Búcsú a hóhértól - Érvek és ellenérvek a halálbüntetésről

Híres és sokat idézett példa, hogy Angliában a zsebtolvajok nyilvános akasztását bámuló tömegben sokan lettek az ilyen eseményeken különösen aktív zsebtolvajok áldozatai.

A gyilkosságok aránya az Egyesült Államokban sokkal magasabb, mint a halálbüntetéstől megszabadult európai államokban, és hazánkban sem nőtt az emberölések száma az utolsó, 1988-ban végrehajtott akasztás óta. Valódi elrettentő hatása annak van, ha a bűnös bizonyosan számíthat arra, hogy elfogják, és tettéhez mérten szigorú büntetést kap.

A halálbüntetés eltörlésének hosszú története – legalábbis az írásbeli feljegyzések szerint – a nagy ázsiai birodalmakban kezdődött. Kínában a Tang-dinasztia idején a negyvennégy éven át uralkodó Hszüan Cung császár 747-ben szüntette be a kivégzéseket. Uralkodása a humánus és észszerű reformjaival amúgy is a kínai történelem egyik fénykorának számít, amelyet „kaj-jüani szép napokként” szokás emlegetni. Ekkortól számítják a könyvnyomtatás kezdetét is. De a humánus császár túl engedékeny volt a vidéki hadurakkal, és csatát vesztett a frissen megjelenő iszlámmal szemben is, így birodalma nem sokkal a halála után széthullott. A létrejövő új királyságokban aztán hamar visszatértek a sokszor rendkívül brutális kivégzésekhez.

Japánban fél évszázaddal Kína után törölték el a halálbüntetést a buddhista tanítás szellemének megfelelően. Egy Nakanari nevű erőszakos főúr 810-es kivégzése után (agyonnyilazták) évszázadokon át senkit sem végeztek ki, ami legalábbis árnyalja a japán történelem permanens kegyetlenségéről való nézeteinket. A 12. század közepén kitört felkelés és polgárháború nyomán állították aztán vissza a halálbüntetést, beleértve a legszörnyűbb kivégzési módokat is. Elevenen elégetés, megfőzés és keresztre feszítés is mindennapos volt, s egyes bűncselekmények esetén a családtagokat és a szomszédokat is kivégezték. Az európai feudális gyakorlattal szemben, ahol a magasabb rangúak esetében enyhébb volt a büntetés, Japánban a konfucianizmus szellemében a „megtévedt” idősebb és rangosabb embereket szigorúbban büntették, mint az alsóbb rangúakat.

A kegyetlen és szadista kivégzéseket az 1871-es reformok keretében váltotta fel az „európai módi” akasztás és lefejezés.

Furcsa módon legtöbbször Oroszországban törölték el és vezették be újból a halálbüntetést. Az egymást váltó rendszerek feltehetően a halálbüntetés eltörlésével akartak javítani az ország nemzetközi hírén, de hamarosan engedtek a régi rutinnak, és a vélt vagy valós belső ellenállás letörésére visszaállították a kivégzéseket. Erzsébet cárnő 1745-ben moratóriumot rendelt el a kivégzésekre, amely tizenegy évig érvényben is maradt. Utódja, Nagy Katalin cárnő is elvi ellenfele volt a halálbüntetésnek, amely szerinte általában „haszontalan és szükségtelen”. De a belső lázadások, mint a Pugacsov-felkelés idején kivégeztette a rendszer ellenségeit. Jemeljan Pugacsovot, a felkelés vezetőjét Moszkvában nyilvánosan felnégyelték, igaz, előtte lefejezték. A cári időkben ezután is ritkák voltak a kivégzések, és elsősorban a politikai ellenfeleket, lázadókat, merényletek elkövetőit ítélték halálra.

A gyilkosok útja nem a vesztőhelyre, hanem Szibériába vezetett.

