Clintont kiengedik a kórházból

Elzáródott artériát nyitottak meg újra bill Clinton, volt amerikai elnök mellkasában. Az orvosok szerint a 63 éves politikust hamarosan kiengedik a kórházból és újra folytathatja nagyon is aktív politikai munkásságát.

2010. február 12., 09:56

– Pénteken hagyhatja el Bill Clinton a New york-i Presbiteriánus Kórházat és hétfőn már munkába is állhat - közölte Allan Schwartz kardiológus a sajtóval. Öt évvel ezelőtt ugyanebben a kórházban a volt elnököt négyszer is megoperálták a szívével; csütörtökön kellett újra kórházba mennie, mivel rosszul érezte magát. Kiderült, hogy egy ér elzáródott a mellkasában.

Az orvosa azt is közölte: a műtét egy órát vett igénybe, és két órával a beavatkozás után az elnök már felkelhetett az ágyból. – Nem volt arra utaló jel, hogy szívrohama lenne és az elzáródás nem a fogyókúrája miatt történt - mondta Schwartz.

Clinton felesége, Hillary Rodham Clinton külügyminiszter New Yorkba utazott, hogy együtt lehessen a férjével. Éjfél körül hagyta el a kórházat és nem nyilatkozott a sajtónak. Clinton lánya, Chelsea szintén ott volt vele a kórházban.

A volt elnöknek kemény napjai vannak: alapítványán keresztül egyfolytában Haiti újjáépítésén dolgozik. Mióta lejárt a hivatali ideje, napjait humanitárius projektekkel tölti.