Magyar tábornok sírja Bajorországban

A németországi Arnstorfban, több családtagjával közös sírban temették el kisbarnaki Farkas Ferenc (1892-1980) katonatisztet, cserkészvezetőt, a Vitézi Rend főkapitányát. Szerepe főképpen annak okán vitatott, hogy a nyilas uralom alatt is tovább szolgált.

2015. június 16., 06:59

Kisbarnaki Farkas 1912-ben végezte el a Ludovika Akadémiát, amelynek azután 1938-1943 között parancsnoka volt. Végigharcolta az első világháborút, azt vezérkari századosként fejezte be. Teleki Pál miniszterelnök 1941-es öngyilkossága után ő lett Magyarország főcserkésze: ekkor már 22 évnyi cserkészmúlt állt mögötte, benne az 1933-as gödöllői világtalálkozó, a dzsembori sikeres megszervezésével.
Az 1944 március 19-ei német megszállás után arra készült, hogy – a kormányzó parancsa esetén – a németek ellen forduljon, de e parancsot Horthy nem adta ki. Az október 15-ei nyilas hatalomátvételt közvetlenül megelőzően nevezték ki vezérezredessé. Kisbarnaki Farkas szerepe Horthy sikertelen kiugrási kísérletben tisztázatlan: egyes források szerint csapatai nem érkeztek időben Budapestre, mások szerint egyszerűen elárulta Horthyt. Ezt követően hűséget esküdött Szálasinak, aki a tábornokot „elhelyezési kormánybiztosnak” nevezte ki, később pedig ő szervezte meg a koronázási jelvények Nyugatra juttatását. A koronaékszerekkel és az aranytartalékkal együtt ment Farkas is. 1945-ben német földön esett amerikai fogságba, nem is jött többé haza.

1946-tól a magyar emigráció egyik vezetőjeként tevékenykedett, személyéhez fűződik számos rendezvény, köztük az altöttingi (Bajorország) Guttenburg-kastélyban 1947. augusztus 20-án tartott „Országgyűlés” ülése is. Az eseményen őt választották megbízott miniszterelnöknek...
Budapesten a népbíróság távollétében lefokozta, és háborús bűnösként életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte – a háttérben azonban az emigráció szervezésében vállalt szerepe állt. Az 1950-es ítéletet a Legfelsőbb Bíróság 1998-ban megsemmisítette, és a köztársasági elnök később visszaállította kisbarnaki Farkas rendfokozatát.
A vitatott rehabilitálási eljárás ellenzői arra is felhívták a figyelmet, hogy a tábornok a sopronkőhidai hadbíróság elnöke volt. Ott ítélték el a Horthy-féle sikertelen kiugrási kísérletben résztvevő katonákat, a tábornok írta alá Bajcsy-Zsilinszky Endre halálos ítéletét is. Kisbarnaki Farkas később azzal magyarázta ezt a szerepvállalását, hogy kényszerítették. Még súlyosabb viszont, hogy a szovjet offenzíva idején ő adta ki a parancsot: lőjenek a visszavonuló magyar katonákra...

Farkas József György