Botrány a képviselői költségtérítések miatt

Gazdasági válság és információs törvény. Ez a kettő kellett ahhoz, hogy az addig türelmes briteknek elege legyen saját parlamentjéből és politikusaiból. Ameddig nem tudtak róla, mi is folyik a westminsteri palota tekintélyes falai közt, addig azt hitték, a képviselők valóban önzetlenül fáradnak a köz javáért. Aztán jött az információs törvény, és kiderült, a honatyák egy része azért azt sem bánja, ha jól megtömheti a zsebét a közpénzekből.

2009. június 26., 15:22

Az információs törvény megszületése után még jó két évbe telt ugyan, de a lapok, különösen a konzervatív Telegraph végül kikényszerítették, hogy betekinthessenek a képviselők költség-elszámolásaiba. Miután a képviselők több, mint egy évig ellenálltak, és maga a Házelnök is mindent megtett, hogy elszabotálja az ezekre vonatkozó kéréseket, valaki kiszivárogtatta a honatyák elszámolásainak részleteit. A Telegraph heteken keresztül mindennap bőven mazsolázott ezekből a dokumentumokból. (A botrány valamennyi anyaga elérhető a Telegraph internetes honlapján: www.telegraph.co.uk/mpsexpenses).

Az eredmény minden képzeletet felülmúló felháborodás lett. Több miniszter és képviselő lemondott, még többen hirtelen rájöttek, hogy “hibát követtek el”, vagy “félreértés történt”, sokan vissza is fizettek “tévedésből igényelt” összegeket. A Telegraph leleplezéseinek hatására majdnem kormányválság tört ki. Gordon Brown kénytelen volt átalakítani a kormányt. A leleplezések alaposan megingatták a parlamentbe, általában a politikai életbe vetett bizalmat, és jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a kormányzó Munkáspárt csúfos vereséget szenvedett az Európai Parlamenti választásokon. Lemondott a Házelnök is, mert a képviselők szerint viselkedésével hozzájárult a válság elmélyüléséhez. (Utódát éppen tegnap választották meg.)

A választási vereség nyomán a kormányfő reformokat, átláthatóságot és változásokat ígért. Kíváncsi rá, hogy oldják meg ezt Nagy-Britanniában? Olvassa el az

angolosan.hu cikkét!