Bemutatkozunk

2009. június 22., 14:14

Ahány ház, annyi szokás.

Van, ahol tejjel isszák a teát, van, ahol citrommal. Sőt, olyan is van, ahol inkább kávét isznak, nem teát.
Van, ahol véresen, hogy ne mondjam, angolosan eszik a bifszteket, van, ahol egyáltalán nem esznek húst.
Van, ahol sorban állnak a buszmegállóban, a postán, a taxinál, sőt, a koncertterem pénztáránál is, van, ahol az aki bírja, marja a módi.

Sok szín, szokás és szertartás elfér a nap alatt, sokan, sokfélék vagyunk. Így kerek a világ. Feltéve persze, ha hajlandók vagyunk elhinni és elfogadni, hogy másnak épp annyi joga van a saját ízlését és szokásait követni, mint nekünk a magunkét.

És ehhez persze az sem árt, ha megismerjük, hogy másutt hogy csinálják, más vidékeken mi a szokás.

A

www.angolosan.huéppen erre törekszik: abból szeretne ízelítőt adni, hogyan csinálják az angolok (tágabban a britek), hogyan élnek, dolgoznak, szeretnek és szórakoznak a szigetországban. Hova utaznak, mit esznek, mit olvasnak? Min vitatkoznak, miként oldják meg konfliktusaikat?

Ha velünk tartanak, megtudhatják majd, mi az a Proms és a Fringe, mit esznek a wimbledoni teniszversenyek szünetében, miért hord mindenki pipacsot a zakóján novemberben és mi az a negyedik talapzat – és persze azt is, ami csak ezután kerül majd az újságok címoldalára.

Munkavállalás, nyelvtanulás, gardenparty, olimpia – itt minderről olvashatnak majd.

Welcome to

www.angolosan.hu!