Brit klasszikusok bélyegeken
Valaha nagy divat volt a bélyeggyűjtés. Mára ugyan már kevesebben hódolnak ennek a szenvedélynek, ahogyan a levélírás jelentősége is csökkent, ám a bélyegek még mindig fontos üzenetet hordoznak arról, kit vagy mit tart fontosnak egy társadalom, mire és hogyan akar emlékezni.
Éppen ezért mindig különös figyelem kíséri a brit posta bélyegeit. A legutóbb két évfordulóról emlékezett meg a Royal Mail bélyeg kibocsájtásával. Az egyik a nagy skót költő, Robert Burns születésének 250. évfordulója. A másik: 150 éve jelent meg Charles Darwin korszakalkotó műve, “A fajok eredetéről”.
Az idei év azonban még egy bélyeg-sorozatról emlékezetes: a 2009-es évet a posta a klasszikus brit dizájn emlékének szenteli.
Tavaly a Brit Dizájn múzeum és a BBC közösen emlékezett meg a XX. század kiemelkedő brit tervezőinek néhány olyan munkájáról, amelyek mára fogalommá váltak, és amelyek szinte az egész brit utcaképet meghatározzák. Ilyenek például az emeletes piros autóbusz, a szintén piros postaláda és telefonfülke, a londoni metró szellemes és felhasználóbarát térképe vagy épp a kedvelt kisautó, a Mini Morris.
A BBC sorozata meg is szavaztatta a nézőket: az abszolút kedvenc az emeletes busz és a telefonfülke lett. E népszerűségi sorrendet is figyelembe véve adta ki a posta a maga tíz bélyegből álló sorozatát a brit ipari formatervezés klasszikusairól.
Julietta Edgar, a Royal Mail emlékbélyeg részlegének vezetője szerint “a különleges bélyegek rendkívüli pillanatokat, nagy évfordulókat és kulturális eseményeket tesznek emlékezetessé. Sokak számára a bélyeg apró műalkotás. Bízunk benne, hogy különleges 2009-es dizájn sorozatunk is sokaknak szerez majd örömet.”