Brexit-ügyben tántoríthatatlanságot vár az EU-tól Juncker
„Nem lehet valaki egyik lábával kint, a másikkal pedig bent” – hangsúlyozta Juncker, aki Manuel Valls francia miniszterelnökkel találkozott Párizsban. „Nem kezdünk el tárgyalni addig, amíg nem kaptuk meg a kilépési nyilatkozatot a brit kormánytól.” „Egyértelművé kell tenni, hogy ha az Egyesült Királyság szabad hozzáférést akar az európai uniós belső piachoz, akkor maradéktalanul be kell tartania az arra vonatkozó szabályozásokat és szabadságjogokat” – nyomatékosított az EB-elnök.
London részéről „már megkezdődött a manőverezés” – mutatott rá Juncker. „A brit kormány és közvetlen környezete már arról győzködi a kontinens iparmágnásait, hogy mindennek továbbra is ugyanabban a mederben kell folynia ahhoz, hogy a kapcsolatok a lehető legnyugodtabbak és legbarátságosabbak maradjanak.”
Nem nézhetjük, hogy „teljes európai iparágak elsötétített, leredőnyözött szobákban folytassanak titkos tárgyalásokat a brit kormány küldöttjeivel” – mondta a politikus. „Ha elkezdjük szétbontani a belső piacot „egy olyan állam kívánságára, aki az EU-ból való kilépés mellett döntött”, azzal a saját halálos ítéletünket írjuk alá – tette hozzá.
(Forrás: hirado.hu)