Bunda: véres is lehet
A hajdani magyar „totókirály” csak magyar meccseket vett meg, amiképp a többi európai bundabotrány is nemzeti keretek közt maradt. A novemberben kirobbant ügy azonban elüt elődeitől. A németországi Ruhr-vidék szívében, Bochumban nyomozó rendőrök és ügyészek alighanem egy olyan, „német központú” nemzetközi bűnbanda nyomára bukkantak, amely nemcsak – és nem is elsősorban – ottani játékosokat és/vagy sportvezetőket, edzőket, bírókat vásárolt meg, hanem fél Európára kiterjesztette a tevékenységét. Az első bejelentésben még tizenhét, közelebbről nem azonosított letartóztatott neve szerepelt; ez a szám azóta alighanem gyarapodott. Soha nem cáfolták, hogy megint őrizetben van az a horvát származású férfi, bizonyos Ante Šapina, akit 2005-ben egy bíró megvesztegetése miatt egyszer már elítéltek. ACZÉL ENDRE írása.
A futball a világ egyik legnagyobb üzlete. Azok a szövetségek, amelyek ezt a sportágat kontinentális vagy világméretekben irányítják, valóságos pénzcsináló automaták. Ha nem így volna, akkor a Debrecen labdarúgócsapata a szó forintosított értelmében nem lett volna képes anyagilag több osztállyal előrelépni csupán azáltal, hogy bejutott a Bajnokok Ligájának csoportkörébe. (És léphetett volna még feljebb is, ha ott legalább egy meccset megnyer.) Életszerű feltételezés, hogy a piacnak – mert piacról van szó – az a szegmense, ahol ennyi pénz van, lebírhatatatlan vonzerőt gyakorol az élősködni és nyerészkedni vágyókra. De olyan, a felszínen abszolút tisztességesnek tetsző üzleti vállalkozásokra is, amelyek – élve korunk műszaki fejlődésének adományaival (internet) – gyökeresen megváltoztatták a sportfogadások kultúráját.
Azok a százmilliók, akik az interneten szörföznek, elég világos ismeretekkel rendelkeznek arról, hogy az online fogadóirodák úgy szaporodnak, mint eső után a gomba. A háztartásokba sorban vonultak be olyan nevek, mint „bwin”, „unibet”, „betfred”, „betfair”, „betclick” és a többi. Hovatovább kacagni kell az olyan elnevezéseken, mint „totózó” vagy „fogadóiroda”, hiszen a mai fogadónak egy lépést nem kell tennie az otthonától, hogy az öt világrész akármelyik meccsére, sőt annak bármelyik epizódjára fogadjon. És nem pusztán labdarúgásban, hanem tucatnyi más csapat- és egyéni sportágban. Mindenre lehet fogadni – „útközben”, egyszóval meccs alatt. Arra például – de példát ezret lehetne felhozni –, hogy lesz-e piros lap a második félidőben, vagy hogy a döntő teniszmérkőzés döntő játszmájának hetedik játékában ki nyeri az első pontot.
Ha valamely bűnbanda „valakit” behálóz, megveszteget, megvesz, szerzeményével ma nem a totózóba vagy a William Hill-fogadóirodába megy (legfeljebb oda is), hanem az internetre, ahol tág tere nyílik az úgynevezett kombinált fogadásoknak.
Okkal lehet eljátszadozni az online fogadásokban rejlő potenciális veszélyek gondolatával. Tegyük fel csak azt, hogy kint, a lelátón ott ül a bűnbanda egyik megbízottja, ölében egy laptoppal, és valamilyen egyezményes jel szerint állandó kapcsolatot tart a pályán levő játékosok egyikével, de akár többel is. Tegyük fel, hogy a bíró már meg van véve, s biztosra vehető, hogy egy ponton tizenegyest fog ítélni X. csapat javára, mire a lelátón elhelyezkedő „fogadó” gyorsan jelentős tétet tesz fel a büntetőrúgás kihagyására. Jelez X. csapatban megbújó emberének, akik instruálja a végrehajtót...
Ez nem vad képzelgés. Az Egyesült Államok kongresszusa 2006-ban törvénnyel tiltotta be, hogy amerikai állampolgárok online tegyenek vagy „vegyenek be” fogadásokat. A minap egy Gary Kaplan nevű amerikai a maga Panamában működő és Londonban bejegyzett online fogadóirodájával téteket fogadott el amerikai állampolgároktól, s ezért 51 havi elzárásra ítélték, továbbá minden vagyonát lefoglalták.
