „el is rontja a hangulatot”.

„Ma, amikor tanúi vagyunk Ukrajna szétbontásának, az ország szétszakítására irányuló kísérletnek, egy ilyen kijelentés aggodalmat kelthet” – jelentette ki. Hozzátette: megérti Orbán Viktor „Magyarország határain kívül élő honfitársai iránti aggodalmát”, de egyidejűleg arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy „ne támogassuk a szakadárok Oroszország által támogatott akcióit, amelyek egyértelmű célja az ukrán állam szétbontása”.

„Semmi kétségem, hogy az Ukrajnával határos országoknak, Lengyelországnak, Szlovákiának, Magyarországnak és Romániának szolidaritást kell mutatniuk, és teljes mértékben érdekeltnek kell lenniük Ukrajna integritásának és szuverenitásának fenntartásában. Ha valaki azt mondja, hogy Ukrajna szétesése valamilyen haszonnal járhat a szomszédok számára, az drámai hibát követ el, és a történelem ismeretének hiányáról tesz tanúságot” – szögezte le a lengyel miniszterelnök.