Bécs felét szombaton lezárják
Három osztrák tartományban kezdődik az iskolai szünet, és ezzel a népvándorlás az üdülőhelyekre. A hétvége időjárása végre kedvez a nyaralóknak, az elmúlt napok súlyos viharai szűnőben vannak, sőt, az árvíz sújtotta Wachauból is jó hírek érkeznek, a helyzet normalizálódik. Bécsben azonban a Szivárványparádé miatt szombaton, július 4-én lezárják a Ringet: az autósok torlódásra számíthatnak.
A Szivárványparádé Bécsben inkább látványosság, akkor is, ha itt sem mindenki híve a homoszexuálisok tarka felvonulásának, amely valójában tüntetés jogaikért. A színes, nem mindig ízléses menet évek óta része a bécsi utcai programoknak. Az idén a Stadtparktól indul, a rendes forgalommal ellentétes irányban – jelezve a másságot -, a Dunacsatorna felé, hogy aztán a teljes kört megtéve ezúttal a Schwarzenbergplatzon tartsák meg a záró gyűlést.
A Ring mentén most is sok bámészkodóra lehet számítani. Ami azonban a gyalogosoknak öröm, az autósnak kínszenvedés. A délután kettőkor kezdődő programot megelőzően már déltől lezárják a teljes Ringet. Aki ezen a napon Bécsbe készül, s nem ismeri eléggé az egyébként várhatóan szintén zsúfolt kerülőutakat, jobb, ha minél előbb leteszi a kocsit, és metróra száll.
Ha kíváncsi a várható nyári forgalmi dugókra, olvassa tovább a
cikketa www.szervuszausztria.hu honlapon.