Gyanús a kapus
Nem úgy Európában. Itt nemhogy engedélyezett az online fogadás, hanem, mint látjuk, egyre több élcsapat mezén bukkan fel a „bwin” vagy „unibet” jelzés. (A szóban forgó irodáknál természetesen pókerezni, rulettezni stb. is lehet, de a sportfogadás viszi el a tétek javát...) A legnagyobbak reklámozzák a legtöbbet és a legsikeresebben is az online fogadóirodákat, amit egyébként minden lelkiismeret-furdalás nélkül megtehetnek, tudniillik a bűnbandák – vélelmezem, vannak ilyenek – egyáltalán nem a „nagyok”, hanem a kicsik felé tájékozódnak. (Naná! Egy játékost, aki heti 200 ezer eurót keres, elég nehéz volna három-ötezerért megvenni.)
Azon a bizonyos első „bochumi listán” az európai labdarúgásban sokadhegedűs szerepet játszó, később igen alacsony osztályokban küzdő klubok, tartalék- és ifjúsági bajnokságok résztvevői tűntek fel. A németek 200 mérkőzés mögött gyanítanak bundát – egyelőre. Közben „jelentkeztek” a finnek és a spanyolok is: az előbbieknél már jogerős ítélettel rács mögé került egy játékos, utóbbiaknál alapos gyanúba került egy élvonalbeli klub, a Zaragoza kapusa.
Hallgatag ifik
Az UEFA és a FIFA általában csak a „nagyokat” figyeli (e szervezetek birtokában jól működő monitoringszoftver van), és ez az, ami miatt a bűnözők jól kalkulálnak. A fogadóirodáknál ugyanis minden meccs – legyen az elit- vagy hatodosztályú – azonos értékű. Ugyanolyan oddsok vannak, mint a „nagyoknál”, és ugyanannyit lehet nyerni vagy veszíteni, mint egy Real–Barcelona- vagy egy Chelsea–Arsenal-mecscsen. És tudják azt is a bűnözők és „szövetkezeteik”, hogy Dániát és Hollandiát leszámítva Európában nincs bejelentési kötelezettség. Ebben a két országban ha egy játékost megkörnyékeznek, az illetőnek azonnal a telefon után kell nyúlnia, s bejelentést tenni, mire akarták rábírni.
A FIFA-nak és az UEFA-nak nincs hasonló „forró drótja”, Európában a több mint ötven labdarúgó-szövetségnek sem. Ilyenformán semmi meglepő nincs abban, hogy – elkeserítő módon – már-már sztároknak számító magyar ifjúsági játékosok megkörnyékezésük után évekkel nyitották csak ki a szájukat. S akkor is csak azért, mert gyaníthatóan a nyakukon érezték a bochumiak „hideg leheletét”.
Az „ifik” elcsábítása különben a lehető legförtelmesebb bűn. Meggyőződésem, hogy akit egyszer megvettek, az legközelebb sem fog ellenállni. Vagy ha próbál, nem hagyják. Elindul az úton, amit én züllésnek neveznék. És ezekben az esetekben nem csupán egy keveset kereső, többre vágyó fiatalemberről van szó, hanem a majdani élvonal utánpótlásáról. Ezeknek a „testén” keresztül szivároghatnak be aztán a bűnszövetkezetek a magasabb osztályokba.
Mint a suttogó propaganda tudni véli, az ellenállni akaró fiatalokat a bűnözők akár a fizikai kényszerítés eszközeivel is legyűrik. Van példám rá – éspedig nem a suttogó propagandából –, mennyire kegyetlenek tudnak lenni. Az angliai Newscastle-ban egy kínai férfi brutálisan meggyilkolt két kínai diákot. Életfogytiglani elzárást kapott, de soha nem vallotta be (a „triádok” világában ugyanúgy a hallgatás törvénye működik, mint a délolasz maffiáknál), hogy a focinak köze lett volna a cselekményhez. Holott a rendőrség kiderítette, hogy a megölt diákok – pénzért – a sportfogadásban érdekelt (ismeretlen) megbízók számára hivatásszerűen foglalkoztak a „beszervezésre” kiszemelt játékosok jellemének, környezetének, formájának felderítésével.
Szál a maffiához
Ebből a történetből adódik végül egy logikai szál. Majdnem bizonyosra vehető, hogy a kínai labdarúgást megrohasztó, jobbára illegális fogadóirodák rég megtalálták a kapcsolatot az európai bűnszövetkezetekhez, amelyeket minden bizonnyal az egészen véres iparágakban többszörösen kipróbált orosz, ukrán, szerb, koszovói, horvát férfiak mozgatnak.
