Nagy többség az egyneműek házassága mellett
A népszavazás után, amellyel a katolikus írek támogatták az egynemű párok jogegyenlőségét, a többségében protestáns Németországban is haladás várható a kérdésben, bár a teljes egyenlőség még csak a jövő zenéje – pedig a lakosság többsége szorgalmazza.
A németek kétharmada támogatja, hogy az egyneműek bejegyzett élettársi viszonya minden tekintetben egyenjogú legyen a házassággal, s még nagyobb, háromnegyedes többség pártolja, hogy ilyen párok fogadhassanak örökbe gyermeket, tükrözte a Spiegel közvélemény-kutatása. A kereszténydemokrata-szociáldemokrata koalíciós kormány a napokban terjesztett elő törvényjavaslatot, amely szélesíti az egynemű párok jogait és többek között lehetővé teszi gyermek közös örökbefogadását – de csak akkor, ha azt egyikük már adoptálta. Heiko Maas, az SPD-hez tartozó igazságügyi miniszter szerint az egynemű párok teljes jogi egyenlőségét a CDU/CSU nem támogatja, különösen a közös örökbefogadást nem, „de a kérdés (amelynek rendezését a 2013-as koalíciós megállapodás előirányozta) továbbra is napirenden marad.”
A Zöldek már nyomást is gyakorolnak a kormányra és az írországi népszavazás tükrében cselekvésre sürgetik Angela Merkelt. A kancellár evangélikus vallású és egyháza már tovább is tart a kérdésben. Heinrich Bedford-Strohm világi elnök kijelentette, hogy egyneműek házassága nem csökkenti férfi és nő házasságának jelentőségét, Markus Dröge, Berlin evangélikus püspöke pedig hangoztatta: „Ha emberek, bármilyen szexuális irányultsággal, egymás iránt tartósan kölcsönös felelősséget vállalnak, akkor ezt egyházunknak kísérnie és támogatnia kell.” A szinódus a közelmúltban úgy döntött, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatot egy éven belül egyházjogilag és a liturgiában a házassággal egyenjogúvá teszi. A kulturális élet sok neves személyisége nyilvánosan sürgeti a kormányt a kérdésben. Németországban nem kevés vezető politikus, köztük miniszterek, tartományi kormányfők vállalták már régen nyilvánosan homoszexualitásukat, ami semmiféle hátrányt nem jelentett munkájukban, majd újraválasztásuknál.