Ezért nem végzik ki Dosztojevszkij világhírű regényében, a Bűn és bűnhődésben a kétszeres gyilkos Raszkolnyikovot sem, akit a szibériai száműzetésbe ráadásul a kedvese is elkísérhetett, ami bevett gyakorlat volt akkoriban. És ezért akasztották fel tizenkilenc évesen Lenin bátyját, aki részt vett egy cár elleni összeesküvésben. 1910-ben hivatalosan újra kiterjesztették a halálbüntetést a gyilkosságokra, de ezt a forradalmakig ritkán alkalmazták. 1917-ben a polgári forradalom egyik első intézkedése a halálbüntetés teljes eltörlése volt. De közben Oroszország még folytatta a háborút, és a frontokon gyorsan visszaállították a kivégzéseket a fegyelem (amúgy hiábavaló) megerősítésére. 1917 novemberében a bolsevikok győzelmében jelentős részük volt a háborútól megcsömörlött katonáknak, és Lenin kormánya ismét eltörölte a halálbüntetést. Csak a Lenin ellen 1918 nyarán elkövetett merénylet után állították vissza. Az egyik első, a bolsevik rendszer által hivatalosan kivégzett személy Fanny Kaplan, Lenin merénylője, egy fiatal eszer forradalmárnő volt.

A sztálini diktatúra alatt aztán több millió áldozata lett a hivatalos és nem hivatalos kivégzéseknek. Kevésbé ismert, hogy a második világháborús győzelem után Sztálin 1947-ben ismét kivette a büntető törvénykönyvből a halálbüntetést, huszonöt évi szabadságvesztéssel helyettesítve azt. 1950-ben vezették be újra, de ekkor is elsősorban politikai jellegű ügyekben, kevéssé a gyilkosságok esetében. A hruscsovi enyhülés idején elsősorban már gyilkosokat végeztek ki. A halálbüntetésekre az Orosz Föderációban 1996-ban moratóriumot vezettek be, de a büntető törvénykönyvből azóta sem törölték.

Imrédy Béla kivégzése

Az európai kontinens másik végén, Portugáliában viszont közel két évszázada megvannak kivégzések nélkül. Az utolsó kivégzésre 1846-ban került sor, a halálbüntetést pedig 1867-ben törölték el. Az országban amúgy sok politikai merénylet történt, a Salazar-féle fasiszta diktatúra börtöneiben több százan haltak meg gyanús körülmények között, egy ellenzéki elnökjelöltet is meggyilkoltak. De törvényesen megítélt és végrehajtott kivégzésre immár százhetvennégy éve nem került sor. Ezt a világrekordot csak San Marino és Liechtenstein előzi meg az 1468-as, illetve az 1785-ös utolsó kivégzéssel.

Magyarországon ezzel szemben az Alkotmánybíróság 1990-es döntéséig minden korszakban érvényben volt a halálbüntetés. II. József felvilágosult uralma alatt azonban csak a katonaságnál alkalmazták, a „civil” gyilkosokat hosszú börtönnel vagy hajóvontatással büntették.

A mai világban az emberiség hatvan százaléka még mindig olyan országban él, ahol létezik halálbüntetés.

A legtöbb kivégzést Kínában hajtják végre, míg a lakosság arányához képest Iránban és Szaúd-Arábiában a legmagasabb a végrehajtott halálbüntetések aránya. A legtöbb demokráciában vagy törölték a büntető törvénykönyvből, vagy csak háborús bűncselekményekre tartják fenn. A legsúlyosabb kivétel az Egyesült Államok, ahol huszonnyolc államban mindmáig érvényben van, és többnyire gyakorolják is. Az amerikai demokrácia bírálói gyakran hivatkoznak arra, hogy a halálra ítéltek között aránytalanul sok az afroamerikai, amely vád a legutóbbi tüntetéshullámban is felmerült.

Az ázsiai demokratikus rendszerek közül Tajvanban és Japánban is megmaradt a halálbüntetés, és alkalmanként gyakorolják is. Hivatalosan nem törölte el a halálbüntetést Izrael sem, de az utolsó kivégzést Adolf Eichmannon, a hírhedt náci tömeggyilkoson hajtották végre 1962-ben, ami a második világháborút követő igazságtétel késői része volt. A kevésbé demokratikus,

de fejlett Szingapúrban a halálbüntetés és ráadásul a botbüntetés is létezik.

Az európai kontinensen ma már egyedül Fehéroroszországban alkalmazzák a halálbüntetést. Utoljára 2018-ban végeztek ki két férfit, akik idős embereket gyilkoltak meg azért, hogy megszerezzék az otthonukat.